Premier League - „Már az első edzés után távozni akartam a Manchester Unitedtől”- árulta el a klasszis támadó
„Már az első edzés után távozni akartam a Manchester Unitedtől”- árulta el a klub egyik legrosszabb igazolása
Fotó: Europress/AFP

„Már az első edzés után távozni akartam a Manchester Unitedtől”- árulta el a klasszis támadó

Wojciechowski PatríciaWojciechowski Patrícia
2020/09/04 16:22
Alexis Sánchez 2018-ban nagy reményekkel igazolt a Manchester Unitedba, de szerződtetése igazi baklövésnek bizonyult. A 2019/20-as idényben az Interhez került kölcsönbe, idén nyáron pedig véglegesen leigazolták a milánóiak a támadót. Sanchez arról beszélt, legszívesebben már az első edzés után távozott volna Manchesterből.

Sánchez 2018 januárjában igazolt az Arsenaltól a Vörös Ördögökhöz. Hiába támasztottak nagy elvárásokat vele szemben, manchesteri kalandja nem sikerült túl jól, ezért előbb kölcsönbe, majd idén nyáron véglegesen is az Interhez került. Sánchez egy saját Instagram-oldalára feltöltött videóban alaposan beleszállt korábbi klubjába, arról beszélt, nagyon hamar rájött, hogy rosszul döntött, és már az első edzés után menekült volna. Eleinte még csábítónak tűnt számára a United, hiszen gyermekként kifejezetten kedvelte az együttest, de amikor először megtapasztalta, milyen a klubnál a légkör, hamar kiábrándult.

„Már az első edzés után sok mindenre rájöttem, hazamentem, megkérdeztem a családomat és a menedzseremet, hogy nem lehet-e felbontani a szerződésemet, és nem térhetnék-e vissza az Arsenalhoz. Valami nem passzolt, de már aláírtam a szerződést.”-panaszkodott a chilei.

Miért bukott ekkorát a Premier League egyik legizgalmasabb játékosa Manchesterben? | Eurosport

Alexis Sánchez a Premier League egyik legizgalmasabb játékosaként szerződött a Manchester Unitedhez, ahol viszont képtelen volt megmutatni klasszisát. A chilei játékos a 2019/20-as idényt az Internél töltötte kölcsönben, ahol új lendületet kapott a karrierje, és csütörtökön hivatalosan is bejelentették, hogy a következő három szezont is a kék-feketéknél tölti.

„Hónapok teltek el, és ugyanezt éreztem. Nem voltunk csapatként egységesek. Az is fájt, hogy az újságírók és a korábbi játékosok úgy beszéltek rólunk, hogy közben nem tudtak a belső ügyeinkről.”

„Egy játékos teljesítménye a belső légkörtől is függ, egy családként kell működnünk. Nálunk ez egyáltalán nem valósult meg, és ez a pályán is látszódott. De ha valakit hibáztatni kellett, mindig engem hibáztattak.”

Önkritikusan azért hozzátette, hogy jobban kellett volna játszania, de szerinte akkor sem érdemelt ennyi kritikát. „Mindig hibáztattak, még akkor is, ha csak pár percet játszottam.”- fogalmazta meg a chilei.

Sánchez a Premier League legjobban kereső játékosaként szerződött 2018-ban a Manchester Unitedhez. 45 mérkőzésen lépett pályára, mindössze öt gólt rúgott, mellette kilenc gólpasszt osztott ki.

via goal.com 

Hozzászólások