La Liga - Messi: nem vagyunk barátok Ronaldóval, de a vacsorában benne vagyok
Messi: nem vagyunk barátok Ronaldóval, de a vacsorában benne vagyok
Fotó: Europress/AFP

Messi: nem vagyunk barátok Ronaldóval, de a vacsorában benne vagyok

Németh DánielNémeth Dániel
2019/09/12 13:51
Lionel Messi viszonylag ritkán ad nyilatkozatot, hosszabb interjút pedig pláne. Nemrég az egyik katalán újság kedvéért mégis kivételt tett, ráadásul kényesebb témák is előkerültek a beszélgetésben. Többek között a szerződéshosszabbítással kapcsolatos pletykák és a Neymar lehetséges visszatéréséről szóló hírek, de azt is elmondta, mit gondol Cristiano Ronaldo UEFA-gálán felvetett ötletéről.

Az argentin világklasszis a Sport nevű katalán napilapnak nyilatkozott, melyben több, mostanság forró téma előkerült, többek között a Messi jövőjét érintő kérdések. Papíron a támadót 2021-ig köti a szerződése a Barcelonához, azonban szerepel egy olyan kitétel is benne, melynek értelmében korábban felbonthatja azt, amennyiben úgy kívánja. Ez egyáltalán nem ritkaság, korábban Carles Puyol, Andrés Iniesta és Xavi is megkapta a lehetőséget egy bizonyos kor fölött, hogy minden évben eldöntse, szeretné-e ennyire magas szinten folytatni.

Messi esetében természetesen beindult a sportmédia fantáziája, még az is felmerült, hogy az ötszörös aranylabdás az MLS felé veszi az irányt. Láttunk már sok furcsaságot a sportban és azon belül is a labdarúgásban, ám az, ha Messi a világ egyik legeredményesebb támadójaként egy lényegesen gyengébb liga felé venné az irányt, merőben szokatlan döntés lenne. Pláne annak fényében, hogy a legnagyobb riválisa, Cristiano Ronaldo még a harmincas évei közepén is kiválóan teljesít és BL-győzelmekért harcolhat.

075_bonilla-spainbar190825_npqg7.jpg Fotó: Europress/AFP

"Nem erősíthetek meg semmit sem ezekből a hírekből, mivel a szerződésben titoktartást fogadtunk" mondta a támadó a sajtóban megjelent opciók kapcsán. "Azt azonban elmondhatom, annyi ideig szeretnék a Barcelonában játszani, ameddig csak lehetséges. Egész karrierem során azt mondtam, hogy ez az én otthonom. Viszont nem szeretnék hosszú távú szerződést, hogy csak emiatt maradjak. Azért szeretnék itt lenni, mert fizikálisan rendben vagyok és fontos részét képezem a keretnek."

"Korábban is elmondtam, látnom kell, hogy egy győztes csapatot építünk, mert továbbra is nyerni szeretnék ennél a klubnál. Számomra a pénz és egyéb záradékok semmit sem jelentenek. Más lehetőségek motiválnak, mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy győztes csapatunk legyen" - szögezte le Messi, hozzátéve, nem aggódik a szerződése miatt. "Ezeket az ügyeket édesapám intézi. Jelenleg nem tárgyalunk a Barcelonával, elárulta volna, ha mégis így lenne" - magyarázta a támadó, többször nyomatékosítva, nem áll szándékában elhagyni a klubot.

Az interjúban előkerült a nyár egyik slágertémája, Neymar lehetséges visszatérése is. A brazil támadó négy éven keresztül volt Messi csapattársa, és Luis Suárezzel kiegészülve a világ egyik legveszélyesebb trióját alkották egészen 2017-ig, amikor is Neymar a PSG-hez szerződött. Miután a brazil és a párizsi klub közötti viszony megromlott, a Barcelona megpróbálta visszavásárolni egykori játékosát, ám a PSG feltételeit nem tudta teljesíteni. Pedig Messi nem titkolta, hogy szívesen játszott volna ismét a brazil társaságában.

000_R153Z.jpg Fotó: Europress/AFP

"Imádtam volna, ha Neymar visszatér. Őszinte leszek, nem tudom, hogy a Barcelona megtett-e mindent a megszerzése érdekében, de abban biztos vagyok, hogy nem egyszerű dolog a PSG-vel tárgyalni. Csalódott azért nem vagyok, Ney nélkül is erős keretünk van, amivel minden fronton versenyképesek leszünk. Sportszakmai szempontból nézve Neymar a világ egyik legjobbja. Vele a szponzori és a brandépítés oldaláról szemlélve is előrébb lépett volna a klub" folytatta Messi, akit arról is megkérdeztek, valóban kérték-e a játékosok a brazil leigazolását.

"Sosem kértük, hogy szerezzék meg, csupán elmondtuk a véleményünket" - avatott be a részletekbe.

Végezetül Messit az UEFA-gálán történtekről is kérdezték, ahol páros interjút adott Cristiano Ronaldóval. Az nem kérdés, hogy a portugál zseni ellopta a show-t, aki amellett, hogy nagyon dicsérte riválisát, tulajdonképpen egy közös vacsorára is meginvitálta a Barcelona játékosát. Mindenesetre nincs kizárva, hogy egyszer valóban sor kerül a két klasszis találkozójára - nyilván komoly sajtóérdeklődés mellett -, legalábbis a Sportnak adott nyilatkozatában Messi sem zárkózott el a lehetőség elől.

Ronaldo Messiről: "Jóban vagyunk, de nem vacsoráztunk együtt... még!" | Hosszabbítás

Videók - Ronaldo Messiről: "Jóban vagyunk, de nem vacsoráztunk együtt... még!"

 

"Elfogadnám a meghívást, egyáltalán nem jelentene problémát. Mindig is az mondtam, nincs vele személyes ellentétem. Az lehet, hogy nem vagyunk barátok, hiszen sosem voltunk ugyanannak az öltözőnek a részei, de a díjátadókon rendszeresen találkozunk. Mondjuk a mostani műsor előtt már rég nem váltottunk szót. Azt nem tudom, hogy összejön-e a vacsora, hiszen mindkettőnknek megvan a maga élete és feladata, és kérdéses, hogy az útjaink keresztezik-e egymást. Azonban az teljesen nyilvánvaló, hogy elfogadnám a meghívást."

Hozzászólások