La Liga - Miért elfogadhatatlan, hogy Christophe Dugarry 150 centis autistának hívja Lionel Messit?
Miért elfogadhatatlan, hogy Christophe Dugarry 150 centis autistának hívja Lionel Messit?
Fotó: Europress/AFP

Miért elfogadhatatlan, hogy Christophe Dugarry 150 centis autistának hívja Lionel Messit?

Szabó ChristopheSzabó Christophe
2020/07/03 16:25
A jelenleg szakkommentátorként dolgozó Christophe Dugarry beszólása kiváló tükre annak, hogy milyen ember is valójában: kíméletlenül őszinte, ostobán felszínes és kínosan kurta memóriájú.

Emlékszünk a legelső gólra, amit Franciaország szerzett az 1998-as világbajnokságon? Egy szeles marseille-i stadionban történt, Dél-Afrika ellen, szögletből, amit ki más, mint Zinedine Zidane kanyarintott be. Az akkor csereként beálló, addig csak az ordító hibái miatt nem láthatatlan Christophe Dugarry rögbis emeléshez méltóan tornyosult mindenki fölé és egy csúsztatott fejessel robbantotta be a franciák motorját. A legérdekesebb rész közvetlenül utána jött: Dugarry kiöltött nyelvvel a sajtópáholy felé futott, és csak annyi hiányzott, hogy a tenyerét az orra elé tegye, és megtáncoltassa egy kicsit az ujjait.

Dugarry azóta szakkommentátor lett. Dolgozott televízióban, külön rádióműsora van és a minap egy olyat talált mondani, hogy Griezmannak nem kell tartania egy „150 centis, félig autista gyerektől, csak oda kell menni hozzá és lekeverni neki egy nagy taslit, meg előrántani a golyóit”.

Griezmann csak karikatúrája önmagának a mérgező barcelonai környezetben korábbi edzője szerint | Eurosport

Antoine Griezmann a saját karikatúrájává vált Barcelonában korábbi edzője, a Real Sociedad akkori mestere, Martin Lasarte szerint, aki úgy érzi, hogy mérgező környezet veszi körül egykori játékosát a katalánoknál. Quique Setien, a Barcelona vezetőedzője a klub legutóbbi négy mérkőzése közül háromban csak a padon számított Antoine Griezmannra a kezdősípszó pillanatában, beleértve az olyan fontos találkozókat, mint a Sevilla és az Atlético Madrid elleni meccseket.

Emésszük meg ezt egy kicsit. Aztán gondolkodjunk el, mennyi helyen sántít, hogy az egyik leghallgatottabb és egyébként az egyik legjobban fizetett francia szakkommentátor ilyen kijelentést enged meg magának.

Először is maga az érv. Teljesen mindegy, hogy a világ egyik legjobb labdarúgóját, vagy a mellettünk ülő embert nevezzük 150 centis, félig autistának, a mondat azt sugallja, hogy a másik betegséggel küzd és nem mellesleg alacsony növésű, tehát fizikailag könnyen dominálható, ezért aztán Antoine Griezmannak egy jól irányzott pofonnal eltűnik minden problémája. A megállapítás nemcsak ízléstelen, de erőszakra is buzdít, mintha egy pöcköléssel minden konfliktus megoldható lenne. 

Az erőszak témája sokszor összemosódik az önérvényesítési esetekben, de a tettlegesség egy másik szint. Más kategória, ha valaki kiáll magáért és más, amikor mindenféle előjel nélkül fizikai agressziót alkalmaz. 

Sokan erre azt mondják, hogy korunkban egyre több kényes dolgot fojt meg a "politikailag korrektség" fátyla. Akik ezt állítják, legtöbbször a saját véleményük szabadságát, az őszinteséget és a nyíltságot kérik számon, mondván, lassan már semmivel nem lehet viccelni, nem lehet túlozni, nem lehet sarkos véleményt megfogalmazni. És igen, a jelenség valós, a humor kategóriájában eltűnnek a határok és mindent szó szerint véve eljutunk oda, hogy blackfacing miatt leveszik Netflixről a Community c. sorozat egyik legjobb epizódját, mert az egyik szereplő fekete bőrű manónak öltözik be, de ugyanerre a sorsra jutott a Trópusi vihar fehérből feketévé operáltatott, egyébként a hollywood-i szenzációhajhászatot és képmutatását kifordítani hivatott Kirk Lazaraus-e is.

Dugarry-2.jpgFotó: Europress/AFP

A futball sem mentes az agresszív nyelvfordulatoktól. Fel kell rúgni, ki kell csontozni, elküldeni az anyjába - ha szerencsénk van, a verbális szint nem materializálódik. Aki viszont a politikailag korrektet hárítja, legtöbbször eltekint attól, meddig terjed a kimondott szó felelőssége. Attól, hogy bármit ki lehet mondani, még nem kell akármit kimondani. Attól, hogy valaki csutás, még nem mond okosat, se nem működő megoldást, csak a kérdést a legegyszerűbb éléről fogja meg, ezzel viszont felad minden lehetőséget érve árnyalására.

Dugarry mondataiban nemcsak az erős szavak vezetnek vakvágányra, hanem a mögöttes helyzetértékelés is suta. Antoine Griezmannak valóban van egy önérvényesítési problémája (ezért védik sokan Dugarry-t azzal, hogy „van igazsága”, de a részigazság megléte még nem teszi indokolttá az erre adott megoldási javaslatot). Messi státusza és helyzete valóban problémát okoz, ugyanakkor Griezmann esetében nézve fényévekkel előre látható volt, hogy játéka nem lesz kompatibilis a Barcelona játékosállományával és játékstílusával. Griezmann legjobb helye pont Messi posztján lenne, de még mindig fociról beszélünk, nem utcaharcról: kiútja csak akkor lesz, ha vagy jobban kezd el játszani Messinél (nem valószínű), vagy megkapja a klubtól a hátszelet, hogy elindítsák Messi utódlását és idővel átvegye a stafétabotot (ami még valószínűtlenebb). 

Antoine Griezmannak nem alázatra, hanem nagyobb szabadságra van szüksége Barcelonában | Eurosport

A francia támadó egy év után is partra vetett halként találja magát Barcelonában. A helyzet addig nem fog változni addig, amíg nem kapja meg a szükséges szabadságot. Papíron minden izgalmasnak tűnt, esélyesen Antoine Griezmann fejében is. Az Atletico Madridnál eltöltött öt sikeres év után eljöhetett a várva várt szintlépés, korunk egyik legjobb játékmestere a világ egyik legjobb játékosának oldalán játszhat korunk egyik legnagyobb klubjában.

Hogy mekkora szereptévesztés agresszióra buzdítani egy rosszul felmért helyzetben, az felveti a szakkommentátori felelősség kérdését is. Dugarry már játékosként is egy külön karakternek számított, aki szeretett ugratni másokat, csipkelődni, bepróbálkozni. Könnyen elkedvtelenedett és furmányos módokon győzte meg az edzőit, hogy több figyelmet kapjon, mondjuk Louis Van Gaal előtt sírást imitálva, mutatván, mennyire nem érzi jól magát Barcelonában. Magát is mindig szabadlelkű, művész-típusú játékosnak tartotta, aki nehezen illeszkedett be rendszerekbe. Könnyen beszélt a kamerák előtt és ha egy nap csak hármas osztályzatot kapott a L’Équipe-től, csak azzal nyugtázta feléjük, hogy "á, ti most vicceltek, ugye?"

Amikor Dugarry elkezdett szakkommentálni, kimondottan üde szellőként hatott. Az első pillanattól otthonosan mozgott a mikrofon világában, ráérzett a mondatok lejtésére, válogatott múltja és esztétikai észrevételei ugyan nem növelték a franciaországi közönség futballtudását, de színesítő elemként remekül passzolt a televíziós felhozatalba. Baklövései a francia média-legendárium részeivé váltak: ebben a részletben a PSG passzivitásán hüledezik, néhány másodperccel azelőtt, hogy a párizsiak gólt szereznének. Esetlen őszintesége egy szerethetően nyíltszívű bohóccá tették. Dugarry úgy tűnt, új szerepében hű tud maradni ahhoz, aki játékosként volt.

Csakhogy mint az sokszor lenni szokott, a médiának való hosszabb kitettség elcsavarja a szereplők fejét. A képernyő képes egocentrikus figurákat létrehozni, akik elvesztik a képességüket, hogy távolabbról figyeljék a feléjük zúduló visszajelzéseket és ne egy-egy karakterjegyre építkezve váljanak önmaguk parodisztikus, rajzfilmfigura-szerű verziójává. Dugarry pedig ilyen lett: egy bohém bohócból egy szókimondó papagáj, aki képes egy mondaton belül bármit és annak az ellenkezőjét is kimondani. 

Végső soron, Dugarry-nak a memóriája is drámaian lerövidült. Amikor egy szeles marseille-i estén a médiapáholy előtt grimaszolva kiengedhette minden frusztrációját és az ágyán fekve, meghitt hangulatban beszélhetett a dokumentumfilmes kamerába, hogy “végre megbaszta” a kritikusokat, akkor még nem tudta, hogy pár év múlva ő lesz a másik oldalon. Hogy neki fog jutni a kritikusi szerep és ő lesz az akasztott hóhér, akinek lehetősége lesz másképp csinálni - nagyobb felelősségtudattal, empátiával, hidat képezve a hallgatók és a pályán lévők között.  

Ebből a filmből megtudod, Zidane-ék hogyan nyerték meg a vb-t 1998-ban | Eurosport

Idén nyáron, július 12-én lesz 20 éve, hogy a francia labdarúgó-válogatott a döntőben a címvédő brazilokon 3-0-ra átgázolva megnyerte a hazai rendezésű világbajnokságot. Kedvenc focis blogunk, az Omlett du fromage április elején jelentette be, hogy elkészült a Zinedine Zidane-ék sikerét megörökítő 1998-as "Les yeux dans les Bleus" című dokumentumfilm magyar feliratos verziója.

Dugarry egyébként azóta elnézést kért kijelentései miatt és megígérte, hogy saját műsorában is vezekelni fog egy sort. Az ügynek lehetne ennyi a lezárása. De Dugarry története ráébreszthet minket a szavak súlyának és a múlttal való szembenézés jelentőségére. Arra, hogy lehet bocsánatot kérni, de jobb előtte a szabadsággal ügyesen bánni.

Hozzászólások