Premier League - Minden héten rangadó
Minden héten rangadó
Fotó: Europress/AFP

Minden héten rangadó


2016/08/19 12:49

Az előző szezonban mindkétszer remek, sokáig emlékezetes mérkőzést játszott egymással az Arsenal és a Leicester City. Amikor először találkoztak, az Arsenal 5-2-re megsemmisítette a Rókákat (akiknek ez volt a legnagyobb vereségük a tavalyi évben), míg a második alkalommal egy hajrában szerzett Danny Welbeck gól révén nyert 2-1-re Arsene Wenger csapata, amely akkor úgy tűnt, komolyan harcban lehet a bajnoki címért.

A végeredményt tudjuk...

A címvédőnél jutott egy igen jó hír erre a hétre, hiszen a zuhanyhíradó szerint sokak által csábított Riyad Mahrez 2020-ig szerződést hosszabbított a Leicesterrel, így Jamie Vardy mellett ő is hosszú távra kötelezte el magát Angliába. Így most már elmondhatjuk, hogy három kulcsemberéből csak egyet, N'Golo Kantét vesztette el az előző idény meglepetéscsapata. További jó hír a Rókák szurkolóinak, hogy visszatérhet a három meccses eltiltását letöltő Robert Huth a védelem közepébe - tavaly négy meccsen nem játszott, egyiken sem úszta meg a csapat kapott gól nélkül. És ehhez a négyhez hozzáírhatunk még egyet az idénynyitón, amikor a címvédő némi meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedett a játékossal is alig rendelkező, ám a hírek szerint a magyar válogatott Nikolic Nemanját szerződtetni kívánó Hull Citytől.

Ami a túloldalt illeti, az Arsenalban még mindig kérdéses az Európa-bajnokság miatt a felkészülést később kezdő Laurent Koscielny, Mesut Özil, Olivier Giroud hármas játéka, pedig amint az az első fordulóban játszott (hazai pályán 4-3-as vereség a Liverpooltól), nagy szüksége lenne rájuk Wengernek. Elképzelhető, hogy már pályára fognak lépni a szombat esti találkozón, hiszen Aaron Ramsey és Alex Iwobi is sérült, de nagy kérdés, mennyire érték utol magukat. A mérkőzés azért is érdekes lehet, hiszen a hírek szerint az Arsenal a nyáron Vardyt és Mahrezt is szerződtetni szerette volna...

A fordulót a Mancehster United-Southampton találkozó nyitja, ahol mindenki azt várja, bemutatkozik-e a nyáron rekordösszegért megszerzett Paul Pogba. (Illetve a manchesteriek nagyon várják, hogy az eltiltását letöltő Chris Smalling elfoglalja a helyét a védelem közepén Eric Bailly oldalán.) José Mourinho a meccs előtti sajtótájékoztatón elmondta, a francia középpályás játékra kész állapotban van, ám senki ne várjon tőle sem 90 percnyi játékot, sem kiugróan jó teljesítményt, hiszen csak 10-11 napja edz a nyári szünet óta.

"Időre van szüksége, amíg felépíti magát, és bár az átállás nagyon könnyen ment, hiszen helyi srác, itt játszott évekig, ismer mindent és mindenkit, még meg kell értenie, mit is szeretnék játszatni a csapattal. Fontos, hogy beépüljön, de nem szeretnénk elsietni semmit" - mondta a portugál mester, akinek szavaiból arra lehet következtetni, hogy csereként mindenképpen pályára fogja küldeni Pogbát, akinek révén 20 év óta először játszik a világ legdrágább játékosa a szigetországban. Akkor pont az az Alan Shearerért fizették a legtöbb pénzt, akit a Newcastle United a MU orra elöl halászott el. A S'oton egyébként nem akármilyen bravúrra készül, hiszen legutóbbi két, Old Traffordon lejátszott meccsüket egyaránt a Szentek nyerték 1-0-ra, márpedig zsinórban háromszor csak és kizárólag a Manchester Citynek sikerült nyernie az OT-on a Premier League történetében.

Ami a többi nagy csapatot illeti, náluk ennél kisebb kérdések vannak csak a pakliban. A Stoke City otthonában nehéz meccsre számító, a hét közben a Steaua Bukarestet kiütő Manchester Citynél a fő kérdés, vajon Raheem Sterling tényleg kivirágzik-e Guardiola alatt, vagy az első két meccs csak egy rövid fellángolás volt. A kérdés ugyanez Antonio Conte és Eden Hazard esetében a Chelsea-nél, melynek a papírforma szerint simán kellene győznie a Watford otthonában.

Az első fordulóban nagyszerűen futballozó Liverpoolra egy burnley-i kirándulás vár, és könnyen lehet, hogy már most

választ kapunk arra, idén komolyan kell-e venni Jürgen Klopp csapatát, hiszen a korábbi években az volt a képlet, a rangadókon jól ment a Vörösöknek, aztán az ilyen meccseket szinte mindig elvesztették - ha most nyerni tudnak ismét, a liverpooli szurkolók elkezdhetnek abban reménykedni, hogy ez az év más lesz, mint a korábbiak.

A tavalyi bronzérmes, a BL-re készülő Tottenham a Crystal Palace-t látja vendégül, míg a forduló zárómeccsét a West Ham United játssza a Bournemouth ellen - ez lesz a londoniak első tétmeccse új stadionjukban, az Olimpiai Stadionban.

PREMIER LEAGUE, 2. FORDULÓ

Péntek

Manchester United-Southampton 21.00

Szombat

Stoke City-Manchester City 13.30

Burnley-FC Liverpool 16.00

Swansea City-Hull City 16.00

Tottenham Hotspur-Crystal Palace 16.00

Watford-Chelsea 16.00

West Bromwich Albion-Everton 16.00

Leicester City-Arsenal 18.30

Vasárnap

Sunderland-Middlesbrough 14.30

West Ham United-Bournemouth 17.00

Hozzászólások