Premier League - Mourinho hétvégén debütál a Spurs kispadján
Mourinho hétvégén debütál a Spurs kispadján
Fotó: Europress/AFP

Mourinho hétvégén debütál a Spurs kispadján

HosszabbitásHosszabbitás
2019/11/22 12:16
A legnagyobb várakozás a szombati játéknap első és utolsó mérkőzését előzi meg az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 13. fordulójában: előbbin José Mourinho debütál a Tottenham Hotspur kispadján, utóbbin pedig a nagyszerű formában lévő Chelsea a címvédő Manchester City vendége lesz.

A londoni Kékek vezetőedzője, Frank Lampard visszatér az Etihad Stadionba, ahol a Premier League-pályafutása utolsó szezonját töltötte. A fiatal, 41 éves szakember a döcögős kezdés után az utóbbi hónapokban szárnyal a csapatával, amely az utóbbi hat bajnoki mérkőzését megnyerte, ennek köszönhetően pedig a harmadik helyen áll a tabellán. Tény ugyanakkor, hogy az elmúlt hetekben legyőzött hat ellenfél mindegyike a verhető kategóriába tartozott, és amikor a Chelsea ebben az idényben nagy csapattal találkozott, mindkétszer kikapott (0-4 a Manchester United otthonában és 1-2 a Liverpool ellen, hazai pályán).

A bajnok elleni rangadó tehát jó fokmérője lehet annak, hogy a szezonkezdet óta mennyit sikerült fejlődnie Lampard együttesének. A Manchester City számára nem igazán jött jól a nemzetközi szünet, miután szűk két hete kikapott az éllovas Liverpool vendégeként, és azóta nem volt alkalma javítani. Az Anfield Roadon elszenvedett vereség után Joseph Guardiola gárdája már kilencpontos hátrányban van a Vörösökkel szemben, azaz többször nem nagyon hibázhat, ha versenyben akar maradni az újabb bajnoki címért. A Chelsea elleni összecsapás tétje tehát óriási. Az előző idényben a City 6-0-ra kiütötte a londoniakat a két csapat manchesteri mérkőzésén.

A forduló szombati nyitómeccsét a West Ham United otthonában, a London Stadionban rendezik: a tanítványait az előző szezonban Bajnokok Ligája-döntőbe vezető Mauricio Pochettinót váltó José Mourinho itt debütál majd a Tottenham Hotspur kispadján. A portugál szakembert decemberben menesztették a Manchester Unitedtől, most tér vissza a Premier League-be, és erre az alkalomra nem is kívánhatott volna kellemesebb ellenfelet. Bár a Spurs csak a 14. a tabellán és január óta nem nyert idegenbeli bajnokit, a 16. West Ham még nála is gyengébben teljesített ebben az idényben, ráadásul hat mérkőzés óta nyeretlen a PL-ben, így a Tottenham szempontjából ideális ellenfélnek tűnik arra, hogy megszakítsa negatív sorozatát.

A veretlenül éllovas Liverpool a Crystal Palace otthonában folytathatja menetelését, míg a második Leicester City a Brighton vendégeként nyújthatja ötmeccsesre győzelmi szériáját. Az újoncként meglepetésre ötödik Sheffield United a Manchester Unitedet fogadja az egyetlen vasárnapi találkozón.

A 13. forduló programja:

szombat:

West Ham United-Tottenham Hotspur 13.30

Arsenal-Southampton 16.00

Bournemouth-Wolverhampton Wanderers 16.00

Brighton-Leicester City 16.00

Crystal Palace-FC Liverpool 16.00

Everton-Norwich City 16.00

Watford-Burnley 16.00

Manchester City-Chelsea 18.30

vasárnap:

Sheffield United-Manchester United 17.30

hétfő:

Aston Villa-Newcastle United 21.00

Az állás:

1. Liverpool 12 28-10 34 pont

2. Leicester City 12 29- 8 26

3. Chelsea 12 27-17 26

4. Manchester City 12 35-13 25

5. Sheffield United 12 13- 9 17

6. Arsenal 12 16-17 17

7. Manchester United 12 16-12 16

8. Wolverhampton Wanderers 12 16-15 16

9. Bournemouth 12 15-15 16

10. Burnley 12 17-18 15

11. Brighton 12 15-17 15

12. Crystal Palace 12 10-16 15

13. Newcastle United 12 11-18 15

14. Tottenham Hotspur 12 18-17 14

15. Everton 12 13-18 14

16. West Ham 12 14-20 13

17. Aston Villa 12 17-20 11

18. Watford 12 8-23 8

19. Southampton 12 11-29 8

20. Norwich City 12 11-28 7

MTI

Hozzászólások