Premier League - Még Guardiola legnagyobb fegyvere is csődöt mondott a Wolves elleni mérkőzésen
Még Guardiola legnagyobb fegyvere is csődöt mondott a Wolves elleni mérkőzésen
Fotó: Europress/AFP

Még Guardiola legnagyobb fegyvere is csődöt mondott a Wolves elleni mérkőzésen

Németh DánielNémeth Dániel
2019/12/28 12:31
Gyakran megesik, hogy Pep Guardiola aktuális csapatának a mérkőzésén felborul a pálya, legalábbis a labdabirtoklás tekintetében. Így történt ez pénteken is, ám a megszokotthoz képest egészen más előjellel, ugyanis a meccs nagy részében emberelőnyben futballozó Wolverhampton Wanderers irányította a találkozót. Bizonyos tekintetben ez volt a legrosszabb meccs Guardiola karrierjében.

Az utolsó utáni szalmaszálba kapaszkodó Manchester City már a 12. percben emberhátrányba került, miután Ederson a tizenhatoson kívül, utolsó emberként szabálytalankodott Diogo Jotával szemben. Ehhez képest nem indult rosszul a találkozó a vendégek számára: Raheem Sterling a 25. percben megszerezte a vezetést, majd a második félidő elején meg is duplázta az előnyt. Azonban ez is kevésnek bizonyult, az 55. percben Adama Traoré szépített, így Raúl Jiménez és Matt Doherty hajrában szerzett találatai győzelmet értek a Wolvesnak.

Nem is mondhatjuk, hogy érdemtelenül, hiszen Nuno Espirito Santo csapata dominálta a találkozót, többször próbálkozott kapura lövéssel és a labdát is többet birtokolta. Olyannyira, hogy a Manchester City 37,8%-os labdabirtoklása konkrétan Pep Guardiola edzői pályafutásának leggyengébb eredménye ebben a statisztikai mutatóban. Ráadásul elég nagy különbséggel, hiszen az eddigi legrosszabb mutató 46,7% volt, amit a Manchester City a Chelsea elleni 2-1-es győzelme alkalmával ért el, idén novemberben.

Azt Guardiola is kénytelen volt elismerni, hogy innen teljesen esélytelen a bajnoki címvédés, szerinte azonban így is maradtak céljai csapatának. "Nem adhatjuk fel, ellenkező esetben jövőre nem leszünk ott Európában. Kevesebb mint 40 óránk van felkészülni a Sheffield United elleni mérkőzésre. Mindig is jól reagáltunk, hozzászoktunk ahhoz, hogy a csúcson vagyunk, most viszont küzdenünk kell. Régóta nagy a különbség, épp ezért nem reális a bajnoki címről beszélni. Sokszor kérdeztek erről, de mindig ugyanazt tudtam mondani."

Ebben a szezonban a Wolverhampton második alkalommal tudta legyőzni a Manchester Cityt, amihez hasonlóra legutóbb az 1999/2000-es idényben volt képes, amikor még mindkettő csapat a másodosztályban szerepelt. (Élvonalban legutóbb 1961-ben ért el hasonlót a Wolves.) Nuno Espirito Santo is tovább javította remek mérlegét Guardiola ellen: a katalán edző öt nekifutásból csak egyszer hagyta el győztesen a pályát, vagyis 20%-os a győzelmi mutatója a Wolves edzője ellen. Talán mondani sem kell, hogy ez is mélypont Guardiola önéletrajzában.

Legutóbb 2018 áprilisában fordult elő olyan, hogy a ManCity 2-0-s előnyről elveszített egy mérkőzést, akkor a José Mourinho-féle Manchester United tréfálta meg a csapatot, elodázva ezzel a bajnokavatást. Aggodalomra adhat okot, hogy a címvédő 19 bajnoki mérkőzés során 23 gólt kapott, vagyis már féltávnál annyinál jár, mint az előző szezonban összesen. Természetesen minden adatnál fontosabb, hogy a Liverpool egy meccsel kevesebbet játszva is 14 pontos előnyt dolgozott ki a Cityvel szemben, így szinte zsebben érezheti a bajnoki címet. 

via Goal.com

Hozzászólások