Premier League - Solskjaer libabőrös lett, amikor megtudta, hogy készülhet a PSG elleni meccsre
Solskjaer libabőrös lett, amikor megtudta, hogy készülhet a PSG elleni meccsre

Solskjaer libabőrös lett, amikor megtudta, hogy készülhet a PSG elleni meccsre

Németh Dániel ·
2019/02/11 14:36

Kedden hatalmas feladat vár Ole Gunnar Solskjaerra és a Manchester Unitedre, ugyanis a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek első felvonásán a Paris Saint-Germain látogat az Old Traffordra. Habár a francia sztárcsapat a sérült Neymar nélkül is komoly tesztnek ígérkezik, a manchesteriek remek formában várhatják az összecsapást, a Solskjaer-érában változatlanul veretlenek a Vörös Ördögök. Ebből a szempontból érthető a norvég szakember lelkesedése. 

Decemberben talán még pezsgőt is bontottak Párizsban, amikor kiderült, hogy az ezer sebből vérző Manchester United lesz a PSG ellenfele a BL-ben. José Mourinho együttese a 16 fős mezőny egyik leggyengébb láncszemének tűnt, míg a párizsiak a BL legerősebb csoportjából jutottak tovább úgy, hogy Thomas Tuchelnek szerkezeti problémákat is kezelnie kellett. Azóta viszont nagyot fordult a világ: Neymar után Edinson Cavanit is elveszítette a PSG, Solskjaer pedig első 11 meccséből 10-et megnyert az MU-val, míg a játékosok valósággal duzzadnak az önbizalomtól.

"Amikor elkészült a sorsolás, ők voltak a favoritok. A mérkőzés előtt talán még mindig ki lehet jelenteni, hogy kevésbé vagyunk esélyesek, de most épp úgy érezzük, hogy bárkit le tudunk győzni" - jelentette ki a mérkőzés előtt Solskjaer, aki a sorsolást még a Molde szakvezetőjeként tekintette meg Norvégiában. "Azta, micsoda kihívás - gondoltam. Két-három nappal később pedig a közepébe csöppentem. Hirtelen az én kihívásommá vált, és ettől libabőrös lettem. Fantasztikus estére számítok, a rajongók odáig lesznek, de a PSG-nek is új élmény lesz. Lehet, hogy voltak már Angliában, de az Old Traffordon még nem játszottak, nem igaz?"

000_1D83OI.jpg Fotó: Europress/AFP

Nyárig egészen biztosan számos pletyka lesz Solskjaer jövőjével és véglegesítésével kapcsolatban, és bizony kár lenne tagadni, hogy új arculatot adott a Manchester Unitednek. Összességében mindegyik játékoson érződik a formajavulás, páran közülük is kiemelkednek: így például a valószínűleg élete formájában futballozó Paul Pogba, Marcus Rashford és Anthony Martial. Az MU az elmúlt hetek, hónapok teljesítménye alapján talán már a párosítás esélyesének is tekinthető (különösen a PSG sérültjeit figyelembe véve), de hazai pályán egészen biztosan Solskjaer tanítványai a favoritok.

"Biztos vagyok benne, hogy a PSG nagyon fog figyelni Marcus Rashfordra, mint ahogyan mi is Kylian Mbappéra. Mindketten fantasztikus játékosok, akik új színt hozhatnak a labdarúgás következő tíz évébe. Neymar nélkül is fantasztikus játékosai vannak a PSG-nek, de így, hogy volt 11 mérkőzésem felkészülni, már tisztában vagyok azzal, mire képesek a játékosaim. Ez a párharc a legjobbat fogja kihozni belőlük" - magyarázta Solskjaer, aki a PSG ellen részben az MU tavalyi BL-kudarcát is feledtetné. Akkor a párharc egyértelmű esélyeseként esett ki Mourinho csapata a Sevilla ellen.

Az biztos, hogy a bajnokságban sikerült csodát tennie a norvégnak. Decemberben úgy tűnt, hogy a Manchester United szurkolói nem reménykedhetnek a top 4-es helyezésről és ezzel a jövő évi Bajnokok Ligája-indulásról, hiszen 11 pontos hátrányuk volt a Chelsea-vel szemben. A hétvégi eredményeket követően azonban az MU feljött a negyedik helyre, és már egypontos előnnyel rendelkezik a Chelsea-Arsenal kettőssel szemben. Részben ezért is merül fel egyre több helyen, hogy Solskjaer nyártól is maradhat a Manchester United vezetőedzője, és egy nagyobb BL-meneteléssel egészen biztosan erősítené esélyeit. 

via guardian

Hozzászólások