Premier League - Az ünnepek első áldozatai
Az ünnepek első áldozatai

Az ünnepek első áldozatai


2014/12/29 15:26

Nem kellett sokat várni arra, hogy a Premier League nagyjai pontokat bukjanak a karácsonyi hajtásban. A december 28-29.-i fordulóban az első három helyen álló csapat közül egyik sem tudott nyerni, a legnagyobbat mégis a Manchester City bukta.

Történt ugyanis, hogy a zsinórban második meccsen középcsatár nélkül felálló címvédő hiába vezetett hazai pályán már 2-0-ra is az újoncként utolsó előtti helyen álló Burnley ellen, végül csak egy pontra futotta a Yaya Tourét is pihentető manchesteriek erejéből. Nagy blama volt ez az égszínkékeknek, főleg annak tükrében, hogy a Chelsea is csak döntetlenre volt képes vasárnap.

Igaz, José Mourinhóéknak kicsit keményebb ellenfél, a negyedik helyen álló Southampton jutott, ráadásul a listavezetőnek idegenben kellett pályára lépnie. A Szentek ugyan korán vezetést szereztek, a Chelsea még a szünet előtt egyenlített, de ezek után hiába borították rá a pályát a hazaiakra, a S'oton kihúzta újabb kapott gól nélkül, így egy pontot otthon tartottak. Mourinho persze hozta a formáját, és a találkozó után kijelentette: a bírók (és amúgy az egész világ) is ellenük van. "A bíró persze, hogy megint belenyúlt a meccsbe. Egy kampány folyik ellenünk mind az ő részükről, mind a funkcionáriusok, a kommentátorok, más edzők és mindenki részéről. Rengeteg nyomást raknak a bírókra, akik így a mi meccseinken folyamatosan hibáznak. Most is, egy teljesen jogos büntető helyett Cesc Fabregas sárga lapot kapott műesésért. Sam Allerdyce a legutóbbi meccsünk után arról beszélt, a játékosaim sokszor feldobják magukat. Lám, itt van a sok beszéd eredménye... Ettől függetlenül egyébként örülök, hogy ebben az országban nyíltan el lehet mondani, szerintünk miben hibáztak a bírók. Igaz, ez nem adja vissza nekünk a két pontunkat" - füstölgött a portugál.

szimulalas

A műesésekért kapott sárga lapok száma. Fotó: Sky Sports

Gary Neville, a Sky Sport szakértője az eset kapcsán megjegyezte, Mourinho ezért a nyilatkozatáért szerinte büntetést fog kapni, mert ezzel csak azt érte el, hogy elültette a bogarat mindenki fülébe a szezon második felére, ami semmiképpen nem tesz jót a bajnokságnak, hiszen a Chelsea-meccseken tevékenykedő bírókat mindenki duplán fogja figyelni. Ne legyenek kétségeink, a Special One-nak pontosan ez volt a célja... Meg persze az, hogy ezzel legyen tele a sajtó, ne azzal, játékosai miért voltak képtelenek még egy gól szerezni a Southampton elleni meccsen.

A játéknap másik rangadóján a Manchester United egy félidőn át a kapujához szegezte a Tottenhamet, de a manchesteri helyzetek sorra kimaradtak (emlékezhetünk, volt, hogy három kapura lövésből szerzett két góllal nyert meccset a MU), a második félidőre pedig elfogyott a nafta, így a Vörös ördögöknek meg kellett elégedniük egy ponttal. A harmadik helyen forduló vendégek menedzsere, Louis van Gaal is ezt emelte ki meccs utáni nyilatkozatában: szerinte az első 45 percben 4-5 gólt kellett volna rúgniuk. Nem tudunk vitatkozni vele.

A forduló nyertese így egyértelműen az Arsenal lett, mely a forduló előtt ötödik helyen tanyázó West Ham United otthonából hozta el mindhárom pontot, így nem csak hogy megelőzte a tabellán londoni riválisát, de Arsene Wenger fiainak már csak három pont a hátránya a harmadik helyen álló Manchester United mögött.

Ez a forduló jelentette egyébként az utolsó őszi kört (a Liverpool-Swansea meccset ma játsszák), a január 1-i következő játéknapon megkezdődik a bajnokság második fele.

PREMIER LEAGUE, 19. FORDULÓ

Vasárnap

Tottenham Hotspur - Manchester United 0-0

Southampton - Chelsea 1-1 (Gól: Mané 17., ill. E. Hazard 45.)

Manchester City - Burnley 2-2 (Gól: D. Silva 23., Fernandinho 33., ill. Boyd 47., Barnes 81.)

West Ham United - Arsenal 1-2 (Gól: Kouyaté 54., ill. Cazorla 41. – 11-esből, Welbeck 44.)

Aston Villa - Sunderland 0-0

Hull City - Leicester City 0-1 (Gól: Mahrez 32.)

QPR - Crystal Palace 0-0

Stoke City - West Bromwich Albion 2-0 (M. Diouf 51., 66.)

Newcastle United - Everton 3-2 (Gól: Cissé 34., Pérez 51., Colback 68., ill. Koné 5., Mirallas 84.)

Hétfő

Liverpool - Swansea City 21.00

Hozzászólások