Nemzetközi foci - Négyből négy
Négyből négy
Fotó: Europress/Getty

Négyből négy

Bodnár GergőBodnár Gergő
2014/10/03 11:34

A négyből négy valójában hatból négy, ha a Bajnokok Ligájában szereplő csapatok e heti teljesítményét vizsgáljuk. Csak a Juventus kapott ki (az Atletico Madrid otthonában, először ebben a szezonban), a Roma győzelemmel felérő döntetlent ért el. Az EL-ben szereplő olasz klubok közül csütörtökön mindenki három pontot szerzett, ilyenre pedig korábban még nem volt példa.

Európa Liga (Napoli, Inter, Fiorentina, Torino)

Ha volt két csapat melynek jól jött a szerényebb tudású ellenfél és az ezzel együtt járó sikerélmény, akkor az mindenféleképpen az Inter-Napoli kettős volt. Mazzarri csapata egy fájdalmas és váratlan Cagliari elleni 1-4 után verte meg azeri ellenfelét (Icardi ismét gólt lőtt, így a szezonban már 7 gólnál jár), a Napoli pedig Pozsonyban nyert. Marek Hamsik vezetésével, és ez talán a legfontosabb. A nápolyi csapat mostanság elég sokat kritizált szlovák játékosa (aki 2004-ben épp a Slovantól került Olaszországba) góllal és gólpasszal tért vissza egykori sikerei színhelyére.

Visszatérve Milánóba, a Qarabag elleni 2-0-ás sikernek mindenki örült, de Hernanes és Guarin sérülése azért aggasztó lehet. Mint ahogy az is, hogy a stadion több pontjáról erősen fütyülték Walter Mazzarrit.

A Torino egy utolsó pillanatban befújt Quagliarella büntetővel intézte el a Koppenhágát, a bajnokság öt fordulója alatt mindössze két gólig jutó Fiorentina pedig, 3-0-ra nyert a Dinamo Minszk vendégeként.

Ez bizony négyből négy, kár lenne tovább ragozni.

"Négyből négy". A Corriere dello Sport pénteki címlapja.

Bajnokok Ligája (Juventus, Roma)

"Ahhoz, hogy fejlődhessünk, bátran kellene vállalkozni" - mondta Gianluigi Buffon egy olyan BL meccs után, ahol a zöld mezben (!) pályára lépő Juventus, nem lőtt kapura. A Serie A-ban 100%-os teljesítménnyel vezető torinói csapat ki is kapott az Atletico vendégeként, ráadásul 1105 perc után a góltalansági sorozata is megszakadt. (Arda Turan előtt legutóbb még áprilisban a Sassuolo csatára, Simone Zaza lőtt gólt a Juvénak). Az elmúlt években megszokott "kétarcúság" megint előjött Allegri együttesénél: vagyis a Serie A-ban minden rendben, a nemzetközi kupában már kevésbe. Bizony, a Juve az előző öt idegenbeli BL fellépésén csak egy pontot szerzett, és szemmel láthatóan nem bírja el, ha egy-két húzóembere (ezúttal Tévez és Pogba) csak közepesen teljesít. Érdekes, az Atletico Madrid győztes gólja nagyjából akkor esett, amikor már fütyült a spanyol közönség... Nagy gond persze a vereség ellenére sincs, maximum nehezebb lesz a Juve útja a továbbjutás felé.

A vasárnapi ellenfél azonban kiváló lelki állapotba került, hisz a Roma értékes döntetlent ért el a City vendégeként. Sok minden történhet még az utolsó körig de jó tudni, az olasz klubnak az Olimpicoban már egy iksz is jó eredmény lehet. Rudi Garicának -erről már nyáron is esett szó - sokat és sokszor kell frissíteni a keretét, hisz a Roma tavaly nem találkozott a kettős - az Olasz Kupával együtt hármas - terhelés fogalmával. A Pjanic-Keita-Nainggolan triónak (átlagban 11 kilométer futott ez a hármas eddig a BL-ben...), 12 napon belül a torinói lesz a negyedik mérkőzése.

Márpedig a Roma legfontosabb csapatrésze a középpálya. Talán valamennyire számíthat, hogy a fővárosiak egy nappal többet pihenhetnek a vasárnap esti torinói rangadó előtt.

Amióta az AS Roma amerikai kézben van, négy, az új Juventus stadionban tett látogatása során, négy vereség és 1-14-es gólkülönbség a mérlege.

De ebből a BL fordulóból Garciáék jöttek ki jobban.

A Juventus ebben a szezonban és az elmúlt 3 idényben. Media punti-pontátlag, gol segnati-lőtt gólok, tiri in porta-kapuralövések., non partecipa-nem vett részt. Feketével a bajnokságban, narancssárgával a BL-ben nyújtott teljesítmény olvasható.(Grafika: Gazzetta)

Hozzászólások