Premier League - Klopp liverpooli csodája lehet a példa Arteta számára az Arsenal újjáépítéséhez
Klopp liverpooli csodája lehet a példa Arteta számára az Arsenal újjáépítéséhez
Fotó: Europress/AFP

Klopp liverpooli csodája lehet a példa Arteta számára az Arsenal újjáépítéséhez

Szabó BenceSzabó Bence
2020/07/16 15:29
Az Arsenal edzője szerint a megfelelő klubkultúra kiépítése és az okos átigazolások voltak a Liverpool sikerének titka. Úgy látja, ma már nehezebb véghezvinni egy ilyen újjáépítését, de következetes munkával csapata is elindulhat a helyes irányba.   


Ma már nehezen tűnik hihetőnek, de alig több mint öt év telt el azóta, hogy a Liverpool csapata megalázó, 6-1-es vereséggel fejezte be a Premier League 2014-15-ös idényét a Stoke City ellen. A csapattal idegenbe is elutazó drukkerek a hármas sípszó után rögtön egyértelművé tették véleményüket Brendon Rodgers edző és a játékosok számára, akik kemény inzultusok egész sorát kapva vonultak le a pályáról. 

Valami rejtélyes oknál fogva Rodgers nyárra megtarthatta az állását, de napjai meg voltak számlálva. Alig két hónapja tartott a következő szezon, a Liverpool pedig a 10. helyen sínylődött a tabellán, amikor a vezetőség végre kitette a walesi trénert és Jürgen Kloppot nevezte ki a helyére. 

Most, öt évvel később, a vörösök nehezen vitatható módon Európa legjobb csapata. Bár szerda este Klopp együttese 2-1-re elbukta az Arsenal elleni mérkőzést (és ezzel a bajnoki pontrekord lehetőségét), mégis óriási fölénnyel nyerte a bajnokságot, rövid ideig pedig még a BL-ben is ők a címvédők. Az általuk bejárt út tökéletes példa lehet szerdai ellenfelük számára. Klopp az abszolút mélyponton vette át a Liverpoolt, de megmutatta, egységes és motivált kerettel és okos játékospolitikával a dolgok gyorsan tudnak fordulni az európai topfutballban. 

arsenal-liverpool.jpgFotó: Europress/AFP

Hasonló cél lebeghet az Arsenalt tavaly december óta irányító Mikel Arteta szemei előtt. A német edzőhöz hasonlóan Pep Guardiola egykori segítője is a 10. helyen vette át a csapatot, egy hasonló módon kiábrándult és a múlt sikereibe kapaszkodó szurkolótábort és klubkultúrát örökölve. Arteta nem véletlenül sietett leszögezni, első feladatának a légkör megváltoztatását tekinti.

"Ki kell építenünk egy kultúrát, amire minden mást alapozhatunk. Ha ez nincs meg, a nehéz helyzetekben megremegünk majd. Az én munkám, hogy meggyőzzek mindenkit, ha részese akar lenni a klubnak, ezek a feltételek. Megtanultam, hogy kíméletlennek kell lennem, következetesen minden nap dolgozni a megfelelő kultúra kialakításán, hogy megteremtsem a győztes mentalitást." - mondta a bemutatásán a spanyol. 

Alig hat hónappal később a dolgok elkezdtek a jó irányba mozdulni az Arsenalnál. Bár a csapat a bajnokság júniusi újraindulását követően két csúnya vereséggel beragadt, a védelem pedig a megszokott módon sebezhetőnek tűnik, mégis egyértelműen látszanak a pozitív változás jelei. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy Klopp liverpooli építkezése is hasonlóan döcögősen kezdődött.

Nagy győzelmek mellett, mint a City vagy a Chelsea idegenbeli legyőzése, a német edző első szezonjában becsúsztak olyan blamák is, mint a Crystal Palace elleni hazai vereség. Amikor pedig a West Brom ellen hosszabbításban döntetlenre mentett találkozó végén Klopp kivezényelte a játékosokat a szurkolókkal közösen ünnepelni, sokan kinevették. A csapata a szezon végén a 8. helyen zárt, két elbukott döntővel pedig az európai kupaindulásról is lemaradt, mégis lehetett érezni, hogy a fejlődés megkezdődött. 

Ebben a fázisban tart most az Arsenal is. A haladás talán lassú, de jól látható. A hétvégi fordulót megelőzően csak három nagy csapat gyűjtött több pontot az ágyúsoknál idén, a katasztrofálisnak titulált védelem pedig a meccsek közel felén megúszta kapott gól nélkül. A klub ráadásul Bukayo Saka személyében egy igazi csiszolatlan gyémántot is talált az akadémián, a fiatal szélső pedig nem rég hosszútávú szerződést írt alá a csapattal. 

Arteta tudja, hogy csapata még nagyon az út elején jár, ahogy azzal is tisztában van, a Liverpool sikerét nagyon nehéz lesz leutánozni:

"Ha négy év múlva itt ülünk és azt mondhatom: igen, megcsináltuk, akkor nagyon boldog leszek. Amit véghezvittek, az szenzációs. Az első két szezonban egy kis időbe telt nekik, amíg megteremtették az új klubkultúrát, filozófiát és az edzőnek fekvő játékstílust. Utána elkezdtek ebbe a szisztémába vásásrolni játékosokat. Nagyon okosan csinálták, mindenki akit vettek, olyan képességet hozott a pozíciójába, ami erősebbé tette őket."

arsenal-arteta.jpgFotó: Europress/AFP

"Tudom, hogy rengeteg jó döntést kell meghozni, szükség van a klub támogatására és a szurkolókkal való jó kapcsolatra is egy ilyen sikerhez. A helyzet ma kicsit más, mint négy éve, egy ilyen újjáépítés nehezebbnek tűnik. Ettől még meg kell néznünk ők hogy csinálták, mert ez egy remek példa."

A koronavírus okozta gazdasági válságban a komoly átigazolási díjak kifizetése a legnagyobb klubok luxusának tűnik, így a megfelelő erősítéshez minden eddiginél jobban számíthat, egy csapat hogyan tud játékosok eladásából pénzt csinálni. Nem mintha a Liverpool esete ezen a területen nem lenne példaértékű: Klopp érkezése óta a vörösök 350 millió font értékben adtak el (jobbára felesleges) játékosokat, Philippe Coutinho 142 milliós árából pedig egyedül meg tudták venni az Alisson-Van Dijk párost, akik csúcsra repítették a csapatot.

"Szerintem ilyen módon kell felépíteni egy csapatot. Egyéni hibákból és pontrúgásokból is kaptak gólokat, de ez megváltozott, amint kicserélték a csapat gerincét."

Ez a fajta okos költekezés az utóbbi időben egyáltalán nem volt jellemző az Arsenalra, akik a Klopp érkezése óta eltel időszakban közel háromszor annyit költöttek játékosokra, mint liverpooli riválisuk, mégis stabil BL résztvevőből a középmezőnybe süllyedtek. 

"Túl kell járnunk a piac eszén." - mondja az Arsenal futballigazgatója, Raul Sanellhi - "A megfelelő játékosokat kell megszereznünk és eladnunk."

Nem vitás, Artetanak a klub segítségére is szüksége lesz, ha meg szeretné ismételni Klopp liverpooli sikereit, a pozitív példa azonban ott van a szeme előtt. A német edző egy 30 éves győzelem nélküli szériát szakított meg a bajnokságban, az ágyúsok drukkerei persze remélik, nekik közel sem kell ennyit várniuk. A vörösök szerdai legyőzésével és a spanyol edző kinevezése óta mutatott teljesítménnyel egyelőre mindenesetre úgy tűnik, csapatuk jó úton halad. 


via Goal.com

Hozzászólások