Bundesliga - 15 évesen a focitörténelem egyik legnagyobb tehetsége a dortmundi csatár – de ki is ő pontosan?
15 évesen a focitörténelem egyik legnagyobb tehetsége a dortmundi csatár – de ki is ő pontosan?
Fotó: Europress/AFP

15 évesen a focitörténelem egyik legnagyobb tehetsége a dortmundi csatár – de ki is ő pontosan?

Nagy BenjáminNagy Benjámin
2020/10/20 16:35
Elképesztő gólátlag, ajándékok Lionel Messitől, álomszerződés és az apuka csodaszavai: a Borussia Dortmund bővített BL-keretébe bekerülő Youssoufa Moukoko túlzás nélkül minden létező rekordot megdönt. 

A labdarúgást kedvelők közül többen hallhattak már Youssoufa Moukoko nevéről a korábbi években. A tízéves koráig Kamerunban nevelkedő, 2004-es születésű csatártehetség 2014-ben költözött Németországban élő édesapjához, ahol előbb a St. Pauli utánpótláscsapataiban termelte a gólokat (nagyjából meccsenként kettőt, ezt az átlagot gólpasszokkal kiegészülve azóta is folyamatosan hozza), majd 2016 nyarán Dortmundba igazolt. Adottságaival és átlag feletti képességeivel olyannyira kitűnt a legelső perctől fogva, hogy egyből 12 évesen az U17-es Bundesligában, majd nem is olyan régen, 14 évesen az U19-es csapatban kapott főszerepet - itt, a nála jóval idősebbek között élete első bajnokiján hat gólt rúgott.

A ballábas Moukoko minden idők legfiatalabb pályára lépője, egyben gólszerzője lett az ifi BL-nek is nevezett UEFA Youth League-ben, mígnem 2020 januárjában Lucien Favre, a felnőttek vezetőedzője az első csapat edzéseire rendelte őt. A többek között miatta is bevezetett friss német szabályozásoknak köszönhetően leghamarabb november 21-én, a Hertha ellen debütálhat a Bundesligában (hisz egy nappal előtte tölti be a 16. életévét), és az sem hatott különösebb meglepetésként, hogy november végétől, szintén az engedély megnyíltával nevezni fogják őt a bővített Bajnokok Ligája-keretbe is, méghozzá az úgynevezett B-listára. Michael Zorc dortmundi sportigazgató korábban azt is megerősítette, hogy Moukoko nem az első és nem az utolsó rekordot megdöntve minden bizonnyal játszani fog valamelyik meccsen.

A Dortmund és a német szövetség (DFB) közös megegyezése szerint - a nyilvánossággal szembeni féltés okán - a német U16-os válogatott mellett "mindössze" az U20-as válogatottban bemutatkozó támadó (12 évesen lett kerettag előbbi, 15 évesen utóbbi nemzeti csapatban) saját bevallása szerint is sokszor szimpla kedvtelésből (!) talál be annyiszor az ellenfelek hálójába, amennyiszer csak összejön, meccsenként átlagosan nagyjából 40 percenként hozzásegítve csapatát a gólhoz. A valóban nagyon ritkán látott teljesítmény a Nike érdeklődését is felkeltette, 2019-ben tíz évre szóló, 10 millió eurós szponzori szerződést írtak alá a felek.

Moukoko kapcsán sok dolog hihetetlen, így például többen megkérdőjelezték az életkorát, ám édesapja nem egyszer és nem kétszer mutatta be nyilvánosan fia anyakönyvi dokumentumait. A bármiféle gólkirályi címet kapásból és könnyedén bezsebelő tiniről Erling Haaland augusztusban úgy fogalmazott, sosem látott ekkora tehetséget ilyen fiatalon, míg a Dortmundnál többen megerősítették, fejben és fizikálisan egyaránt nagyon nehéz felvenni vele a versenyt még a legrutinosabb védőknek is, ráadásul a pályán kívül pontosan ugyanolyan nyugodt, mint meccsek közben.

Nem csoda, hogy a fiatalok kinevelésében messze az élmezőnyhöz tartozó Borussia foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, hiába figyeli őt minden nagycsapat - pontosan tudják, Haalanddal veszedelmes csatársort alkothatnak a jövőben. Ő maga is hosszú távon ide tervez, célja előbb a profivá válás, majd szép sorrendben haladva a BL-győzelem és az Aranylabda. Moukoko papa a sikerek ellenére két lábbal a földön tartja fiát: egy korábbi interjújában azt mondta, Youssoufa nem csodagyerek, hisz ő maga ugyanennyi idősen még nála is jobb volt.

Utóbbira nincs bizonyíték, mindenesetre Moukoko folyamatosan szereplője a különböző híreknek. Legutóbb a Schalkénak lőtt mesterhármast az U19-es bajnokságban, ám a 3-2-re megnyert mérkőzés mégsem csak góljai miatt marad emlékezetes számára, hisz rasszista megnyilvánulások érték őt. Klubja mellett a gelsenkircheniek is maximálisan kiálltak mellette, akárcsak csapattársai, akik nagyon kedvelik a pozitív és sikerre éhes személyiségét. 

A 15. születésnapjára Lionel Messitől mezt és képet kapó Moukokót a legrosszabb nyelvek szerint csak a sérülések állíthatják meg. Ő maga egyelőre azzal is nagyon elégedett lenne, ha a 16. születésnapja után Messi-ereklye helyett Bundesliga- és BL-perc jutna ajándékba.

részben via bundesliga.com, sportbible.com

Hozzászólások