Premier League - A veszett fejsze nyelét igyekszik megragadni a BL-ről álmodó Arsenal
A veszett fejsze nyelét igyekszik megragadni a BL-ről álmodó Arsenal
Fotó: Europress/AFP

A veszett fejsze nyelét igyekszik megragadni a BL-ről álmodó Arsenal

Nánási AntalNánási Antal
2020/07/07 15:26
Győzelmekbe menekülve próbálja meg elérni az utolsó Bajnokok Ligája kvalifikációt érő helyet az Arsenal labdarúgócsapata, többek között erről beszélt az ágyúsok menedzsere, Mikel Arteta. A spanyol mester szerint csapatának fenn kell tartania az elmúlt három játéknapon mutatott sikeres formát, és győzelmekkel, valamint némi „rásegítéssel” még elérhető a vágyott cél.

Futballszempontból megközelítve furcsa idők járnak manapság Észak-Londonban: a városrész két Premier League csapata, az Arsenal és a Tottenham mintha felcserélte volna egymással a hazai bajnokságban és az európai kupaporondon általában produkált eredményeit. Amíg az Arsenal 1998-2017 között sorozatban tizenkilenc alkalommal szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, miközben 2006-ban döntőzött, 2004-ben pedig máig egyedülálló módon veretlenül söpörte be a PL bajnoki címét, addig a Tottenham csak elvétve jutott ki az európai színtérre. Az Arsene Wenger utáni érában ellenben az Arsenal egyelőre nem tudott visszatérni a Bajnokok Ligájába, a legnagyobb felmutatható eredménye egy Chelsea ellen elveszített Európa-liga-döntő 2019-ből. Ezzel szemben a Tottenham az utóbbi években állandó tagja a Bajnokok Ligája csoportkörének, sőt, az elmúlt szezonban döntőt játszhatott a Liverpool ellen.

A veretlenül bajnoki címet szerző ArsenalA veretlenül bajnoki címet szerző Arsenal Fotó: Europress/AFP

Az Unay Emeryt szezon közben váltó Mikel Arteta vezette Ágyúsok jelenleg egy három mérkőzéses győzelmi szériában vannak, az utóbbi játéknapok sikerei pedig meghozták a csapat étvágyát. Az angol bajnokság 34. fordulójának nyitónapján ma este Arsenal ─ Leicester City mérkőzést rendeznek az Emirates-ben, a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón pedig Arteta meg is fogalmazta csapata programját a bajnokságból hátralévő öt fordulóra vonatkozóan:

„Egyszerű a helyzet, minden meccset meg kell nyernünk, aztán várhatunk és imádkozhatunk. Mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk, de nem hibázhatunk többet.”

Az Arsenal jelen pillanatban a Premier League hetedik helyét foglalja el, nyolc ponttal lemaradva a negyedik Chelsea-től, valamint hat egységgel kevesebbet gyűjtve, mint az ötödik Manchester United. Az Ágyúsok úgy számolnak, hogy a Manchester City kétéves nemzetközi kizárása érvényben marad (ezzel kapcsolatban végleges döntés a következő két hétben várható) így a PL ötödik helye is BL-szereplést érhet a következő idényben. Azon túlmenően azonban, hogy a hatpontos különbség eltüntetése öt forduló alatt önmagában is hatalmas bravúr lenne, az Arsenal sorsolását látva a csapat szurkolói közel sem lehetnek biztosak abban, hogy ez a bajnokság már csak győzelmeket hoz a számukra. A ma esti, szintén a BL-be igyekvő Leicester elleni meccs után ugyanis jön még a Tottenham elleni észak-londoni derbi idegenben, majd a bajnok Liverpool elleni hazai mérkőzés, míg az utolsó két fordulóban a jelen állás szerint egyaránt az életéért küzdő Aston Villa (idegenben) ─ Watford (otthon) páros vár az Ágyúsokra.

arteta.jpg Fotó: Europress/AFP

A visszavonulása után Pep Guardiola segítőjeként a Manchester Citynél dolgozó spanyol szakember ugyanakkor igyekezett mindinkább levenni a terhet játékosai válláról, és lépésenként felépíteni az előttük álló mérkőzésekből álló sorozatot:

„Pár héttel ezelőtt még attól is messze voltunk, hogy Európára gondoljunk, most pedig közelebb kerültünk a jövő évi nemzetközi szerepléshez. Lépésenként, mérkőzésről mérkőzésre kell gondolkodnunk és haladnunk, meglátjuk mire lehet ez elég. Jó formában vagyunk, ugyanakkor a szezon hajrája következik, ahol egymás után topcsapatok ellen kell pályára lépnünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire meghatározzák az elkövetkező fordulók a jövőnket, ennek megfelelő koncentráltsággal és elhivatottsággal készülünk minden találkozóra.”

Újságírói kérdésre válaszolva Arteta szót ejtett Alexandre Lacazette-ről is, akinek a szerződése két év múlva lejár, hosszabbításról pedig egyelőre még nem érkezett hír.

„Mindenképpen el kell majd beszélgetünk Alexszel erről, de nem most, amikor a szezon kulcsfontosságú részében vagyunk. Örülök a jó teljesítményének, kedveltem a játékát már azelőtt is, hogy ide kerültem és a játékosom lett. Alkalmas időben le kell majd ülnünk és meg kell beszélnünk, hogy ő mit érez és mit szeretne.”

lacazette.jpg Fotó: Europress/AFP

A Premier League-en kívül az Arsenal versenyben van még az FA-kupában is, ahol az elődöntőben épp Arteta korábbi csapata, a Manchester City lesz a londoniak ellenfele július 18-án a Wembley-ben. 

via Sky Sports

Hozzászólások