Premier League - Edzőzsenik és rutintalan ígéretek az Arsenal edzőjelöltjei között
Edzőzsenik és rutintalan ígéretek az Arsenal edzőjelöltjei között
Fotó: Europress/AFP

Edzőzsenik és rutintalan ígéretek az Arsenal edzőjelöltjei között

Németh DánielNémeth Dániel
2019/11/29 18:54
Unai Emery menesztése hetek, sőt hónapok óta érett már, szinte csak idő kérdése volt, mikor unja meg az Arsenal vezetősége a kilátástalan játékot. Az elkerülhetetlen szakításra meglepően sokat kellett várni, és az is érdekes, hogy épp egy nagyobb téttel nem bíró Európa-liga-vereség adta meg az utolsó lökést, mindenesetre a lehetőség adott a klub vezetősége előtt, hogy javítsák az előző hibát.

Ideiglenesen megbízott edzőként az eddigiekben segédedzőként tevékenykedő Freddie Ljungberg vette át az Arsenal irányítását, így a svéd klublegendára hárul a kármentés kellemetlen feladata a következő hetekben. Bőven lenne min javítani, hiszen Emery alatt a nézhetetlenség és az eredménytelenség kínos kombinációja jellemezte a csapatot, mindez megspékelve jó adag tanácstalansággal. Vélhetően rövid távú megoldásként gondolnak rá az Arsenal vezetői, de Ole Gunnar Solskjaer is így indult a Manchester United kispadján, és láttuk, mi történt. 

Az Arsenal menesztette a vezetőedzőt | Hosszabbítás

Az Arsenal vezetősége pénteken menesztette Unai Emery vezetőedzőt a labdarúgócsapat éléről. A klub honlapjának közleménye szerint az eredmények és a mutatott játék sem felel meg az elvárásoknak, ezért született ez a döntés. A klubot vezető cégcsoport nevében Josh Kroenke megköszönte a spanyol szakember munkáját, és a legjobbakat kívánta neki a jövőre nézve.

Ljungberget segítheti az U23-as csapatnál gyűjtött tapasztalata, mivel a felnőtt kerethez tartozó fiatalok egy részével már foglalkozott. Még fontosabb lehet, hogy Emeryvel ellentétben hiteles és a klub filozófiáját jól ismerő figuráról van szó, aki így visszaterelheti a klubot a wengeri útra. Várhatóan az Arsenal játékán önmagában az edzőváltás ténye javítani fog, éppen ezért kellő óvatossággal kell kezelni az eredményeit, legalábbis abban az esetben, ha a klub szeretné elkerülni, hogy az MU-hoz hasonló csapdába essenek. 

Jelenleg a fogadóirodák a legesélyesebb jelöltek közé sorolják Ljungberget a lehetséges Emery-utódok között, de már bizonyítottan klasszis edzők is pályázhatnak az Arsenal kispadjára. Róluk lesz szó a továbbiakban. 

Korunk egyik zsenije - Massimiliano Allegri

2018 májusában Stank Kroenke csapattulajdonos a "proven winner" kifejezéssel jellemezte a frissen kinevezett Unai Emeryt. Figyelembe véve, hogy az edző a nemzetközi kupasorozatok mostohagyermekének számító Európa-ligában halmozta a sikereket, az állítást meg lehetett védeni, Massimiliano Allegrire pedig mindenféle fenntartás nélkül igaz a megállapítás. Ő volt az, aki utoljára komolyabb kupasikerhez segítette az azóta felismerhetetlen masszává olvadt Milant, majd öt bajnoki címet és négy Olasz Kupát nyert a Juventusnál. 

Mindez talán el is törpül amellett a tény mellett, hogy kétszer Bajnokok Ligája-döntőbe vezette a csapatot. 

075_ferraro-partitad190527_npeQw.jpg Fotó: Europress/AFP

Azon talán érdemes vitatkozni, hogy Allegrit a világ három vagy öt legjobb edzője közé soroljuk, de a lényegen nem változtat: személyével az Arsenal csatlakozna az elit edzőket foglalkoztató Manchester City-Liverpool duóhoz. Allegri - folytatva az olaszos hagyományokat - legnagyobb erőssége, hogy minden csapatánál képes megtalálni a tökéletes egyensúlyt, még ha ehhez unortodox megoldásokhoz is kell nyúlni, mondjuk defenzív szélsőt faragni egy klasszikus centerből.

Allegri azért lehet különösen csábító választás az Arsenal kispadjára, mert az Ágyúsok évek óta súlyos védelmi problémákkal küzdenek, amit - néhány jó igazolással kiegészítve - képes lenne orvosolni. Ez az egyik legerősebb ellenérv is egyben, amit a kinevezése ellen fel tudunk hozni: miután alapvetően reaktív, defenzív beállítottságú edző, olaszos stílusával kilógna a csapatból. Mondjuk Emery 18 hónapja után valószínűleg azzal is megelégednének a szurkolók, ha legalább a győzelmeket stabilan hozná a csapat.

Kétszer ugyanabba a folyóba? - Nuno Espirito Santo

Még ki sem rúgták Emeryt, az angol sajtóban már arról írtak, hogy az Arsenal vezetősége erősen gondolkozik a portugál szakember megszerzésén. Nuno Espirito Santo valóban kiváló munkát végzett a Wolverhampton Wanderers csapatánál, újoncként sikerült a big six mögött kullogó középcsapatok élére állnia, azonban ez a lépés valahol beárazná az Arsenal ambícióit. Mert bár a Championshipből való átállás sosem egyszerű, a Wolves projektje eltér a klasszikus kiscsapatokétól, amit a kiváló keret is tükröz.  

000_1MN8SP.jpg Fotó: Europress/AFP

Tavaly talán épp a Wolves volt a legkétarcúbb csapat a Premier League-ben: amíg a topcsapatokat rendre sikerült megtréfálnia, az alsóházi ellenfelekkel szemben tehetetlennek bizonyult. Másképp megközelítve a kérdést: Nuno Espirito Santo fantasztikus kontracsapatot rakott össze (ebben az idényben is sikerült kivéreztetni a ManCityt), ám felállt védelmek ellen gyakran elfogyott a tudomány. Márpedig az Arsenal vezetőedzőjeként épp ez lenne a legfontosabb feladata, egyebek mellett ebbe is beletörött Emery bicskája.

Adottnak tűnik a kérdés, hogy a Wolves kiscsapatokkal szemben elért gyenge eredménye a keret összetételére vagy inkább az edző filozófiájára vezethető vissza. Valószínűleg a válasz valahol félúton van, ez pedig ronthatja a portugál esélyeit, hogy igazi topcsapatot irányíthasson. 

A rivális - Mauricio Pochettino

Önmagában az bizarr történet volt, hogy a Tottenham valaha volt egyik legjobb edzőjét szezon közben menesztették, hogy lecseréljék arra a José Mourinhóra, aki sok szempontból az ismeretlenbe ugrott fejest Észak-Londonban. Csak egyetlen módja van, hogy ez a sztori kapjon még egy, előre egyáltalán nem látott csavart: amennyiben az Arsenal valahogyan befűzné Pochettinót, hogy leüljön Emery megüresedett székébe. Valószínűleg külön szót kellene alkotni, hogy a döbbenet új fokát kifejezhessük valahogy. 

Ha a kontextus figyelmen kívül hagyásával elemeznénk a helyzetet, vagyis mellőznénk az Arsenal és a Tottenham közötti történelmi rivalizálást, Pochettino tökéletes választás lenne. Amikor 2014-ben leült a Spurs kispadjára, a klubnál óriási eredmény volt, ha nemzetközi kupában (pláne, ha BL-ben) játszhatott és csupán álmodozott arról, hogy jelentős tényező legyen a Premier League-ben. Pochettino ezt a csapatot stabilan BL-résztvevővé alakította, sőt, a sorozat döntőjébe is bejutott. Miért ne tehetné meg ezt az Arsenalnál?

043_dpa-pa_126938578.jpg Fotó: Europress/AFP 

Leginkább azért, mert egyszer már leszögezte, sosem ülne le az Arsenal kispadjára. "Amennyiben egy napon Daniel Levy menesztene pár éven belül, nem tudnék munkát vállalni az Arsenalnál. Tudom, hogy a futballban nehéz megtartani az értékeidet és hűséget fogadni, de számomra edzőként és korábban játékosként is mindennél fontosabb volt a hűség. Jelenleg a Tottenhamnél vagyok, és nem tudom elképzelni, hogy egy napon az Arsenal edzője legyek" - nyilatkozta egy 2017-es interjúban. 

Az ismeretlen - Arteta

Miután biztossá vált Arséne Wenger távozása, komolyan felmerült Mikel Arteta neve a lehetséges utódok között. Az egykori csapatkapitány jelenleg Pep Guardiola jobbkezeként dolgozik a Manchester Citynél, sokan már most óriási jövőt jósolnak neki vezetőedzőként. Arteta mellett szólhat, hogy a klubnál eltöltött évei során alaposan megismerhette a wengeri filozófiát, emellett másodedzői minőségében a Barcajax-iskola jelenlegi legnagyobb koponyájától tanulhatja a szakmát.

000_1ML8TG.jpg Fotó: Europress/AFP

Amennyiben bebizonyosodna, hogy Arteta az elméleti műveltségét képes gyakorlatban is átültetni a csapatra, egy labdabirtoklásra épülő, kreatív játékkal minden bizonnyal hamar maga mögé tudná állítani a játékosokat és a szurkolókat. Azonban óhatatlanul előkerül vele kapcsolatban a kérdés, vajon tényleg az új Guardiola rejtőzik-e benne, amire jelen pillanatban talán még ő maga sem tudja a választ. Meglepetés lenne, ha az alapjaiban kockázatkerülő klubvezetés mellette tenné le a voksát, de szívesen megnéznénk, mit tud az egykori középpályás.

A győztes típus - Carlo Ancelotti

A fogadóirodák által esélyesnek tartott edzők közül Carlo Ancelotti számít Allegri mellett bizonyítottan győztes típusnak, elég, ha a három Bajnokok Ligája-győzelmére gondolunk. Legtöbb állomáshelyén nem maradt adós a kupagyőzelmekkel, emellett Angliában is ismerősnek számít, két idényen keresztül a Chelsea-t irányította. Nemzetközi szinten valószínűleg képes lenne javítani az Arsenal eredményein, az viszont kétséges, hogy a bajnokságban mennyire tudná stabilizálni a csapat teljesítményét.

000_1MM9NW.jpg Fotó: Europress/AFP

Utolsó két állomáshelyén az eredményei elmaradtak a várakozásoktól, a Bayern Münchentől ki is rúgták idény közben, a Napolinál pedig - részben rajta kívülálló körülmények miatt - szintén erősen rezeg a léc. Korábban többször bizonyította már, hogy képes megújulni, talán most is erre lenne szüksége, és ha ez ismét sikerülne, mindenképpen a csapat segítségére lenne. Ellene szólhat, hogy ebben az esetben is csak rövid távú megoldást jelentene, már csak életkorából kifolyólag is.

Hozzászólások