La Liga - Zinedine Zidane távozik a Real Madrid kispadjáról
Zinedine Zidane távozik a Real Madrid kispadjáról

Zinedine Zidane távozik a Real Madrid kispadjáról

Németh Dániel ·
2018/05/31 13:18

Zinedine Zidane csütörtökön bejelentette, hogy két és fél év után feláll a Real Madrid kispadjáról. A francia szakember döntése gyakorlatilag a semmiből jött, kevesebb mint egy hete nyerte meg sorozatban harmadik BL-címét a Reallal. Zidane azonban úgy érezte, a sikerek ellenére változásra van szükség.

Csütörtök délelőtt jelentek meg az első hírek arról, hogy a Real Madrid rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, ahol a klub vezetőedzője mellett Florentino Pérez elnök is részt vesz. A délután egy órára kijelölt sajtóesemény előtt a közösségi médiában már kész tényként kezelték, hogy Zidane a lemondását fogja bejelenteni, és így is történt.

A háromszoros BL-győztes edző két és fél év után távozik a Real Madridtól. 

A 45 éves szakembernek 2020-ig volt érvényes szerződése a Reallal, és a múlt szombati történelmi BL-sikert követően szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy a következő szezonnak új edzővel vághat neki a fővárosi klub. A gyenge bajnoki eredmények miatt januárban erősen éltek a távozásával kapcsolatos pletykák, azonban ezek a hangok a BL-menetelés közben elcsendesedtek.

Változásra volt szükség

"Imádom ezt a klubot és ezt az elnököt" - kezdte a sajtótájékoztatót Zidane. "Megadta nekem a lehetőséget játékosként, majd edzőként is, amiért végtelenül hálás vagyok. Azonban úgy érzem, változásra van szükségünk" - magyarázta meg döntését az edző, aki azt sem zárta ki, hogy egyszer visszatér még a Realhoz. 

"Lehet szó visszatérésről, a Madrid mindent megadott nekem. Egész életemben közel állok majd ehhez a klubhoz. Sokan nem fogják megérteni ezt a döntést, nekem viszont logikus. Ebben a pillanatban kell változtatni, hiszem, hogy mindenkinek ez lesz a megfelelő. Szeretném megköszönni a szurkolók támogatását és szeretetét."

"Voltak nehéz pillanataink, de amikor nem vagy jó passzban, a szurkolók visznek előre, és tesznek jobbá minket."

000_15I1CE.jpg Fotó: Europress/AFP

Zidane azt is elmondta, szerinte elsősorban a játékosoknak kell a változás, és nagyon hálás nekik az elvégzett munkáért, elvégre ők harcoltak nap mint nap a klub sikereiért. "Mindig többet és többet követelünk, és most azt hiszem, többet már nem kérhetek tőlük. Új hangra van szükség az öltözőben."

És, hogy hol folytatja Zidane? Egyelőre sehol, saját bevallása szerint most még nem tervezi, hogy átveszi másik csapat irányítását.

Pérez örökre Madridban tartotta volna

A döntés nem csak a komplett futballtársadalmat, de még Florentino Pérezt is váratlanul érte. Úgy fogalmazott, szíve szerint örökre a Realnál tartotta volna a már játékosként is klublegendának tartott Zidane-t, ugyanakkor tiszteletben tartja a döntését.

"Váratlan volt ez a döntés a Bajnokok Ligája-győzelmet követően. Szomorú nap ez nekem, a rajongóknak és a játékosoknak is. Szerettem volna, ha örökre marad, és győzködtem is, hogy így legyen. De tisztában vagyok vele, hogy ez a végleges döntése. Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy ez a klub az ő otthona és családja."

"Tegnap elmentem hozzá, hogy megnézzem, készen áll-e. Azt válaszolta, megszületett benne az elhatározás, és távozik. A viselkedése mindig is példa volt mindannyiunk számára, hűen képviselte a Realt. Nem szeretném, hogy ez egy búcsú legyen, sokkal inkább egy "hamarosan találkozunk" pillanat. 

"Nincsenek kétségeim, hogy nemsokára vissza fog térni hozzánk."

000_15I123.jpg Fotó: Europress/AFP

Két és fél év alatt kilenc trófea, köztük a legfontosabb

Zidane 2016 januárjában, idény közben vette át a Real irányítását attól a Rafa Beníteztől, akinek sokan már a kinevezését sem értették. Zidane-t a keret nagy része ekkor már edzői minőségében is ismerte, a 2013/14-es szezonban ő volt Carlo Ancelotti jobbkeze, 

abban az idényben, amit Bajnokok Ligája- és Spanyol Kupa-győzelemmel zárt a Madrid. 

Már az első, csonka évében is szép sikereket ért el, a bajnokságban egy pontra faragta a Real hátrányát a Barcelona mögött, a Bajnokok Ligájában pedig győzelemre vezette csapatát. A BL-meneteléssel megerősítette a helyét a kispadon, a következő szezonban pedig még magasabbra emelte a lécet.

Megnyerte az Európai Szuperkupát, a Klubvilágbajnokságot, a La Ligát, de ami a legfontosabb: a BL-t is behúzta a Reallal, amivel azon túl, hogy olyan edzőket ért utol, mint Sir Alex Ferguson, Pep Guardiola vagy José Mourinho, még történelmet is írt, hiszen ez volt a BL történetének első címvédése.

000_15E6XS.jpg Fotó: Europress/AFP 

A 2017/18-as idény már nem sikeredett ennyire fényesre, a bajnokságban kénytelen volt megelégedni a harmadik hellyel, a nemzetközi sorozatokban viszont újfent jól ment a Realnak, ami megnyerte az Európai Szuperkupa, Klubvilágbajnokság, Bajnokok Ligája hármast. 

Utóbbival elit társaságba csatlakozott, korábban csak Carlo Ancelotti és Bob Paisley mondhatta magát háromszoros BL-győztes edzőnek. Két és fél év alatt kilenc trófeát nyert Zidane a Reallal, a Spanyol Kupát leszámítva mindent sorozatot legalább egyszer megnyert ebben az időszakban.

Ki lehet az utód?

A fogadóirodák szerint Arséne Wenger és Antonio Conte válthatja a francia legendát a Real kispadján, de reálisan nézve, egyikre sincs túl sok esély. Wenger filozófiája aligha kompatibilis a madridiakkal, míg Conte helyenként defenzív taktikáját valószínűleg akkor is kiutálnák, ha sikeres lenne.

A Tottenham mestere, Mauricio Pochettino jobb tippnek tűnik, őt a múltban többször is szóba hozták már a Reallal. Ellene leginkább az szól, hogy pár hete írt alá egy öt évre szóló szerződést a Spursszel, ami után nehéz elképzelni, hogy a távozás mellett dönt az argentin szakember.

A magunk részéről a két olaszt, Massimiliano Allegrit és Maurizio Sarrit sem zárnánk ki, előbbinél jobb taktikust aligha találna a Real, igaz, az ő stílusára hatványozottan igaz, amit Conténál jeleztünk. Sarri játékfelfogását Madridban is imádnák, neki viszont nincs tapasztalata egy ekkora klub irányításában. 

Hozzászólások