La Liga - A Barca új vezetőedzője Suárez mellett további klasszisoktól is megválna
A Barca új vezetőedzője Suárez mellett további klasszisoktól is megválna
Fotó: Europress/AFP

A Barca új vezetőedzője Suárez mellett további klasszisoktól is megválna

HosszabbitásHosszabbitás
2020/08/25 19:30
Luis Suárez mellett Ivan Rakitic, Arturo Vidal és Samuel Umtiti is távozhat az FC Barcelona labdarúgócsapatától idén nyáron.

Egyelőre Josep Bartomeu klubelnök és az új vezetőedző, Ronald Koeman sem beszélt nyilvánosan arról, melyik játékosokra nem tartanak igényt a következő szezontól, ám sajtóértesülések szerint a négy érintett futballistával már közölték, hogy nem szerepelnek a holland szakvezető terveiben.

Távozásuk minden bizonnyal része a katalán együttest érintő mélyreható változásoknak, amelyeket Bartomeu jelentett be augusztus közepén, mivel az FC Barcelona a 2007/08-as idény után ismét trófea nélkül maradt, ráadásul a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében történelmi, 8-2-es vereséget szenvedett a későbbi győztes Bayern Münchentől. A csapat átalakítása Enrique Sétien vezetőedző menesztésével kezdődött.

A 33 éves uruguayi csatár, Luis Suárez hat esztendővel ezelőtt a Liverpooltól érkezett. A katalánokkal többek között négy bajnokságot, négy Király Kupát és egy Bajnokok Ligáját nyert. Több mint 280 mérkőzésen csaknem kétszáz gólt szerzett. A posztjára állítólag az Olympique Lyont erősítő Memphis Depayt, illetve és az Internazionale játékosát, Lautaro Martínezt szemelték ki, de a Barcelona fiatal futballistái közül Martin Braithwaite és Francisco Trincao is bevethető lenne Suárez helyett.

Luis Suárez: Nekem senki sem szólt, hogy nem számolnak velem a Barcánál | Eurosport

A spanyol futballbajnokság legutóbbi ezüstérmesének, az FC Barcelonának uruguayi csatára, Luis Suárez nem akarja elhagyni a katalán együttest. Az El País spanyol lapnak nyilatkozva a 33 éves játékos azt mondta, hallott ő is a Bajnokok ligájában a Bayern Münchentől elszenvedett 8-2-es negyeddöntős vereség után arról, hogy a csapatnál lehetnek változások, de hivatalosan nincs tudomása arról, hogy ez őt is érintené.

A világbajnoki ezüstérmes horvát Ivan Rakitic szintén 2014-ben érkezett. A 32 éves középpályás rendszeresen a kezdőcsapat tagja volt, ám az utóbbi időben már jóval kevesebb játéklehetőséget kapott. A helyén a fiatal holland Frenkie de Jong, valamint a bosnyák Miralem Pjanic játszhat.

A 33 éves chilei Arturo Vidal két idény után távozhat Barcelonából.

A 26 éves világbajnok francia középhátvéd, Samuel Umtiti számos alkalommal sérüléssel küzdött 2016-os leigazolása óta, ezért a védelem közepén gyakran Clement Lenglet és Gerard Piqué szerepelt.

A legnagyobb figyelem kétségkívül Lionel Messi sorsát övezi. Úgy tudni, Ronald Koeman számítana rá a jövőben és Josep Bartomeu is szeretné, ha az argentin csatár maradna.

A hírek szerint Sergio Busquets, Jordi Alba és Sergi Roberto jövője szintén kérdéses a katalán csapatnál.

Mi lesz veled, Messi, mi lesz veled, Barcelona? | Eurosport

A Bayern elleni megalázó BL-búcsú után egyből felreppentek, talán minden korábbinál erősebben a pletykák, miszerint Lionel Messi szeretné elhagyni a Barcelonát. Arról, hogy milyen jövője lehet az argentin zseninek máshol, és hogyan lehetne újjáépíteni vele vagy nélküle a történelmi mélypontra jutó Barcelonát, Ellenbruch Zsolttal, a Tükörszélső blog szerzőjével beszélgettünk a Klubrádió Hosszabbítás című műsorában.

A keret legfiatalabb tagjai közül Anssumane Fati és Riqui Puig helye biztos, Carles Alená pedig visszatér a Real Betistől, ahol kölcsönben szerepelt. Ami az érkezőket illeti, az egyaránt fiatal Pedri, Matheus Fernandes és Gustavo Maia leigazolása már biztos.

MTI

Hozzászólások