Premier League - Hogyan segítheti az MU játékát a 68 millióért szerződtetett portugál középpályás?
Hogyan segítheti az MU játékát a 68 millióért szerződtetett portugál középpályás?
Fotó: Europress/AFP

Hogyan segítheti az MU játékát a 68 millióért szerződtetett portugál középpályás?

Németh DánielNémeth Dániel
2020/02/04 13:59
"Bruno, Bruno, Bruno" - skandálták a Manchester United szurkolói a hétvégi mérkőzésen, ami remekül kiemeli, mennyire várták az Old Traffordon az új igazolás bemutatkozását. Bruno Fernandes a minimális felkészülés ellenére nem okozott csalódást, már az első találkozóján megmutatta, jól járhat vele csapata, még ha minden problémára nem is tud választ adni.

Hogy mennyire égetően nagy szükség volt a 25 éves portugál középpályásra, jól jelzi az a tény, hogy egyetlen edzést követően a kezdőben találta magát, ráadásul rögtön egy nehéz mérkőzésen, a Wolverhampton Wanderers ellen. Bár a Manchester United a 68 millió fontért szerződtetett Fernandessel a fedélzeten sem találta meg egy fegyelmezetten védekező csapat játékának az ellenszerét, az új szerzemény megmutatta, a jövőben hogyan segítheti a csapatot. Ha instant megoldást nem is jelent a csapat problémáira, hamar kulcsemberré nőheti ki magát.

Fernandes az általa favorizált, tízes poszton kapott helyett, mögötte Fred és Andreas Perreira játszott, míg a támadósorban Daniel James, Juan Mata és Anthony Martial kezdett. Portugáliai évei alatt Fernandes elképesztően hatékony volt ebben a szerepkörben, szórta a gólokat és a gólpasszokat, új csapatában azonban csak akkor érkezett meg igazán a mérkőzésbe, amikor elkezdett visszalépni a labdákért. "Sokat hallottunk a góljairól és gólpasszairól, de úgy gondolom, jól alkalmazkodott, amikor vissza kellett húzódnia" - mondta Gary Neville.

000_1OM3GH.jpg Fotó: Europress/AFP

Annyira talán nem is meglepő, hogy Fernandes a sportingos időszakához mérten mélyebb szerepkört kapott, tekintve, hogy Ole Gunnar Solskjaer Paul Scholes-hoz hasonlította a játékszervezői képességeit. Ebben a visszavont szerepkörben Fernandes egyik legfontosabb feladata az volt, hogy eljuttassa a labdát Matához, aki időközben a jobb szélről behúzódott középre. Ez a szerepkör kifejezetten jól állt a portugálnak, okosan használta ki a réseket a Wolves középpályásai között, megtalálva ezzel a pálya közepén Matát.

"Jól állt Fernandesnek, amikor Mata volt előtte a tízes" - értékelte Jamie Redknapp a Sky Sports stúdiójában. "Amikor észrevette a lehetőségeket és előtérbe került a passzjátéka, sokkal jobban működött a Manchester United játéka."

Időnként az is előfordult, hogy Fernandes volt az MU legmélyebben helyezkedő középpályása. Ez tette számára lehetővé, hogy levezényelje a csapat támadásait, és végül neki legyen a legtöbb sikeres passza az ellenfél térfelén. Relatíve pontatlan volt, hiszen 80% alatt zárt, de ez inkább a direkt, kockázatos játékának volt köszönhető. Ez a támadó felfogású mentalitás Paul Pogba hiányában régóta hiánycikk az MU középpályáján, ráadásul Fernandes a lövéseivel is veszélyesnek bizonyult, ami szintén új dimenziót nyithat a csapat támadójátékában.

000_1OM3PK.jpg Fotó: Europress/AFP

Ami azt illeti, Fernandes zárta a találkozót a legtöbb lövéssel. Elsőre még csúnyán célt tévesztett, de aztán volt egy kőkemény lövése, ami Rui Patricio kezei között kötött ki, majd a második félidőben egy ragyogó szabadrúgással tesztelte a kapust. A portugál középpályás kivette a részét a védekezésből is. 11,3 km-t futott, ennél az MU-n belül csak Fred bizonyult aktívabbnak, emellett bele mert menni a párharcokba is. Már a 13. percben keményen leütközte válogatottbeli csapattársát, Joao Moutinhót, a szünet után pedig lapot is kapott Raul Jimenez buktatásáért.

Solskjaer minden bizonnyal elégedetten figyelte, hogy mennyire fizikális tud lenni Fernandes, ahogyan az is elnyerhette tetszését, mennyire könnyedén alkalmazkodott az új környezethez. Nyilván van még hová fejlődni, ám az remek jel, hogy első nekifutásra hatással tudott lenni a mérkőzésre. Az MU-támadók teljesítménye azonban a portugáltól függetlenül okot adhat az aggodalomra, Martial ismét eltűnt kilences szerepkörben, nem volt lövése a mérkőzésen, de James is gyenge meccset zárt. Ez a munkakörnyezet nem fogja segíteni Fernandes játékát.

"Az első félidőben nem mozogtunk előtte, mindenki egy helyben várta a labdát, lényegében a tizenhatoson kívül álldogáltunk. A kreativitása a legnagyobb erőssége, meglátja a passzlehetőségeket, ki is használja azokat. Többet kell mozognunk előtte" - állapította meg Solskjaer. Egyelőre erősen kérdéses, hogy az előző három szezon során Kínában focizó Odion Ighalo megoldással szolgálhat-e erre a problémára. Fernandesben azonban egyértelműen megvan a lehetőség, hogy a kirakós egyik darabja legyen, már csak az a feladat, hogy a többit is megtalálják.

via Sky Sports

Hozzászólások