La Liga - A modern foci egyik legnagyobb dilemmája feszíti szét az Atlético Madridot
A modern foci egyik legnagyobb dilemmája feszíti szét az Atlético Madridot
Fotó: Europress/AFP

A modern foci egyik legnagyobb dilemmája feszíti szét az Atlético Madridot

Németh DánielNémeth Dániel
2020/02/18 12:36
Diego Simeone az örök esélytelenségből gyökerező identitása és futballfilozófiája tökéletesen passzol ahhoz az Atlético Madridhoz, amely mindig is a városi rivális Real árnyékában volt. Az Atléti nyári játékosmozgása azonban arra utalhat Jonathan Wilson, a Guardian szakírója szerint, hogy a klub szeretne továbblépni ezen a szerepen.

Az elit labdarúgásban a hatvanas évek közepe óta nem dominált ennyire a támadófutballt. 1994/95 - ez volt az első szezon, amikor bevezették a negyeddöntőket a csoportkör után a Bajnokok Ligájában - és 2007/08 között kétszer fordult elő, hogy a meccsenkénti gólátlag meghaladta a hármat az egyenes kieséses szakaszban. Azóta megfordult az arány: csak egyszer volt rá példa, hogy három alatt maradt a meccsenkénti gólátlag, az előző három szezonban pedig a 3,5-et is meghaladták a csapatok.

Miután José Mourinho csillaga leáldozóban van, egyetlen igazi kivétel maradt: az Atlético Madrid, amely kedden a Liverpoolt fogadja a BL-ben. Az elmúlt tíz szezonban kétszer jutott a sorozat döntőjébe, méghozzá egy olyan futballstílust elsajátítva, amit edzőjük, Diego "Cholo" Simeone nyomán cholismónak neveztek el. Ezt a nevet még egy Mario Torrejón nevű újságíró ragasztotta a csapatra, a Pep Guardiola-féle Barcelona "tiki-taka" stílusának pragmatikus ellenlábasaként jellemezve az erőteljes játékot.

000_A72XN.jpg Fotó: Europress/AFP

Guardiola mindig is gyűlölte a tiki-taka megnevezést, amely eredendően egy gúnynév. Javier Clemente, az Athletic Bilbao akkori edzője úgy gondolta, a katalánok játéka csupán céltalan passzolgatásból áll, ezért az 1980-as években tiki-takaként hivatkozott a játékukra. Később ez a fogalom pozitív kicsengést kapott, miután egyre többen elismerték a Guardiola rendszerével járó fizikai igénybevétel mértékét, és azt hogy mennyire pragmatikus tud lenni ez a játékstílus, amint azt Vicente del Bosque bemutatta a spanyol válogatottnál.

Nyolc évvel ezelőtt elképesztően éles volt a kontraszt a művészi tiki-taka és a kőkemény cholismo között.

Simeone, miután 2011-ben átvette az Atlético Madrid irányítását, többször hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy az egyének a kollektív érdekeket szolgálják. Ennek a 2008-as gazdasági világválság utózöngéit követően nem csak a labdarúgásban volt jelentősége, amint arról Rayco Gonzalez, a Burgosi Egyetem jeltudomány professzora írt a Blizzard nevű lapban. "Politikai ellenfelek, televíziós társaságok, színészek és más progresszivisták vállalták magukra a cholistast. A gazdasági és politikai válság kontextusában a cholismo új korszellemmé vált."

000_1OT5NE.jpg Fotó: Europress/AFP

Ez a kifejezés olyan olyan népszerű lett, hogy a Fundación del Español Urgente szótár 2013-as kiadásában a cholismo az év szavai között is szerepelt. Érdekesség, hogy a cholismo kifejezés gyökerei egészen az 1940-es évek Argentínájáig nyúlik vissza. Simeone ezt a becenevet Victorio Spinettótól, a Vélez Sarsfield utánpótlásedzőjétől kapta, mert a stílusa Carmelo “Cholo” Simeonéra emlékeztette a szakembert. Spinetto akkor már a hetvenes éveiben járt, de 1942 és 1956 között úttörője volt az anti-fútból nevű stílusnak.

Úgy tűnhet, hogy ennek a kifejezésnek negatív kicsengése van, pedig valójában ez a korszak domináns stílusának, a művészi la nuestrának az ellenpontjaként jött létre, a kemény munkát és a szervezettséget előtérbe helyezve. Az 1958-as világbajnokságon azonban az argentinok megalázó, 6-1-es vereséget szenvedtek Csehszlovákiától, és forradalom söpört végig az argentin labdarúgásban, amely az anti-fútbolt is megváltoztatta. Miután Osvaldo Zubeldía Estudiantese három bajnokságot nyert zsinórban, már bármi áron nyerni szinonimája lett.

Annak a csapatnak egy bizonyos Carlos Bilardo volt a motorja, aki nem nagyon válogatott a módszerek között a pályán. Legnagyobb sikere az volt, hogy 1986-ban szövetségi kapitányként világbajnoki címhez segítette Argentínát, később a Sevillánál Simeone edzője is volt. Simeone azóta is a futballbeli atyjaként hivatkozik rá. Bilardo ideológiailag a tökéletes ellentéte a másik világbajnok argentin edzőnek, César Luis Menottinak, aki történetesen épp azt a Barcát irányította, amelyet Clemente a tiki-takával jellemzett.

Mit keres egy pesti hentes Diego Maradona és Lionel Messi között? | Hosszabbítás

Jonathan Wilson, a világhírű futballszakíró, magyarul "Az argentin foci" címmel, az Akadémiai Kiadó focis sorozatában megjelent kötete látszólag arra az önmagában is meglehetősen ambiciózus feladatra vállalkozik, hogy egyetlen könyvben összefoglalja egy ország végtelenül gazdag futballkultúrájának történetét.


Simeone futballja távolról sem annyira extrém, mint a Zubeldia-féle, de az alapjaiban vannak hasonlóságok. A hangsúly a koncentráción és a fegyelmen van, benne egy csipetnyi cinizmussal. Mindent elmond az, hogy Simeone megdicsérte a realos Federico Valverdét, amiért bevállalta a piros lapot az Atlético elleni Spanyol Szuperkupa döntőjében. Simeone egy teljesen másik világból érkezik. 1967-ben az Estudiantes lett az első csapat, amely bajnoki címet nyert az öt grandes (River Plate, Boca Juniors, Racing, Independiente és San Lorenzo) mellett.

Esélytelenek voltak, csakúgy mint a Spinetto-féle Vélez. Ez az esélytelen szerep könnyedén ráilleszthető a Real kékgalléros riválisának számító Atléticóra, amely befogadónak bizonyult a cholismo irányába.

Hozzá kell tenni azonban, hogy az Atlético Madrid, amely világviszonylatban a 13. leggazdagabb klub a világon, meglehetősen furcsa underdog. 2016-ban az egyik amerikai befektető, Steven G Mandis The Real Madrid Way című könyvében élesen kritizálta az Atléticót, amiért nem váltott át egy agresszívebb, galaktikus-stílusú modellre, amellyel tovább fejlődhetett volna. Mandis állítása természetesen nincs tekintettel az identitásra, ami felveti a modern foci egyik kellemetlen kérdését. Vajon a szurkolóké a klub vagy a részvényeseké?

000_1OE0BL.jpg Fotó: Europress/AFP

Az Atlético nyári átigazolási tevékenysége, melynek során megszabadult az idősödő sztárjaitól, Gabitól, Diego Godíntól és Juanfrantól, és hogy lényegesen csillogóbb játékosokkal pótolták őket, arra utal, hogy kísérletet tettek a fibrától, a kemény gettóstílustól való távolodás irányába. Spinetto maga is törekedett rá, hogy rendszerét mindig a látványosabb játékra ösztönözze valamelyest. Ez a változás azonban eleve nehéznek ígérkezett, amit ráadásul sérülések gátoltak, főleg a csapat gyenge pontjánál, a támadósorban.

Kedden az a Liverpool vár a csapatra, amely a maga intenzív, letámadásra épülő játékrendszerével meghatározza ezt az érát, és talán Simeonét is arra kényszeríthette, hogy kételkedjen a saját módszereinek hatékonyságában. Talán Mandisnak igaza van abban, hogy a kluboknak egy bizonyos stílus szerint kell játszaniuk, hogy még több szurkolót szólítsanak meg, így növelve bázisukat. Legyen bármennyire is sötét gondolat, hogy az identitást fel kell áldozni marketingszempontok miatt, és hogy a gazdaság egységes megközelítés felé terelheti a szereplőket.

via Guardian

Hozzászólások