La Liga - Saúl helyrehozta korábbi hibáit
Saúl helyrehozta korábbi hibáit
Fotó: Europress / AFP

Saúl helyrehozta korábbi hibáit


2017/10/16 08:50

”Nagyon szerettem volna már gólt lőni. Az elmúlt hetekben sok tiszta helyzet adódott előttem, amiket azonban mind elpuskáztam, így pontoktól fosztottam meg a csapatot. Emiatt volt egy kis bűntudatom is, de a mostani gólomnak hála, megkönnyebbültem” - nyilatkozta Saúl Ñiguez a Barcelona elleni meccs után. Az elchei születésű középpályás idei első gólját szerezte, ráadásul egy igazi bombagólt, amit a spanyol körkapcsolás kommentátorai egyből a Saúlazo (szójáték a golazo, azaz bombagól szóval) jelzővel illettek. Való igaz, szüksége volt már, hogy betaláljon, főleg azok után, hogy a júniusi U21-es Eb-n ő volt a torna gólkirálya.

A korábbi kihagyott helyzetek, amelyekre utalt, az elmúlt két BL-meccsen történtek egyébként. A Roma ellen három helyzete is volt, ebből kettő gyakorlatilag 100%-os ziccer, ám minden kimaradt, az Atlético így hiába uralta a meccset, mindössze egy ponttal távozott az olasz fővárosból. A találkozó után egyébként Saúl elnézést kért a piros-fehér szurkolóktól saját közösségi oldalain az elrontott lehetőségek miatt. A Chelsea ellen szintén volt egy nagy helyzete, Koke kipattanó lövése után gyakorlatilag az üres kapuba kellett volna csak passzolnia, de mellé lőtt. A madridiak pedig végül vereséget is szenvedtek.

A bajnokságban ilyen tiszta helyzetei nem voltak, de még így is betalálhatott volna mind a Málaga, mind a Leganés kapujába. A rossz sorozat végül most szombaton szakadt meg, a Barcának lőtt gólja igazi művészi munka volt, amit ráadásul az elvileg gyengébb lábával ért el. A még mindig csak 22 éves játékos egyébként az elmúlt két idényben egyaránt 9-9 gólt lőtt (ebből 4-4-et a bajnokságban), ideje volt tehát, hogy idén is megkezdje a gólszerzést. Itt kell megemlíteni, hogy a hibátlan kivitelezésen túl, a Matracosok gólja igazi csapatmunka is volt, Saúl gólja ugyanis nem kevesebb, mint 18 passzt követően született. Erre az Opta statisztikusai szerint a 2005-06-os szezon óta nem volt példa a spanyol bajnokságban, akkor épp a Barcelona tudott gólt lőni hasonló számú érintést követően.

(részben a Mundo Deportivo cikke alapján)

Hozzászólások