Bundesliga - A Dortmund-Gladbach elé
A Dortmund-Gladbach elé

A Dortmund-Gladbach elé

Szathmári AttilaSzathmári Attila
2014/11/09 11:32

Még a ciprusi járatkésés sem vette el a Gladbach játékosok kedvét, akik a vasárnapi Dortmund elleni rangadón 17 meccse tartó veretlenségi sorozatuk növelését tűzték ki célul.

Egy technikai hiba miatt a csapat csak a tervezett időhöz képest később, pénteken tért haza, így kevesebb idejük maradt a Bréma győzelmével sereghajtóvá(!) "avanzsált" Dortmund elleni meccsre való felkészülésre.

Természetesen ez csalódást keltő, de semmit sem tehetünk ellene.” mondta Lucien Favre, a csapat hivatalos weboldalán. „Nagyon boldogok vagyunk, hiszen keményen dolgoztunk az eddigi eredményekért, de szeretnék mindenkit emlékeztetni hogy most még csak november van, nem szabad elszállnunk, továbbra is keményen meg kell küzdenünk a pontokért.

Alapesetben a Westfallenstadion bármely csapatot nehéz feladat elé állítana. Dortmund viszont az elmúlt hetekben kedves utazási célponttá vált.

Ám Jürgen Klopp csapatának három hazai veresége (Hannover, Hamburg, Leverkusen) már jól mutatja az idén tornyosuló problémákat. Még akkor is, hogyha a Bajnokok Ligájában szárnyal a csapat, és már biztosította továbbjutását. Mindenesetre Favre nem von le nagy következtetéseket a Dortmund bajnoki formájából:

Látom milyen mérkőzéseket vívtak és máshogy is végződhettek volna. Továbbra is egy kiemelkedően jó csapatról beszélünk. Még akkor is, ha csak most nem jönnek az eredmények. Minőségi együttes, amely ezt igazolja is a Bajnokok Ligájában. Néha apró dolgokon múlik minden.

Viszont az utóbbi időben egyre kevésbé állnak ezek az apróságok a Dortmund oldalára. Legutóbbi öt bajnoki mérkőzését egyaránt elvesztette.

Ha megnézem a Gladbachot, akkor látom az érem fénylő oldalát. Jelen pillanatban nekik minden sikerül, miközben nekünk semmi sem. De továbbra is azt mondom, hogy keményen dolgozunk, és remélem hogy inkább előbb, mint utóbb ez az eredményeinken is meglátszik majd." - mondta Klopp.

Kloppnak mindenesetre két fontos embere okoz fejfájást: Weidenfeller és a volt mönchengladbachi, Reus is gyomorfájásra panaszkodott. Miközben az érem túlsó oldalán csak a kései hazaérkezés okozta fáradtság jelenthet gondot…

Hozzászólások