La Liga - Miért nem tudta meggyőzni a Real Madrid-szurkolókat a klasszis kapus?
Miért nem tudta meggyőzni a Real Madrid-szurkolókat a klasszis kapus?
Fotó: Europress/AFP

Miért nem tudta meggyőzni a Real Madrid-szurkolókat a klasszis kapus?

Németh DánielNémeth Dániel
2019/10/06 12:29
Thibaut Courtois talán a Real Madrid jelenlegi kezdőjének legellentmondásosabb figurája. Bár nem teljesít kifejezetten rosszul, a szurkolók többsége többet várna a belga válogatott klasszisától. Sid Lowe, az ESPN spanyol focival foglalkozó szakírója annak járt utána, milyen tényezők nehezítik a kapus beilleszkedését és valóban annyira gyengén játszik-e, mint azt a sajtója alapján gondolnánk.

Miután véget ért a Real Madrid-Club Brugge keddi Bajnokok Ligája-mérkőzés első félideje, Thibaut Courtois füttykoncert kíséretében hagyta el a pályát. A kapus a játékoskijáró felé vette az irányt, onnan az öltözőbe ment, ahol rögvest a mosdóba vezetett az útja, mivel rosszul érezte magát. Szédült és zavartan viselkedett, így a folytatás szóba sem jöhetett; a második félidőre már Alphonse Areolával futott ki a csapat a pályára. Courtois-t végül édesapja vitte haza, és a betegsége miatt a másnapi edzésen sem vett részt.

"Voltak... problémái" - foglalta össze szűkszavúan Zinedine Zidane a történteket, és hiába faggatták, ennél többet nem árult el a kapus állapotáról. Az ESPN - a futballistához közel álló forrásokra hivatkozva - később azt állította, Courtois gyomorpanaszokkal küszködött a mérkőzés napján (az öltözőben hányt is), de a sajtóban felröppent az a verzió is, hogy a belga válogatott hálóőr pánikroham miatt maradt az öltözőben a második félidőben. Ezt a változatot a klub rövid időn belül közleményben cáfolta.

000_1KX84Y.jpg Fotó: Europress/AFP 

Az információáramlás sebességének megvan a maga jelentősége ebben a történetben. A találkozó előtt ugyanis semmit sem lehetett tudni Courtois problémáiról, sőt, még akkor sem, amikor a csapat Areolával a kapuban tért vissza a második félidőre. Részben ennek köszönhetően vált hangsúlyosabbá az, amilyen fogadtatásban részesült a belga kapus a szurkolók részéről. Mert a cserét egy darabig Zidane elégedetlenségének a megnyilvánulásaként is lehetett értelmezni, amit a szintén elégedetlen szurkolók egy része tapssal jutalmazott.

Utólag persze kiderült, Zidane nem a kritikáját próbálta kifejezni a cserével, a szurkolók reakciója ellenben így is jelzésértékű. Courtois korábban is kapott már füttykoncertet a Bernabeuban, ami nem épp az a hely, ahol el lehet bújni a kritikák elől, pláne az ilyen tekintetben kiszolgáltatottabb helyzetben lévő kapusként. A mérkőzés első félidejének utolsó perceiben hosszas és hangos fütty kísérte a hálóőr összes labdaérintését. "Hibáztathatjuk Courtois-t az első félidőért" - mondta Zidane. "De ez mindannyiunk felelőssége, mindenekelőtt az enyém."

Courtois-t valószínűleg egyáltalán nem lett volna szabad bűnbaknak kikiáltani, mégis így történt. Emmanuel Dennis első góljánál kétségtelenül elég röhejesen nézett ki, ahogy a földre huppanva nézte a kapujába lassan becsorgó labdát, többekben az is felmerült, tehetett volna többet is a védés érdekében. Dennis második gólja hasonlóan furcsára sikeredett, a támadó megbotlott és kis híján elesett, végül azonban valahogy átemelte a kapust. "Mindkét gól vicc volt" - állapította meg Zidane utólag.

068_AA_01102019_1023970.jpg Fotó: Europress/AFP

Egyik találatért sem lehet elővenni a kapust, Sergio Ramos vagy épp Luka Modric sokkal inkább hibáztatható lenne, ha már mindenképp bűnbakot kell keresni. Mégis Courtois lett a vereség szimbóluma: a legyőzött ember; a védelem utolsó vonala, amely képtelen volt megmenteni a csapatát. Ő kapta a kritikák javát, amit minden bizonnyal érzékelt is. Miért ne tette volna? Időnként a Bernabeu közönsége még a legjobb játékosaival is könyörtelen és kiengesztelhetetlen, ítélkező és kegyetlen tud lenni.

Zidane az előző idény vége felé Courtois-t és Keylor Navast rotálta a kapuban, azonban világossá tette, hogy a helyzet átmeneti. "Egy dolog biztos: a következő idényben nem lesz kapuskérdés. Ebben bizonyos vagyok" - jelentette ki. Hiába azonban minden igyekezete, a téma forróbb mint valaha. Navas sokszor hangsúlyozta, hogy küzdeni szeretne a helyéért, végül azonban belátta, hogy a váltás elkerülhetetlen és a PSG-hez igazolt. Courtois pedig ezt követően kijelentette, hogy mostantól ő az első számú kapus, ami persze igaz volt, de nem sült el jól.

Még tovább növelte rajta a nyomást, hogy bizonyítsa, kellően nagy bajnok a Real Madridhoz.

Ebben sokan már a leigazolásakor kételkedtek, a teljesítményével pedig keveseket győzött meg az ellenkezőjéről. A szurkolók ráadásul jogosan érezték azt, hogy a klub igazságtalanul bánik háromszoros BL-győztes kapusával, aki egyáltalán nem érdemelte meg, hogy belekényszerítsék a távozásba. Ráadásul ez már a második ilyen eset, hiszen 2015-ben szó szerint a repülőtéren várta, hogy David De Gea Manchester Unitedtől történő érkezése hivatalossá váljon. Az üzlet csak az utolsó pillanatban hiúsult meg.

000_1L471T.jpg Fotó: Europress/AFP

Utána Kepát szemelte ki a Real vezetősége Navas utódjának, és ha nincs Zidane vétója, mostanság alighanem a baszk kapus védené a madridiak kapuját. Végül Courtois került a Realhoz, Navas pedig egy éven keresztül maradt második számú kapusként. Ezzel újabb rajongókat szerzett, hiszen sokan csodálták állhatatosságáért, a küzdeni tudásáért és persze azért, mert jó párszor így is megmentette csapatát. Ezt a csatát nem nyerhette meg Courtois: jól teljesített, de ahhoz már nem elég jól, hogy az egész ügy ne tűnjön helytelennek.

Azok után pedig csak még tovább erősödött ez az érzés, hogy a keddi BL-meccsen Areola rögtön egy Dennis elleni védéssel mutatkozott be. Az AS, több mint 100 ezer fős szavazása alapján máris a szurkolók 80%-a érzi úgy, hogy Areolának kellene védenie Courtois helyett. Ugyanezen lap csütörtöki száma az "Ez nem Courtois" címmel jelent meg, a róla szóló cikkben pedig megállapították: a belga kapus sehol sem védett ennyire rosszul. Korábbi csapatainál átlagban 1-nél kevesebb gólt kapott, a Realnál viszont 1,35-öt átlagol.

Ezek a statisztikák természetesen épp annyit, ha nem többet árulnak el a csapatról, mint a kapus teljesítményéről. Maga az eredmény, ha nem is feltétlenül borzalmas, a jótól is távol áll. Azt mindenképp kiolvashatjuk belőle, hogy Courtois-tól nem érdemes csodákat várni, nem megmentő vagy hős, csak egy kapus, aki túl gyakran kénytelen kivenni a labdát a kapujából. Ennél jobb teljesítményt várnak tőle, de ez a Real Madridnál ebben az idényben mindenkiről elmondható általánosságában.

000_1KE58A.jpg Fotó: Europress/AFP 

Nehéz lenne tőle konkrét hibát felsorolni, a kritikákat általában inkább az extra védések hiánya miatt kapja. Pedig akadt belőlük pár, volt a Brugge ellen is fontos védése, az Atlético elleni derbin remek vetődéssel akadályozta meg Kokét a gólszerzésben, de a Levante ellen szintén a kapus mentett pontot a Realnak. Ezek azonban mintha meg sem történtek volna. Ahogyan egy rádióriporter mondta: "láthatatlan." Nincsenek védései. Hol maradnak a csodák? Mikor fogja megmenteni őket? Akár azt is mondhatnánk, túl normális volt eddig a játéka.

Ennél a klubnál azonban ez nem elég: Madridban a világ legjobbjainak kell játszaniuk, ő pedig kétségtelenül nem volt az. Megtalálták őt a kétségek, amelyek mostanra talán már az ő fejébe is beköltöztek. Gyakran a riválisokkal állítják szembe a teljesítményét. Mikor fog úgy védeni, mint Jan Oblak az Atlético Madridnál, vagy Marc-André ter Stegen a Barcelonában? Múlt hétvégén a német gólpasszt adott, Oblak pedig kivédte a Real-játékosok szemét. "Ez az alap" - értékelte a szlovén az egyik bravúrját. De ha ez annyira alapvető, miért nem látni Courtois-tól?

Hét közepén ugyanez történt. Ugyan nem Courtois gyújtotta a tüzet, eloltani sem tudta, így a füttykoncert folytatódott. Oblak megmentette az Atléticót, Ter Stegen a Barcelonát; Courtois viszont nem tette meg ugyanezt a Real Madriddal.

via ESPN

Hozzászólások