Premier League - Premier League-győztes edzővel folytatja az angol bajnokság sereghajtója
Premier League-győztes edzővel folytatja az angol bajnokság sereghajtója

Premier League-győztes edzővel folytatja az angol bajnokság sereghajtója

Németh Dániel ·
2018/11/14 11:41

Az angol bajnokság utolsó helyén álló Fulham közleményben jelentette be, hogy menesztette Slavisa Jokanovic vezetőedzőt. Utódja az a Claudio Ranieri lett, aki 2016-ban Premier League-győzelemhez segítette a Leicester Cityt. Az angol labdarúgó-bajnokság 2018/19-es idényében szokatlanul sok bizalmat kaptak az alulteljesítő csapatok vezetőedzői: ez volt az első edzőváltás.

Ez a jelenség elsősorban azért érdekes, mert a mostani idényben is jócskán akadnak gyengén teljesítő, veszélyben lévő csapatok. Az utolsó öt helyezett az egész szezonban hét győzelmet szerzett az eddig lejátszott 60-ból. Lehet, hogy épp ez a kiegyenlített küzdelem a kulcs: 12 forduló után a 13. helyen álló West Ham az első, aki legalább egy meccsnyi távolságra van a kiesőhelyektől. 

Valahol várható volt, hogy megkezdődik a tisztogatás, a novemberi válogatott szünet alatt ugyanis előszeretettel cserélnek edző a tulajdonosok.

Ranieri tehetséges keretet kap

"Számunkra nem volt opció, hogy a megfelelő terv vagy utód nélkül változtassunk" - mondta a Fulham elnöke, Shahid Khan. "Megnyugtató, de egyben nélkülözhetetlen is volt, hogy egy Claudio-kaliberű edző elfogadja a kihívást. Ez egy kockázatmentes választás, Claudio készen áll a Premier League-re, nekünk pont erre van szükségünk. A Leicester Citynél végzett munkája egyenesen legendás."

Ezzel a megállapítással nehéz vitatkozni, és ugyan az nem várható el, hogy a londoni klubnál is megismételje a leicesteri csodát, Ranieri tapasztalata sokat segíthet a Fulhamnek. Ami alapvetően egy tehetséges gárda, bár kissé orrnehéz: Aleksandar Mitrovic, André Schürrle, Luciano Vietto vagy épp Ryan Sessegnon kifejezetten jó értéket képvisel a támadósorban, azonban a védelemben már akadnak kisebb-nagyobb lyukak.

Ranierit 2017-ben küldték el a Leicester City kispadjáról, mivel a címvédő épp a kiesés ellen küzdött az angol bajnokságban. Azóta egy szezonon keresztül a Nantes csapatát irányította, és sokáig harcban voltak az Európa-liga indulásért, de a bajnokság végét elszúrták, így végül a kilencedik helyen zártak a Ligue 1-ben. Szezon végén közös megegyezéssel bontották fel a szerződését.

Alighanem a nap fun factje is ehhez az edzőváltáshoz fűződik. Jokanovic ugyanis 2000-ben igazolt a Chelsea-hez, ahol épp Ranieri volt a vezetőedző. Ráadásul a szerb középpályás volt Ranieri első igazolása a londoni kékeknél. Kicsi a világ, nem? 

Hat edzőváltás a csúcs

Szokatlan, hogy november közepéig kell várni az első edzőváltásra. A 2017/18-as szezonban 12 fordulót követően öt klubnál döntött a vezetőség az váltás mellett: Frank de Boer, Craig Shakespeare, Ronald Koeman, Slaven Bilic és Tony Pulis is megfizette az árát a gyenge szezonkezdetnek. Ez soknak tűnhet, de a rekord nem dőlt meg, korábban három olyan szezon is volt, amelyben november végéig hat klubnál cserélték le az edzőt.

edzőváltás1.png Fotó: Europress/AFP

A nyári edzőváltásokkal együtt a 2018/19-es szezonban öt helyen történt változtatás a kispadon: a Chelsea-nél, a West Hamnél, az Evertonnál, az Arsenalnál, illetve most a Fulhamnél. Az előző három szezon során egyaránt 13 edzőcsere zajlott a Premier League-ben. A 2009/10-es szezon hozta a legkevesebb változást, szám szerint kilencet. Jelen állás szerint ez a rekord veszélyben lehet, 

bár közel sem a Fulham az egyetlen klub, ahol cserében gondolkozhatnak.

100 millió sem elég?

A kiesés ellen küzdők között három csapatnak, a Southamptonnak, a Huddersfieldnek és a Fulhamnek is csak egy győzelme van. Utóbbi nyáron több mint 100 millió eurót költött új játékosokra, ennek ellenére a liga utolsó helyén áll, 31 bekapott góllal. 12 forduló alatt öt pontot gyűjtöttek Mitrovicék, ez 0,42-es átlagnak felel meg mérkőzésenként, ami kevesebb mint a fele annak, amivel általában megoldható a bennmaradás az élvonalban.

edzőváltás2.png Fotó: Europress/AFP

De nem áll sokkal jobban a Huddersfield sem, 12 mérkőzésen megszerzett hét pontja 0,58-as pontátlagnak felel meg. A Cardiff, a Southampton és a Crytsal Palace pedig 0,66-os átlagot produkált eddig. Az előző öt szezon során a legkevesebb ponttal bennmaradó csapatok 0,94 pontot átlagoltak. Vagyis mindegyik csapatra ráférne a formajavulás. Azt szokták mondani, a 40 pont elegendő a bennmaradáshoz,

viszont ha a jelenlegi tendencia folytatódna, ezt 25 ponttal is meg lehetne oldani.

A változás szele

Az edzők az októberi és a novemberi válogatott szünetek alatt érezhetik legkevésbé biztonságban magukat. Ilyenkor általában már elég mérkőzést játszottak le, hogy a tulajdonosok aggódni kezdjenek a gyenge eredmények miatt, ugyanakkor van egy kis idő rendezni a sorokat. A statisztika ráadásul azt mutatja, ebben az időszakban megéri frissíteni a kispadon.

edzőváltás3.png Fotó: Europress/AFP 

Az előző tíz Premier League-szezonban csak egyszer fordult elő, hogy az októberi-novemberi edzőváltást követően a csapat pontátlaga kevesebb volt, mint a régi trénerrel. Tehát 14 esetből 13 váltás pozitív volt. További érdekesség, hogy egyetlen csapat végzett rosszabb helyen, mint ahol az októberi-novemberi edzőváltás idején állt: a West Brom a tavalyi idényben.

A fogadóirodák szerint Slavisa Jokanovic után a Southamptont irányító Mark Hughes lehet a következő távozó.

via bbc

Hozzászólások