La Liga - Ismét elbukott az elmúlt évek nagy vesztese
Ismét elbukott az elmúlt évek nagy vesztese
Fotó: Europress/AFP

Ismét elbukott az elmúlt évek nagy vesztese

Kovács KrisztiánKovács Krisztián
2018/06/11 12:59

Idén is elbukott, és nem jutott fel az első osztályba a Real Zaragoza. Az egykor szebb napokat látott aragóniai együttes a play-off elődöntőjének szombat délutáni visszavágóján, hazai pályán szenvedett vereséget a Numancia gárdájától, nem is akármilyen körülmények között. Az párosítás első mérkőzésén Soriában értékes 1-1-es döntetlent értek el, minden adott volt tehát ahhoz, hogy hazai pályán sikerüljön kiharcolni a továbbjutást. De nem így történt.

A több mint 30 ezer ember előtt lejátszott találkozón hiába dolgoztak ki rengeteg lehetőséget a hazai kék-fehérek, még az ajtó-ablak lehetőségeket is elszalasztották. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, a második félidő közepén a vendégek meg is szerezték a vezetést. A szakadó esőben lejátszott találkozó 78. percében végül nagy nehezen sikerült begyötörni az egyenlítést, a Zaragozánál így még mindig reménykedhettek, hogy a Romareda-stadion közönsége belehajszolja őket a győzelembe. A 91. percben azonban jött a hidegzuhany. Egy ártatlannak tűnő beadást követően egy szép csúsztatással a Numancia megszerezte a vezetést. A hazaiak sorsa ezzel gyakorlatilag megpecsételődött, innentől kezdve ugyanis két gólra volt szükségük a továbbjutáshoz.

Újabb kudarccal végződött szezon tehát, sorozatban immáron ötödik alkalommal. Az egykor szebb napokat látott, 1995-ben KEK-győztes Zaragoza szurkolói pedig ennél többet érdemelnének. Az 1932-ben alapított együttes eddig 58 idényt töltött az első osztályban, konkrétan az ötvenes évek közepe és 2013 között mindössze négy szezont voltak kénytelenek a másodosztályban játszani. Bajnokságot ugyan sosem nyertek, de hatszor elhódították a Király kupát, legutóbb 2004-ben, a galaktikusokkal teletűzdelt Real Madrid ellen.

zaragoza2.jpg Fotó: Europress/AFP

2013-as kiesésük óta azonban hiába vágtak neki minden szezonnak úgy, hogy a cél a feljutás, sorozatban már ötödik éve csak a csalódás jut nekik osztályrészül. Első másodosztályú idényükben például csak néhány forduló erejéig tudtak az osztályozós helyek egyikére felkapaszkodni, és végül annak is örülhettek, hogy nem estek ki a harmadosztályba. A 2014-15-ös szezon már jobban sikerült. A szezont ugyan végig bukdácsolták, de az osztályozót jelentő hatodik pozícióba végül sikerült odaérniük. A play-off során azonban nem jártak sikerrel. Az elődöntőből még továbbjutottak (a hazai 0-3 után idegenben nyertek 4-1-re az azóta már első osztályú Girona ellen), a Las Palmas elleni döntő első felvonásán azonban hiába nyertek 3-1-re a Romaredában, idegenben 2-0-s vereséget szenvedtek.

A következő, 2015-16-os idényt ezúttal is végig bukdácsolták, de a bajnoki hajrára így is felértek az osztályozós helyekre, amit azonban hatalmas blamával mégis sikerült elszalasztaniuk. Történt ugyanis, hogy az utolsó fordulóban már csak egy döntetlen kellett volna a biztos play-off-hoz, azonban a már biztos kieső Llagostera ellen hihetetlen módon belefutottak egy 6-2-es vereségbe, így ez a szezon is dicstelen véget ért.

A legutóbbi idény során szinte végig a kiesés ellen küzdöttek, ami a mostani szezonban is folytatódott, a bajnokság nagy részében a 12-16. helyek környékén szerénykedtek csak. A 30. forduló környékén azonban feltámadtak (12 bajnokiból 8 győzelem) és kiváló hajrájuknak köszönhetően simán össze is jött a play-off. Sőt, a harmadik helyen végezve mindössze négy ponttal maradtak le a tartomány másik csapata, az abszolút újonc Huesca mögött.

Hiába azonban a nagy remények és az odavágót követő bizakodás, az osztályozót három év után ezúttal is elbukta a Zaragoza csapata. A mérkőzés lefújásakor a Romareda lelátóin döbbenet és csend keveredett, míg a pályán zokogó játékosok képe zárta az egykor szebb napokat látott együttes idényét. 

Jövőre lehet újra próbálkozni.   

Hozzászólások