Premier League - Nulla pontos hősiesség
Nulla pontos hősiesség
Fotó: Europress/Getty

Nulla pontos hősiesség


2014/11/03 18:49

A Manchester City - több, mint egy félidőt emberelőnyben játszva - 1-0-ra legyőzte a Manchester Unitedet a Premier League 10. fordulójának rangadóján. A vendégektől Chris Smalling jutott a kiállítás sorsára a 39. percben, a hazaiak győztes gólját Sergio Agüero szerezte a 63. percben. A Manchester City győzelmével 20 pontos és a tabella harmadik helyén áll, míg a United 13 ponttal a tizedik.

Röviden és tömören ennyivel is el lehetne intézni az angol bajnokság hétvégi csúcsmeccsét, mivel finoman sem hozott kiemelkedő színvonalat a manchesteri derbi. A City teljesítményéről mindent elmond, hogy az utolsó 15 percben, emberelőnyben játszva is csatár helyére védekező középpályást hozott be Manuel Pellegrini, és bár igazán nagy gólhelyzetet nem tudott kialakítani a United a találkozó hajrájában (sem), mégis végig benne volt a levegőben, hogy Louis van Gaal fiai kiegyenlítenek. A hazaiak igen impotens játékot mutattak, a gólon kívül az első félidőben volt két nagy helyzetük, a másodikban lőttek egy kapufát, de ennek ellenére a MU nem játszott alárendelt szerepet.

Sőt.

Az angol sajtó (a Sky Sportstól a BBC-n át a Daily Mailig) azzal van elfoglalva, hogy van Gaal csapata milyen hősies játékot nyújtott emberhátrányban is, és szűk egy hét alatt bebizonyította, hogy partiban tud lenni a PL legjobbjaival is, csak valami kicsi még hiányzik ebből a MU-ból.

Hogy ez micsoda, az már egy fogósabb kérdés. Elsősorban szinte biztosan az összeszokottság hiánya: a hollandnak már eddig is komoly gondjai voltak a védelem összeállításával. Most, hogy kétszer egymás után majdnem pályára tudta küldeni ugyanazt a négyest, Rafael megsérült a találkozó előtt nem sokkal, így Antonio Valencia játszott jobb bekket. Majd ezután jött a Vörös ördögök Waterlooja: előbb Smalling két nagyon buta (hogy van Gaal idézzük szó szerint, két "hülye") szabálytalansággal kiállíttatta magát, majd később Marcos Rojo válla ugrott ki, így a meccs utolsó részét a Valencia-Carrcik-McNair-Shaw védelemmel játszotta végig a Manchester United.

manutd_vedok

A MU jelenleg egészséges védői, és lejátszott Premier League meccseik száma. Fotó: Sky Sports

Az a Manchester United, mely az elmúlt évtizedben felépített a "Red Wall" intézményét Angliában: középen Rio Ferdinand és Nemanja Vidic, a széleken Gary Neville, Patrice Evra, John O'Shea és a többiek jelentették a nyugalmat Edwin van der Sar és a többi kapus számára. Most azonban ott tart a rekordbajnok, hogy a védelem két legrutinosabb, egészséges tagja a 19 éves, nyáron igazol Luke Shaw, valamint a szezon előtt teljesen ismeretlen Tyler Blackett.

A manchesteriek ennek ellenére egyébként valóban szépen helytálltak, és a meccs nagy részében szervezett csapat benyomását keltették, igaz, a támadásra nem sok erejük jutott. Külön ki kell emelni Marouane Fellaini teljesítményét: a belga középpályást tavaly átkozták, nyáron el akarták zavarni, az elmúlt hetekben viszont csapata legjobbja. A City ellen a középhátvédtől az árnyékékig mindenhol játszott hosszú percekig, ráadásul sehol nem mozgott idegenként. A többiek tették a dolgukat úgy, ahogy tudták, de sem a visszatérő Wayne Rooney, sem Ángel di María nem tudott most annyit hozzátenni a játékhoz, amennyi a győzelemhez kellett volna - emberhátrányban meg pláne nem. Az mindenesetre sokatmondó volt, hogy van Gaal a 82. percben James Wilsont kellett, hogy becserélje Robin van Persie helyére, hogy javítson a támadójátékon...

A túloldalon a City veteránjai pontosan annyi energiát fektettek a meccsbe, amennyi kellett a három ponthoz. Yaya Touré a szezon során most mozgott a legbiztatóbban, Agüero továbbra is életveszélyes, de az nagyon látszik, hogy jelenleg rajta kívül nagyjából senki nincs a keretben, aki gólveszélyes lenne. A csapatkapitány Vincent Kompany játéka mellett viszont nem lehet elmenni szó nélkül: a kőkemény bekk a meccs nagy részében honfitársát, Fellainit őrizte piócaként, és remek munkát végzett rajta - illetve amikor nem rajta, akkor máshol a mezőnyben is. Igazi vezér volt a pályán, élmény volt nézni a külön csatáját a másik belgával.

Pellegrini a meccs után csapata elmaradt tizenegyeseit reklamálta és kérte számon Michael Oliver játékvezetőn, míg van Gaal Smalling kiosztása mellett azt emelte ki, amit mi is: csapata felveszi a versenyt a legjobbakkal, de örülne már, ha végre minden játékosa egészséges lenne.

Ennek vélhetően minden United-szurkoló is örülne már.

Premier League, 10. forduló

Manchester City - Manchester United 1-0 (0-0)

Gól: Agüero (63.)

Piros lap: Smalling (39., Manchester United)

Man.City: Hart - Clichy, Kompany, Demichelis, Zabaleta - Milner (Nasri, 70.), Y. Touré, Fernando, Jesús Navas - Agüero (Fernandinho, 84.), Jovetic (Dzeko, 71.)

Man. United: De Gea - Valencia, Rojo (McNair, 56.), Smalling, Shaw - Fellaini, Blind - Januzaj (Carrick, 43.), Rooney, Di María - Van Persie (Wilson, 82.)

Hozzászólások