Premier League - Az első félidő alapján kiesne, a második alapján bajnok lenne az Arsenal
Az első félidő alapján kiesne, a második alapján bajnok lenne az Arsenal
Fotó: Europress/AFP

Az első félidő alapján kiesne, a második alapján bajnok lenne az Arsenal

Németh DánielNémeth Dániel
2018/12/12 13:37

Azok után, hogy Unai Emery megbukott a Paris Saint-Germain kispadján, sokan leírták a baszk szakembert. A kevésbé sikeres párizsi kitérő ellenére az Arsenalnál bíztak Emery képességeiben, aki egyelőre telitalálatnak bizonyult, az Ágyúsok szurkolói talán legszebb álmaikban sem gondolták, hogy ennyire sikeres lesz az Arséne Wenger utáni időszak.

Papíron nem indult túl fényesen az Emery-éra, ugyanis két vereséggel kezdte a bajnoki szezont az Arsenal. Ennyire gyenge szezonkezdetet ezt megelőzően 1992-ben, azaz 26 évvel ezelőtt produkáltak az Ágyúsok, azonban ez sokkal inkább a pokoli nehéz sorsolásnak (ManCity, Chelsea) volt betudható, mintsem a gyenge formának. December közepén ott tartunk, hogy az Arsenal 21 meccses veretlenségi sorozatot produkált, ami 2007 óta a legjobb időszaka a londoni klubnak.

Akkor április és november között zsinórban 28 meccsen maradt veretlen az Arsenal.

26 éve nem kezdett ennyire gyengén az Arsenal a bajnokságban | Hosszabbítás

Hétvégén a Chelsea 3-2-re győzött az Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójában. Ez azt jelenti, hogy az Ágyúsok két vereséggel indították az idényt, amire utoljára 26 éve, 1992-ben volt példa. Nyáron új időszámítás kezdődött az Arsenalnál, 22 év után ugyanis távozott a kispadról Arséne Wenger.

Emery sikere nem csak azért érdekes, mert egy 22 éves korszak lezárultával nyitott új fejezetet a klub történetében, de azért is, mert ez az Arsenal valószínűleg minden idők egyik, ha nem egyenesen a legkétarcúbb csapata. Úgy állnak ennyire előkelő helyen az Ágyúsok, hogy az első félidőben mutatott teljesítmény alapján a 19. pozícióban állnának a tabellán. A második játékrészben jóval sikeresebb az Arsenal, 38 pontjával vezetné a Premier League-et.

Első félidőKategóriaMásodik félidő
19.Helyezés a ligában1
12Pontok38
9Gólok26
96Lövések114
30Kaput eltaláló lövések48
9%Lövési hatékonyság23%
65Kialakított helyzetek91
194Ellenfél tizenhatosán belüli labdaérintések227
13Kapott gólok7

Nem csak a pontokban nyilvánul meg a teljesítményjavulás: szinte minden statisztikai mutatóban erősebb az Arsenal a második 45 percben. Több gólt lő, de kevesebbet kap, több lehetőséget alakít ki, több lövéssel próbálkozik és sokkal nagyobb hatékonysággal használja ki a helyzeteit. Ez a kétarcúság egyszerre lehet negatív és pozitív kritikája Emerynek. Az mindenképpen dicséretet érdemel, hogy jól nyúl bele a mérkőzésekbe, sokszor viszont olyan problémákat kell megoldania, amiket ő maga okozott.

CsapatFélidei cserék
Arsenal14
Fulham11
Brighton7
West Ham7

Emerynél egyetlen edző sem hajtott végre több cserét a szünetben, szám szerint 14-nél jár. Csak összehasonlításképp: ez már most öttel több, mint ahány szünetbeli cserét Wengertől láthatott (9) az Emirates közönsége az előző idényben. Az angol bajnokságban messze az Arsenal lőtte a legtöbb gólt a második félidőben (26), az Arsenal cseréi a leggólerősebbek (8) és az Ágyúsok szerezték a legtöbb pontot az utolsó tíz percben, méghozzá nyolcat.

CsapatMegtett távolság (km)
Arsenal115,4
Tottenham114,8
Bournemouth114,3
Everton113,2
Chelsea113,1

Az erős második félidős teljesítményre magyarázat lehet az, amire korábban az egyik játékos, Alex Iwobi utalt a szezon elején. Ebben az idényben az Arsenal szemmel láthatóan jobb erőnléti állapotban van, mint az előző években, és a számok is megerősítik a fejlődést. Idén az Arsenal játékosai futották a legtöbbet a Premier League csapatai közül. A 115,4 km-es átlag több mint 3km-rel több a tavalyi futóátlagnál, amivel csak a nyolcadik helyen állt az Arsenal.

via sky sports

Hozzászólások