
Atlético-Real: Barátok, szomszédok, de legfőképpen riválisok
Madridban járva az embernek előbb-utóbb döntenie kell. Hiszen ha
csak egyet-kettőt keresünk fel abból a több tízezer bárból, ami a spanyol
főváros lakóinak mindennapi, kötelező megállója, rögtön látni fogjuk, hogy ők
már döntöttek. Vagy ide, vagy oda.
Vagy színtisztán és vakítóan fehér vagy,
vagy pirosfehér csíkos. Családi örökség, generációs kötelesség, városközösségi
élmény? Mindegy, de választanod kell, hogy igazi madridi lehess.
Bár a spanyol fővárosnak jelenleg öt élvonalbeli csapata van,
hiszen a Getafe, a Leganes és a Rayo Vallecano is feljutott az elmúlt években,
mégis, ha madridi derbiről van szó, akkor a Real – Atlétiről beszél minden madrileño. A derbi a spanyol futballtörténelem legtöbbször lejátszott párharca és a
világ egyik legkomolyabb városi rivalizálása.
A két klubot egy év különbséggel
alapították 1902-ben és 1903-ban, majd néhány barátságos mérkőzés után az első
hivatalos összecsapás 1-1-es döntetlennel végződött 1906. december 2-án. A két
madridi csapat története különböző megyei és nemzeti bajnokságokban fonódott
össze egészen 1928-ig, amikor megszületett a La Liga, benne a két alapító
klubbal, a Real Madriddal és az Atléticó Madriddal.
Fotó: Europress/AFP
Szinte napra pontosan kilencven évvel
ezelőtt, 1929. február 24-én rendeztek először madridi derbit a spanyol
bajnokságban. A Chamartín stadionban a Real győzött 2-1-re, a meccs két hazai
gólját pedig az áruló Monchin Triana
szerezte, aki pont egy évvel korábban érkezett az Atlétitől.
Persze a legnagyobb városi riválisoknál
ez már akkoriban sem volt ritka, így Madridban sem. Talán kevesen tudják, hogy
a Real Madrid legendás elnöke, aki nevét adta a világ egyik legismertebb stadionjának
– Santiago Bernabeu – maga is Atlético játékosként kezdett az 1920-as években.
Ramon Grosso 1963-ban kölcsönben érkezett a riválistól az épp nagy bajban lévő Realhoz, majd elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a blancók
végül elkerülték a kiesést. A mexikói Hugo Sánchez pedig pikáns statisztikával
ejtheti ámulatba unokáit, hiszen ő az egyetlen, aki mindkét csapat mezében
szerzett gólt madridi derbin, még az 1980-as években.
A Real Madrid egyik legnagyobb újkori legendáját, Raúlt 14 évesen elküldték az
Atléticótól azzal, hogy nem elég jó a
csapatba. Öt évvel később a megalázott tinédzser visszatért kísérteni: az
1997-es első madridi derbin gól- és emberhátrányban lévő csapatának egyenlített
a Vicente Calderón stadionban, majd később a Bernabeuban is bevágott kettőt a
városi riválisnak, hogy aztán bajnoki címet ünnepelhessen, immáron színtiszta blancóként.
Fotó: Europress/AFP
Bár a nemzetközi futballélet az El
Clasicót tartja a spanyol foci legfontosabb párharcának, ám a Real Madrid és az
Atlético Madrid rivalizálása még annál is különlegesebb.
A két klub létrejötténél megfigyelhető
ideológiai különbségek egyből mély árkot húztak a rojiblancók és a blancók közé.
Sokakat meglephet, hogy a Real Madridot valójában oxfordi és cambridge-i
egyetemisták alapították kizárólag azért, hogy népszerűsítsék a futballkultúrát
a szétszakadt spanyol fővárosban, míg az Atléticót egy csapat baszk diák és
helyi sörfőző munkás hozta létre. Az ellentét egyre élesebb lett, ahogy a Real egyre
sikeresebbé, gazdagabbá és ismertebbé vált Spanyolországban, majd Európában,
míg az Atlético Madrid a küszködő kisember fociszimbóluma lett.
Az elmúlt lassan százhúsz évben a
politikai hatalom is bele-belekavart a madridi ellentétbe. Franco eleinte az
Atlétit preferálta, ám amikor a Real az 1950-es években elkezdte halomra nyerni
magát, inkább feléjük fordult, hogy politikai előnyt kovácsoljon a sikerekből.
A pálfordulás idején született a klasszikus Atlético szurkolói rigmus: el equipo del gobierno, la vergüenza del país, azaz a kormány csapata, az ország szégyene.
Fotó: Europress/AFP
A spanyol polgárháború után az
aktuális hatalom mindig inkább a sikeresebb, csillogóbb Real Madridot
támogatta, ami évtizedes keserű gyűlöletet halmozott fel a rojiblanco szívekben.
Ebben az időszakban sikk és forradalmi lett Atlético szurkolónak állni, és az
ellenállás jelképeként a Matrackészítők táborát erősíteni. A Los Colchoneros mozgalom csendes erőt
képviselt, látványos sikerek nélkül, mégis büszkén viselve a piros-fehér csíkokat,
amik kísértetiesen emlékeztettek a polgárháború utáni madridi matracokra húzott
piros-fehér csíkos bevonatra.
"A csapat, amit mindenáron, minden körülmények között meg akartunk verni, a szomszéd csapat volt. Ha kikaptunk, a szurkolóinkat másnap egész nap zrikálták a munkahelyükön, a bárban, vagy az utcán" – mondta egyszer a Real legendája, Alfredo di Stefano.
A Real és az Atléti szurkolók számára
a másnapi szomszéd-zrikálás összesen 163 alkalommal adatott meg eddig a spanyol
bajnokság történetében, ezek közül a Real 86-szor nyert, míg az Atlético csak
39-szer, és akadt 38 döntetlen is. A Real
Madrid korábbi szélsője és jelenlegei tiszteletbeli elnöke, Paco Gento
összesen 29-szer léphetett pályára a városi rivális ellen, míg az Atlético Madridnál
Adelardo Rodriguez a rekorder 27 mérkőzéssel. A jelenlegi játékosok közül a
Real-csapatkapitány Sergio Ramos már 24-nél jár, míg a másik oldalon Koke
nézett szembe a legtöbbször, 13-szor a Reallal. Di Stefano egymaga 13 gólt szerzett
a szomszéd kapujába, csakúgy, mint az 1980-as évek egyik legjobb Real csatára,
Santillana.
Fotó: Europress/AFP
Európai színtéren sem volt éppen
eseménytelen a rivalizálás: a két klub első nemzetközi összecsapása az 1958-as izgalmas BEK-elődöntő volt, melynek első felvonását a Real nyerte 2-1-re, ám a
visszavágón az Atlético győzött 1-0-ra. Akkoriban még nem számított az
idegenben szerzett gól, így nem volt mit tenni, jött a harmadik, mindent
eldöntő összecsapás, amin Puskás Ferenc és Alfredo di Stefano nemes
egyszerűséggel döntőbe lőtte a Realt.
A madridi derbi szépen lassan tényleg
kinőtte magát, az elmúlt években pedig - párhuzamosan Diego Simeone Madridba érkezésével és az Atlético látványos megerősödésével - egészen új szintre emelkedett: 2013-ban Spanyol
Kupa döntőt, 2014-ben és 2016-ban egyenesen Bajnokok Ligája finálét, tavaly
Szuperkupa döntőt játszott a két klub.
Bár a Wanda Metropolitano stadion még
nem látott sok madridi derbit, abban biztosak lehetünk, hogy ma este, aztán
vasárnap szerte a város több tízezer bárjában, na meg hétfőn, a munkahelyeken minden
madridi erről a meccsről fog beszélni. Hiszen mehet majd a zrika, történjen bármi is.
Fotó: Europress/AFP