Nemzetközi - Ciro Dortmundban
Ciro Dortmundban
Fotó: Europress/Getty

Ciro Dortmundban

Bodnár GergőBodnár Gergő
2014/08/23 11:29

Első edzőinek egyike úgy emlékszik rá, mint a játékos, aki mindig negyed órával a gyakorlások előtt érkezett, és az utolsók között távozott. Mert fejlődni akart. Profi játékos szeretett volna lenni.

Az első klub amely érdeklődött iránta, a Gallipoli volt. De a tárgyalásokig az Inter vezetőivel jutottunk el. Emlékszem arra a megbeszélésre, amikor ott ült velünk szemben Beppe Baresi és Piero Ausilio. Ők képviselték a milánóiakat. Az Internél akkoriban volt egy bizonyos Mario Balotelli a fiatalok között. Gyakorlatilag miatta nem került Ciro északra. Nem akartak feleslegesen áldozni rá.” – meséli Antonio Castellana, aki a Sorrento csapatában volt Immobile edzője.

„Aztán jött a Juventus ajánlata, és Ciro Ferrarának már nem tudtunk nemet mondani. Nálunk mindenki biztos volt benne, hogy a Juvénál jó helye lesz. 80.000 euróért engedtük el. Az eladásánál nem azt néztük mi a jó a klubunknak hanem, hogy mi a jó a játékosnak."

Castellano szerint bár Immobile nem épp gazdag és a svájci kisvárosok rendjével rendelkező Torre Annunizatából származott, egyszer sem volt gond a viselkedésével. Már 14-15 éves korában igazi profi volt.

Immobile két évet töltött el a Juventusnál, ezen időszak alatt 2 góljával eldöntötte a rangos viareggói utánpótlástorna döntőjét, 2009 májusában Del Piero cseréjeként bemutatkozott a Serie A-ban, és egy Bordeaux elleni csoportmeccsen még a BL-ben is pályára léphetett.

A folytatásban a Siena-Grosseto-Pescara hármasnál szerepelt kölcsönjátékosként, utóbbi csapatban nem más, mint a keménységéről és a támadójátékról híres Zdenek Zeman volt az edzője. A Pescara csapatával feljutott az élvonalba úgy, hogy 37 bajnokin 28 gólt szerzett.

Az előző idényben Alessio Cerci társaként a Torinót Európa Ligás helyig vezette (ketten együtt 38 gólig jutottak), majd a Dortmundhoz került.

Ciro Immobile a nyár legdrágább Bundesliga igazolása, és a Borussia történetének harmadik legértékesebb labdarúgója.

A Bayern elleni Szuperkupa döntőben, kezdőként végig játszott

"Tanulom a nyelvet. Az alap kifejezések már mennek. Kaptam egy tolmácsot magam mellé, de Mauro csak akkor segít, ha Klopp beszél. Bár ő német, néha nem tudja visszaadni az edző szavait, mert Jürgen elképesztően hadar. Múltkor mondjuk meglepett, olaszul káromkodott. De szerencsére nem nekem szólt.” – mondja Immobile.

Újak az edzésmódszerek, de nem mondanám azt, hogy szenvedek. Talán a Kickerben lehetett erről olvasni. Azért ne felejtsük el, hogy a Zeman-féle Pescarában elég jó alapokat kaptam. Ami viszont tényleg új, hogy sokat foglalkozunk a taktikával. Egy játékelemet rengeteg alkalommal átveszünk. És mindent együtt csinálunk. Csapatként. Meg talán többet is futunk, mint Olaszországban."

A Serie A-ban, ahol Immobile két klub – a Juventus és a Genoa - mezét viselte. Mostantól Dortmundban úgy tekintenek rá, mint egy támadó, aki képes lehet pótolni Lewandowskit.

Az étkezési szokásokat elég nehezen szoktam meg. Itt gyakorlatilag mindig esznek. Az utazások alatt, a taktikai megbeszélések után, az edzéseket követően. De nem könnyű ételeket, hanem tésztát…”

Még valami újdonság?

„A zene. Otthon a meccsek előtt mindenki csendben volt, itt szól a zene. Általában rap. Aubameyang a dj. Még az edzőtáborban nekem is kellett énekelnem. Ez itt a beavatási szertartás része. A többiek választottak számot, és egy billiárd dákó volt a mikrofonom…”

Immobile játékjogáért, 19,4 millió eurót fizetett a Dortmund. Ő a Bundesliga legdrágább nyári igazolása. Ez talán némi "felelősséggel" jár.

„Itt más a közeg mint Olaszországban. Érdekes, de a vb győzelmet sem ünnepelték sokáig. Mintha természetesnek vették volna a sikert. De érzem, a csapatnál mindenki türelmes. Az első rossz meccs után, nem veszíted el a bizalmat. Itt adnak időt a fiataloknak, nem úgy mint a Serie A-ban. A sajtó persze itt is írogat össze-vissza, de ez mindenhol így van".

A Dortmund szombat este (TV: Eurosport 2, 18.30) a Leverkusen ellen kezdi a 2014-2015-ös szezont.

„Óriási az érdeklődés. Mi játékosok csak egy jegyet kapunk a klubtól,a többiért nekünk is fizetni kell. Én tízet rendeltem, mégiscsak ez lesz az első bajnoki meccsem. Jön a feleségem, és a kislányom is (Michela tavaly áprilisban született). Mondjuk ő mindig velem vannak, mert felirat formájában ott a nevük a cipőmön és a sípcsontvédőmön is. Utóbbit újra kellett csináltatnom, mert elhagytam valahol. Talán Brazíliában”.

 

A Bundesliga élcsapatainak várható taktikai felállása. Immobile szinte biztosan kezdő lesz a Dortmundban. Sárgával az új igazolások. (Grafika: La Gazzetta dello Sport)

.

 

Hozzászólások