Premier League - A világ egyik legjobbjának nevezte vb-győztes középpályását a Chelsea menedzsere
A világ egyik legjobbjának nevezte vb-győztes középpályását a Chelsea menedzsere
Fotó: Europress/AFP

A világ egyik legjobbjának nevezte vb-győztes középpályását a Chelsea menedzsere

Takács MártonTakács Márton
2020/05/06 13:39
Frank Lampard, a Chelsea vezetőedzője N'Golo Kantét a világ egyik legjobb játékosának nevezte, miközben azt is elmondta, hogy francia középpályásának sérülés miatti hiánya nagy gondot jelentett a Chelsea számára a 2019/2020-as szezon során.

Kanté az utóbbi öt évben a Premier League egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményét nyújtotta, mindezt nagyon magas szinten, a pálya minden szegletén feltűnik a mérkőzéseken, könyörtelen energiaszintjével uralja a Chelsea középpályáját. A 29 éves labdarúgó ebben az időszakban mind a Leicesterrel, mind a Chelsea-vel elnyerte a bajnoki címet, és 2018-ban Franciaországgal világbajnok lett. 

Klubhűségből jeles - Willian akkor is végigjátssza a szezont a Chelsea-ben, ha közben lejár a szerződése | Hosszabbítás

A koronavírus járvány szinte napról napra állítja új, eddig ismeretlen helyzetek elé az európai futballklubok tulajdonosait és játékosait, akiknek komoly fejtörést okoz, hogy ezekkel megbirkózzanak. A szünetelő bajnokságok folytatása és az átigazolási időszak menetrendje mellett a minap a szezon végén kifutó szerződések kérdése került terítékre.

Kanté az elmúlt négy idényben több mint 34 Premier League-mérkőzésről maradt le, ezt majdnem elérte a jelenlegi évadban is sérülései miatt. Frank Lampard ritkán tudott egymás után több meccsen is számítani örökmozgó játékosára, mivel a tartós sérülések jelentősen korlátozták a szerepléseinek számát a londoni csapatban. 

A Manchester United-től elszenvedett otthoni veresége során begyűjtött sérülése miatt február óta nem volt bevethető, de a koronavírus által hosszúra nyúlt szünet további időt adott neki a gyógyuláshoz. Lampard reméli, hogy talizmánja problémája a múlté lesz, amikor a labdarúgás végre újraindul, és várakozással tekint továbbá arra, hogy Ruben Loftus-Cheek-et is visszanyeri a gárda, aki szintén hosszabb időt volt kénytelen kihagyni sérülés miatt. 

"Négy vagy öt ilyen [sérült] játékos volt, amikor a közelmúltban fejeztük be a játékot. N’Golo Kante nyilvánvalóan nagyszerű példa, mert négy vagy öt hihetetlen szezont játszott. Ebben a szezonban a mérkőzéseinknek csak körülbelül a 40%-án játszott, és akkor is nehéz volt neki. Nagyon hiányzott nekünk. Ha előrenézünk, amikor újraindulunk, a legjobb formánkban szeretnénk lenni, ahogy Ruben Loftus-Cheek-et is a lehető legjobb állapotba szeretnénk hozni addigra. Az első a játékosok egészsége, és mentális jóléte." - nyilatkozta Lampard.

A Chelsea volt olasz edzője elismerte, nem találta a hangot játékosaival | Hosszabbítás

A jelenleg a Juventust dirigáló Maurizio Sarri edzői karrierje során egy szezon kivételével eddig csak hazájában edzősködött. A bankárból futballedzővé avanzsáló olasz mester hazáján kívüli kalandja a Premier League-hez, közelebbről a Chelsea-hez kötődik, ahol bár az Európa -liga győzelemmel megszerezte edzői karrierje eddigi egyetlen trófeáját, az idény végén mégsem marasztalták, és láthatóan ő sem erőltette a maradást.

"Az önelszigeteltség eleinte nehéz volt, mert senki sem tudta, mi a helyzet. Amikor esélyünk van arra, hogy visszatérjenek a teljes edzéshez a sérült játékosok, visszakaphatjuk őket, ahol szükségünk van rájuk. Nyilvánvalóan szükségünk van N’Golo Kantéra a csapatunkban, ő a világ egyik legjobb játékosa. Tudtam ezt már akkor is, mielőtt a Chelsea menedzserévé váltam, és pláne tudom, hogy most már vele dolgozom. Nem tudtam nagyon sokat használni őt ebben az évben, de haladunk tovább, természetesen azt akarjuk, hogy visszanyerje az erőállapotát és a formáját."

Szinte észrevétlenül vált posztja egyik legjobbjává a Chelsea középpályása | Hosszabbítás

Mateo Kovacic az első chelsea-s szezonjában még a legtöbbször lecserélt játékos volt a Premier League-ben, Frank Lampard érkezését követően azonban a csapat egyik legfontosabb láncszeme lett. Ugyan a gólokat és gólpasszokat még mindig nem tőle kell várni elsősorban, cserébe viszont mesteri érzékkel juttatja veszélyes helyekre a labdát.


via goal.com

Hozzászólások