La Liga - Nem Messi az egyetlen, akire biztos pontként tekintenek Barcelonában
Nem Messi az egyetlen, akire biztos pontként tekintenek Barcelonában
Fotó: Europress/AFP

Nem Messi az egyetlen, akire biztos pontként tekintenek Barcelonában

Németh DánielNémeth Dániel
2020/06/08 12:51
A közelgő átigazolási időszak során egyetlen dolgot kell szem előtt tartania a Barcelona vezetőségének: olyan játékosok leigazolására van szükség, akik segíthetnek kihozni a maximumot Lionel Messi pályafutásának hátralévő részéből. A keret megerősítése csak áldozatokkal lehetséges, van azonban négy olyan játékos - az argentin zsenit is beleértve - aki mindenképpen marad a klubnál. 

Massimo Moratti évek óta kiszállt a nemzetközi futball vérkeringéséből, a véleményét azonban manapság is szívesen osztja meg. Az Inter korábbi tulajdonosa nem titkoltan nagy rajongója Lionel Messi játékának, volt amikor klubvezetőként kísérletet tett a szerződtetésére is, és még mindig arról álmodozik, hogy az argentin zseni egy napon magára ölti a milánóiak kék-fekete felszerelését. „Nem gondolom, hogy ez egy tiltott álom lenne” – jegyezte meg Moratti nemrég egy rádióinterjúban. 

„Talán már a koronavírus-járvány előtt sem volt az. Messi a szerződése végéhez közeledik, ami egyértelműen növeli a csábítást, hogy elhozzuk. Nem tudom, hogy ez a helyzet bármin is változtat-e, de azt hiszem, hogy furcsa dolgoknak leszünk szemtanúi a szezon végeztével.”

Messi megszerzéséért mindent megtett az Inter a klub egykori sportigazgatója szerint | Eurosport

Az Internazionale megpróbálta leigazolni Lionel Messit a Barcelonától 2008-ban, derült ki a milánói klub korábbi sportigazgatója, Marco Branca szavaiból. A 32 éves argentin zseni, aki a sport történetének egyik legnagyobb alakjává vált, és hat Aranylabdával büszkélkedhet, csak 21 éves volt, amikor az olasz egyesület megpróbálta megszerezni őt egy olyan csapattól, amellyel annyira szoros kapcsolatban áll.

Messi értékesítése szóba sem jöhet

Barcelonában hoztak pár furcsa döntést az elmúlt években, a csapatkapitány elengedése azonban nincs terítéken: már önmagában az is épp eléggé ijesztő gondolat, hogy Messi valamikor a közeljövőben befejezheti a pályafutását, őrültség lenne siettetni, pláne elősegíteni a távozását. Az instabilitás jellemezte érában Messi zsenialitása képviseli az állandóságot, ő az oka annak, hogy ez a fájdalmasan átlagos Barcelona vezeti a spanyol bajnokságot és a hatodik Bajnokok Ligája-győzelem is reális célkitűzésnek számít.

Jelen helyzetben egyetlen prioritás lehet a klubnál: kihozni mindent azokból az évekből, amelyekben Messi topformában tud teljesíteni. Az álom az volt, hogy visszahozzák jó barátját, Neymart, a klub anyagi lehetőségei azonban nem teszik lehetővé a brazil játékos szerződtetését, így helyette egy másik Messi-kedvenc került a középpontba: Lautaro Martínez. Többször írtunk már arról, hogy ez az üzlet miért nem egyszerű, leginkább itt is a forrásokkal van probléma, Lautaro szerződésében ugyanis 111 milliós kivásárlási ár szerepel.

Hogyan illene a Barca játékába a Messi által csábított csatártehetség? | Eurosport

Lautaro Martínez sok szempontból tökéletes választás lenne a Barcelona számára: tehetséges, gyors, okos és ami legalább ennyire fontos: Messi is szívesen látná a csapatban. Mégis vannak olyan edzők, akik óva intik a váltástól az Interben szépen fejlődő támadót, akit ráadásul a kivásárlási ára miatt csak áldozatok árán szerezhet meg a Barcelona.

Ezt az összeget a Barca játékosok bevonásával csökkentené, és hasonló a helyzet a Juventusnál váratlanul létszámfelettivé vált Miralem Pjanic esetében is, akit egy NBA-szerű játékoscsere keretein belül szeretnének megszerezni. Moratti elképzelései szerint egyébként Messit is valamilyen játékoscsere segítségével lehetne kimozdítani Barcelonából, ám ennek nincs túl sok valóságalapja. Nelson Semedo, Junior Firpo, Arthur Melo, Arturo Vidal és Ivan Rakitic ellenben részét képezheti valamilyen üzletnek.

Vannak olyan játékosok is, akiket - Messin kívül - érinthetetlennek tekintenek Barcelonában: Marc-Andre ter Stegen, Frenkie de Jong és Ansu Fati

Üres a kassza a Barcelonánál, nincs pénz új igazolásokra | Eurosport

Nincs pénz új igazolásokra, a Barcelona kasszája kiürült a koronavírus-járvány következtében. Az ESPN beszámolója szerint a katalán óriásklub a kényszerszünet során felélte tartalékait, a biztonsági intézkedések és leginkább a játékosfizetések elvitték az igazolásokra szánt pénzt, így nyáron legfeljebb úgy tud új játékosokat szerezni a klub, ha el is ad közben.

Az érinthetetlenek

Ter Stegen talán az egyik legalulértékeltebb világklasszisa a futballnak, akinek méltatlanul kevésszer emlegetik a nevét a világ legjobb kapusai között. Messi után valószínűleg ő a legmegbízhatóbb játékosa a Barcelonának, hétről hétre csodával határos védések fűződnek a nevéhez. Bár a koronavírus-járvány a szerződéshosszabbítással kapcsolatos tárgyalásokat lelassította valamelyest, még most is prioritást élvez Barcelonában. „Nagyon boldog vagyok, a helyzetünk jó, a csapat remek. Mit kérhetnék még?” – kérdezte a játékos. 

A tavaly nyáron nagy reményekkel szerződtetett De Jong teljesítménye elmaradt valamelyest a várakozásoktól, de a szezon nagy részében a hozzá leginkább illő poszthoz képest egy sorral feljebb játszott. Az idő viszont neki dolgozik. Sergio Busquets minden idők egyik legjobb védekező középpályása, de az elmúlt másfél évben egyre jobban érződött a játékán az idősödés. Ha visszatérhet az eredeti posztjára, De Jong teljesítménye is javulhat, egyébként pedig most is a katalánok stabilabb játékosai közé tartozik.

Hiába akarja a Barca Neymart és Lautarót, egyikre sincs pénze | Eurosport

A következő átigazolási időszak - bármilyen formában is valósul meg - Barcelonában a támadósor megerősítéséről fog szólni. A pletykák alapján ambiciózus terv látszik körvonalazódni, miszerint a katalánok Neymarnál és az Inter fiatal sztárjánál, Lautaro Martíneznél is bepróbálkozhatnak. Mindezzel egy apró probléma van: jelenleg a klub egyik támadót sem engedheti meg magának.

Az olasz sajtó szerint a Juventus – miután Arthur többször nemet mondott a torinóiaknak – Ansu Fatiról is érdeklődött, de a Barcelonánál jelenleg a kölcsönadásáról sem akarnak hallani, végleg pedig pláne nem hajlandóak lemondani róla. Fati hivatalosan még nem tagja a felnőtt csapatnak, de ez a formalitás csak idő kérdése, ráadásul szimbolikus jelentőséggel is bír, hiszen a szurkolók évek óta kritizálják a klubot a La Masia akadémistáinak hanyagolása és nem ritkán félrekezelése miatt. 

Arra viszont nincs garancia, hogy Antoine Griezmann vagy Ousmane Dembele is a Camp Nouban kezdi a következő idényt. Mindketten a klub történetének legdrágább igazolásaihoz tartoznak, a beilleszkedésük – különösen a rengeteg sérüléssel bajlódó Dembélének – nem alakult zökkenőmentesen. Ilyen értelemben akár még – ahogyan Moratti fogalmazott – furcsa dolgok is történhetnek az átigazolási piacon, csak épp nem Messi, Ter Stegen, De Jong és Fati részvételével. 

via goal.com

Hozzászólások