La Liga - Felmentették az adócsalás vádja alól a Real Madrid korábbi középpályását
Felmentették az adócsalás vádja alól a Real Madrid korábbi középpályását
Fotó: Europress/AFP

Felmentették az adócsalás vádja alól a Real Madrid korábbi középpályását

HosszabbitásHosszabbitás
2019/11/26 17:08
A madridi bíróság kedden felmentette az adócsalás vádja alól Xabi Alonsót, a spanyolok világ- és kétszeres Európa-bajnok labdarúgóját.

A 37 éves korábbi középpályást az ügyészség azzal vádolta meg, hogy 2010 és 2012 között 2 millió eurót (622,8 millió forintot) nem fizetett be a spanyol államkasszába. Ezért tavaly tavasszal még ötéves, ezúttal pedig két és fél éves börtönbüntetést kértek a 2017-ben visszavonult játékosra, valamint négymillió euró (1,3 milliárd forint) befizetésére kötelezték volna.

A 114-szeres válogatott Alonso profi pályafutása során megfordult a Real Sociedadnál, az Eibarnál, a Liverpoolnál, míg a vizsgált időszakban a Real Madrid játékosa volt, amelyben 2009-től 2014-ig játszott. A spanyol labdarúgó utolsó klubja a Bayern München volt. Jelenleg edzőként dolgozik a Real Sociedad tartalékcsapatánál.

Korábban a spanyol élvonal nagycsapataiban szerepelt, illetve szereplő több labdarúgó és edző, így például Cristiano Ronaldo, Luka Modric, Marcelo, Alexis Sánchez, Ricardo Carvalho, Ángel Di María, Javier Mascherano, Lionel Messi, Diego Costa, Radamel Falcao és Fábio Coentrao, valamint José Mourinho ellen is hasonló eljárás indult.

MTI

Hozzászólások