Premier League - Ha a körülmények lehetővé teszik, a Liverpool ünnepélyes keretek között veheti át a PL serleget
Ha a körülmények lehetővé teszik, a Liverpool ünnepélyes keretek között veheti át a PL serleget
Fotó: Europress/AFP

Ha a körülmények lehetővé teszik, a Liverpool ünnepélyes keretek között veheti át a PL serleget

Nánási AntalNánási Antal
2020/05/22 09:32
Huszonkilenc forduló után huszonhét győzelem mellett mindössze egy-egy döntetlennel és vereséggel, minden kétséget kizáró dominanciát jelentő huszonöt pontos előnnyel vezette a Liverpool a Premier League-et, amikor március elején félbeszakadt a bajnokság. Az azóta tartó karantén időszakban volt olyan pillanat, amikor a várva várt bajnoki cím, és annak méltó megünneplése csak vágyálomnak tűnhetett a Mersey partján.

Miután az elmúlt hétvégén újraindult a Bundesliga, hosszú idő után láthat újra éles, tétre menő mérkőzéseket az európai futballtársadalom. Mindazonáltal a többi európai topbajnokság egyelőre még csak ott tart, hogy engedélyezi a csapatoknak az edzéseket, a bajnokságok újraindítását pedig, a megfelelő feltételek teljesülése mellett, júniusra tervezik a szövetségek. A hétfőn tartott klubok közötti konferenciahívásban a Premier League csapatai egyetértettek abban, hogy nem támogatják a bajnokság befejezettnek nyilvánítását, mint tették azt pár napja például Skóciában, ahol a Celtic így szerezte meg sorozatban kilencedik bajnoki címét. Az angol bajnokság csapatai elkötelezettek abban, hogy a hátralévő mérkőzéseket, zárt kapuk mögött vagy akár semleges pályákon, de mindenképpen játsszák le, és a pályán dőljön el a nemzetközi kupaindulás vagy épp a kiesés kérdése. 

A története első Premier League sikerére hajtó, a klub harmincéves bajnoki ínségét megszüntetni szándékozó Liverpool végső sikere csupán formalitás, hiszen huszonöt pontos előnnyel vezeti a tabellát a címvédő Manchester City-vel szemben. Nem mindegy azonban, hogy Jordan Henderson csapatkapitány például valóban a magasba emelheti-e a Premier League győztesének járó serleget, vagy azt egyenesen az Anfield Road egyik vitrinjébe szállítják. Richard Masters, a Premier League első embere ezzel kapcsolatban kedvező hírekkel szolgált a vörösök szurkolóinak:

„Amennyiben erre lehetőségünk lesz, támogatni fogjuk egy hivatalos kupaátadási ceremónia megrendezését. Szeretnénk megadni minden játékosnak és stábtagnak azt az örömteli pillanatot, amelyért annyit dolgoztak. Hacsak a biztonsági előírások nem akadályoznak meg, mindenképpen szeretnénk tartani egy ilyen eseményt.”

Richard Masters azt is elmondta, hogy a folytatásra vonatkozó naptár elkészítésénél azt az álláspontot képviseli, hogy a négy, jelenleg huszonnyolc mérkőzést lejátszott csapat (Manchester City, Arsenal, Sheffield United, Aston Villa) egymás elleni találkozóival kellene kezdeni az új időszakot, összhangba hozva így meccsszám tekintetében valamennyi csapatot.

A PL ügyvezetője arról is szót ejtett, hogy a múlt hétvégén újrainduló Bundesliga milyen tanulságokkal szolgált az angol-, valamint a többi európai pontvadászat számára: „Hasznos tapasztalat volt számunkra megfigyelni a német bajnokság beindulását a játék színvonalát, a közvetítési technikát és összességében a zártkapus meccsélményt. Nagyon örülök, hogy a Bundesliga vissza tudott térni, ez jól mutatja, hogy a sportágunk erős lábakon áll.”

Zértkapus Bundesliga életképZártkapus Bundesliga életkép Fotó: Europress/AFP

Habár a szurkolók természetesen egy emberként várják a csúcsfutball visszatértét, s ezen álláspontot a játékosok többsége is osztja, vannak azért kivételek is. Danny Rose, a Tottenham Newcastle-nek kölcsönadott válogatott védője például nemes egyszerűséggel kísérleti patkányként érzi magát azzal, hogy újrakezdik a csoportszintű edzéseket. A Watford csatára, Troy Deeney pedig megtagadta az edzéseken való részvételt arra hivatkozva, hogy eleve légúti gondokkal küzdő kisfiát nem szeretné még nagyobb veszélynek kitenni.

Édesapja nyakában ülve figyeli a Liverpool edzését egy kisfiú a melwoodi edzőközpont mellettÉdesapja nyakában ülve figyeli a Liverpool edzését egy kisfiú a melwoodi edzőközpont mellett Fotó: Europress/AFP

A járvány miatt a Liverpool borítékolható bajnoki címét egészen biztosan nem ünnepelheti majd félmilliós tömeg a város utcáin, mint tették például a tavalyi Bajnokok Ligája-győzelem alkalmával. A tény azonban, hogy a liga valamilyen módon azért szeretné elismerni egy szezon munkáját, mindenképpen bizakodásra ad okot nemcsak a Mersey-parti csapat, hanem a teljes Premier League, és tágabb értelemben véve a világ futballtársadalma számára, hiszen azt az üzenetet hordozza, hogy a sportot és az elért teljesítményt még egy világjárvány sem szoríthatja teljesen háttérbe.

A Liverpool 2019-es BL-győzelmét köszöntő városi parádéA Liverpool 2019-es BL-győzelmét köszöntő városi parádé Fotó: Europress/AFP

via Sky Sports

Hozzászólások