La Liga - Egyre nehezebb helyzetben a Barcelona sztárja
Egyre nehezebb helyzetben a Barcelona sztárja

Egyre nehezebb helyzetben a Barcelona sztárja

Németh Dániel ·
2018/08/01 19:18

Amikor a Barcelona tavaly nyáron kifizetett 115 millió eurót Ousmane Dembéléért, megoszlottak a vélemények, hogy nagy húzás volt-e a katalánoktól, vagy inkább egyfajta pánikigazolásként tekintsünk a transzferre. Egyelőre inkább utóbbi látszik beigazolódni, az újdonsült világbajnok keveset mutatott a tudásából, idén ráadásul a nyakára hoztak egy másik tehetséget is.

Neymar váratlan távozását követően valakit mindenképpen kellett igazolni a Barca támadósorába, ezért bizonyos mértékig kényszerpályán mozogtak a katalánok. Jól tudták ezt Dortmundban is, és ha már ott volt a lehetőség, alaposan megkopasztották a Barcelonát. Dembélé kockázatos igazolásnak tűnt ennyi pénzért, és az aggodalmak jogosak voltak: az első évben kifejezetten gyengén focizott.

A potenciál ott van

A francia szélső tehetségét senki sem vitatja, nem véletlenül figyelt fel rá a Dortmund, majd adott ki érte egy kisebb vagyont a Barcelona. Ahogyan a világbajnokságot nyerő francia válogatottba sem csak a két szép szeméért kapott behívót. Mégis, amit eddig láttunk tőle az egyelőre nagyon kevés, messze nem nyújtott 100 milliós teljesítményt.

A masszív vételár ellenére valószínűleg Barcelonában sem vártak tőle azonnali robbanást. Az átigazolási piacra egyre inkább jellemző, hogy nem csak befutott játékosokért, de hatalmas tehetségekért is hajlandóak nagy pénzt fizetni a klubok. Példaként lehetne említeni az ősi rivális Real Madridot is, amely úgy fizetett ki majdnem 90 millió eurót két brazilért, hogy azok felnőtt szinten alig léptek még pályára. 

Vinícius Júnior szinte még labdába sem rúgott a felnőtteknél, már a Real játékosa volt.Vinícius Júnior szinte még labdába sem rúgott a felnőtteknél, már a Real játékosa volt. Fotó: Europress/AFP

Ahogyan Vinícius Júniortól és Rodrygótól sem reális elvárás, hogy a megérkezésük pillanatától fogva meghatározó játékosok legyenek, úgy a jóval tapasztaltabb Dembélétől sem volt az. A tavalyihoz hasonló szezont viszont nem engedhet meg magának a világbajnok támadó, mert egy Barca-szintű csapatnál véges a türelem, és már rivális is akad a keretben.

Dembélé 23 meccsen csak 4 gólig és 8 gólpasszig jutott az első idényében, és nem is ez volt a legnagyobb problémája, hanem a sok sérülés. Összesen 27 találkozót hagyott ki különböző sérülések miatt, amelyek nem csak a beilleszkedését, de a formába lendülését is nehezítették. A szezon második felében már biztatóbb formát mutatott, erre lehet építeni az új idényben is.

Megvan a bizalom?

Ernesto Valverde a szezon első felében még zömmel a 4-3-3-as felállásban küldte pályára csapatát, ez idővel inkább 4-4-2-re módosult. Mivel Dembélé sérült volt, a rotációs játékosok meg nem nyújtottak meggyőző teljesítményt, az edző is kényszerpályán mozgott a formáció kiválasztásánál. Miután pedig az új rendszer működött, már nem szívesen változtatott rajta.

Az AS Roma elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben elméletileg már bevethető lett volna a francia, Valverde mégsem bízott benne annyira, hogy a kezdőbe nevezze. A visszavágón háromgólos hátrányban ugyan pár perc erejéig pályára lépett, összességében ez a párharc is alátámasztotta, hogy a 100 milliós ára ellenére nincs biztos helye a Barcában.

000_SA229.jpg Fotó: Europress/AFP

Valverde bizonytalansága elsősorban Dembélé taktikai fegyelméből, pontosabban annak hiányából fakad. Lionel Messit nyilván megéri felmenteni a védelmi feladatok alól, évi 40-50 góllal bőségesen kárpótolja az elmaradt mezőnymunkát. Dembélétől azonban elvárás lett volna, hogy védekezésben is hasznos legyen, ám erre első évében nem volt képes.

Az érte kifizetett összeg alapján legalább abban biztos lehet, hogy nem mondanak le róla könnyen. Köztük az edző is hajlandó tiszta lappal indulni. "Reméljük, hogy ez lesz az ő éve" - mondta Valverde. "Rengeteget adhat nekünk, elképesztő képességekkel rendelkezik. Tavaly a sérülései miatt szerencsétlen volt, de utána már jól játszott."

Malcom extra motivációt adhat

Dembélé a következő szezonban kénytelen lesz bizonyítani a szakmai stábnak, különösen akkor, ha a nyáron szerződtetett Malcom beváltja a hozzá fűzött reményeket. A finoman szólva is érdekes körülmények között megszerzett brazilnak szintén rengeteget kell még fejlődnie, de az örök tehetség Gerard Deulofeunál lényegesen nagyobb veszélyt jelenthet rá a kezdőben.

Egészen döbbenetes, ahogyan a Bordeaux kezelte Malcom Barcelonába igazolását | Hosszabbítás

Már csak az aláírás hiányzott a szerződésekről, amikor kiderült: Malcolm, a Bordeaux brazil szélsője mégsem az AS Romában folytatja a pályafutását. Az FC Barcelona az utolsó utáni pillanatban ígért rá a fővárosiak ajánlatára, amit a franciák el is fogadtak. Az olaszok így hoppon maradtak, de az is biztos, hogy ezek után senki sem üzletel szívesen a Bordeaux-val.

Az mondjuk nagyon érdekes, hogy Valverde kifejezetten visszafogottan nyilatkozott az új érkezőről, többször is kihangsúlyozta, hogy Malcomot igazából a vezetőség akarta. "Egy ideje figyelte a klub, és végül leigazolta. Fiatal játékos, potenciállal a jövőre nézve, és a klub a leigazolása mellett döntött." Ez a nyilatkozat mondjuk felvet némi kérdést a vezetőség és az edző közötti viszonnyal kapcsolatban is.

Ami viszont Dembélét illeti, a francia támadó egyelőre helyzeti előnyben van a fiatal brazillal szemben. A környezet számára már nem új, jobban képben van Valverde elvárásaival, és a lehetőséget is meg fogja kapni. De ha nem javul a teljesítménye, Malcom elnyerheti vele szemben a kezdőért folytatott küzdelmet. 115 millió ide vagy oda.

Hozzászólások