Atlético-Real: Barátok, szomszédok, de legfőképpen riválisok

Madridban járva az embernek előbb-utóbb döntenie kell. Hiszen ha csak egyet-kettőt keresünk fel abból a több tízezer bárból, ami a spanyol főváros lakóinak mindennapi, kötelező megállója, rögtön látni fogjuk, hogy ők már döntöttek. Vagy ide, vagy oda. 

Vagy színtisztán és vakítóan fehér vagy, vagy pirosfehér csíkos. Családi örökség, generációs kötelesség, városközösségi élmény? Mindegy, de választanod kell, hogy igazi madridi lehess.

Bár a spanyol fővárosnak jelenleg öt élvonalbeli csapata van, hiszen a Getafe, a Leganes és a Rayo Vallecano is feljutott az elmúlt években, mégis, ha madridi derbiről van szó, akkor a Real – Atlétiről beszél minden madrileño. A derbi a spanyol futballtörténelem legtöbbször lejátszott párharca és a világ egyik legkomolyabb városi rivalizálása. 

A két klubot egy év különbséggel alapították 1902-ben és 1903-ban, majd néhány barátságos mérkőzés után az első hivatalos összecsapás 1-1-es döntetlennel végződött 1906. december 2-án. A két madridi csapat története különböző megyei és nemzeti bajnokságokban fonódott össze egészen 1928-ig, amikor megszületett a La Liga, benne a két alapító klubbal, a Real Madriddal és az Atléticó Madriddal. 

Fotó: Europress/AFP

Szinte napra pontosan kilencven évvel ezelőtt, 1929. február 24-én rendeztek először madridi derbit a spanyol bajnokságban. A Chamartín stadionban a Real győzött 2-1-re, a meccs két hazai gólját pedig az áruló Monchin Triana szerezte, aki pont egy évvel korábban érkezett az Atlétitől.      

Persze a legnagyobb városi riválisoknál ez már akkoriban sem volt ritka, így Madridban sem. Talán kevesen tudják, hogy a Real Madrid legendás elnöke, aki nevét adta a világ egyik legismertebb stadionjának – Santiago Bernabeu – maga is Atlético játékosként kezdett az 1920-as években. Ramon Grosso 1963-ban kölcsönben érkezett a riválistól az épp nagy bajban lévő Realhoz, majd elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a blancók végül elkerülték a kiesést. A mexikói Hugo Sánchez pedig pikáns statisztikával ejtheti ámulatba unokáit, hiszen ő az egyetlen, aki mindkét csapat mezében szerzett gólt madridi derbin, még az 1980-as években. A Real Madrid egyik legnagyobb újkori legendáját, Raúlt 14 évesen elküldték az Atléticótól azzal, hogy nem elég jó a csapatba. Öt évvel később a megalázott tinédzser visszatért kísérteni: az 1997-es első madridi derbin gól- és emberhátrányban lévő csapatának egyenlített a Vicente Calderón stadionban, majd később a Bernabeuban is bevágott kettőt a városi riválisnak, hogy aztán bajnoki címet ünnepelhessen, immáron színtiszta blancóként.    

Fotó: Europress/AFP

Bár a nemzetközi futballélet az El Clasicót tartja a spanyol foci legfontosabb párharcának, ám a Real Madrid és az Atlético Madrid rivalizálása még annál is különlegesebb. 

A két klub létrejötténél megfigyelhető ideológiai különbségek egyből mély árkot húztak a rojiblancók és a blancók közé. Sokakat meglephet, hogy a Real Madridot valójában oxfordi és cambridge-i egyetemisták alapították kizárólag azért, hogy népszerűsítsék a futballkultúrát a szétszakadt spanyol fővárosban, míg az Atléticót egy csapat baszk diák és helyi sörfőző munkás hozta létre. Az ellentét egyre élesebb lett, ahogy a Real egyre sikeresebbé, gazdagabbá és ismertebbé vált Spanyolországban, majd Európában, míg az Atlético Madrid a küszködő kisember fociszimbóluma lett. 

Az elmúlt lassan százhúsz évben a politikai hatalom is bele-belekavart a madridi ellentétbe. Franco eleinte az Atlétit preferálta, ám amikor a Real az 1950-es években elkezdte halomra nyerni magát, inkább feléjük fordult, hogy politikai előnyt kovácsoljon a sikerekből. A pálfordulás idején született a klasszikus Atlético szurkolói rigmus: el equipo del gobierno, la vergüenza del país, azaz a kormány csapata, az ország szégyene. 

Fotó: Europress/AFP

A spanyol polgárháború után az aktuális hatalom mindig inkább a sikeresebb, csillogóbb Real Madridot támogatta, ami évtizedes keserű gyűlöletet halmozott fel a rojiblanco szívekben. Ebben az időszakban sikk és forradalmi lett Atlético szurkolónak állni, és az ellenállás jelképeként a Matrackészítők táborát erősíteni. A Los Colchoneros mozgalom csendes erőt képviselt, látványos sikerek nélkül, mégis büszkén viselve a piros-fehér csíkokat, amik kísértetiesen emlékeztettek a polgárháború utáni madridi matracokra húzott piros-fehér csíkos bevonatra.

"A csapat, amit mindenáron, minden körülmények között meg akartunk verni, a szomszéd csapat volt. Ha kikaptunk, a szurkolóinkat másnap egész nap zrikálták a munkahelyükön, a bárban, vagy az utcán" – mondta egyszer a Real legendája, Alfredo di Stefano. 

A Real és az Atléti szurkolók számára a másnapi szomszéd-zrikálás összesen 163 alkalommal adatott meg eddig a spanyol bajnokság történetében, ezek közül a Real 86-szor nyert, míg az Atlético csak 39-szer, és akadt 38 döntetlen is.  A Real Madrid korábbi szélsője és jelenlegei tiszteletbeli elnöke, Paco Gento összesen 29-szer léphetett pályára a városi rivális ellen, míg az Atlético Madridnál Adelardo Rodriguez a rekorder 27 mérkőzéssel. A jelenlegi játékosok közül a Real-csapatkapitány Sergio Ramos már 24-nél jár, míg a másik oldalon Koke nézett szembe a legtöbbször, 13-szor a Reallal. Di Stefano egymaga 13 gólt szerzett a szomszéd kapujába, csakúgy, mint az 1980-as évek egyik legjobb Real csatára, Santillana. 

Fotó: Europress/AFP

Európai színtéren sem volt éppen eseménytelen a rivalizálás: a két klub első nemzetközi összecsapása az 1958-as izgalmas BEK-elődöntő volt, melynek első felvonását a Real nyerte 2-1-re, ám a visszavágón az Atlético győzött 1-0-ra. Akkoriban még nem számított az idegenben szerzett gól, így nem volt mit tenni, jött a harmadik, mindent eldöntő összecsapás, amin Puskás Ferenc és Alfredo di Stefano nemes egyszerűséggel döntőbe lőtte a Realt. 

A madridi derbi szépen lassan tényleg kinőtte magát, az elmúlt években pedig - párhuzamosan Diego Simeone Madridba érkezésével és az Atlético látványos megerősödésével - egészen új szintre emelkedett: 2013-ban Spanyol Kupa döntőt, 2014-ben és 2016-ban egyenesen Bajnokok Ligája finálét, tavaly Szuperkupa döntőt játszott a két klub.

Bár a Wanda Metropolitano stadion még nem látott sok madridi derbit, abban biztosak lehetünk, hogy ma este, aztán vasárnap szerte a város több tízezer bárjában, na meg hétfőn, a munkahelyeken minden madridi erről a meccsről fog beszélni. Hiszen mehet majd a zrika, történjen bármi is. 

Fotó: Europress/AFP