Bundesliga - Mégsem kell maszkot viselniük az edzőknek
Mégsem kell maszkot viselniük az edzőknek
Fotó: Europress/AFP

Mégsem kell maszkot viselniük az edzőknek

HosszabbitásHosszabbitás
2020/05/15 19:47
Egy nappal a Bundesliga első és másodosztályú küzdelmeinek folytatása előtt a vezetőedzők esetében feloldotta a maszkviselési kötelezettséget a Német Labdarúgó Liga (DFL).

"Ha eltakarnák a szájukat és orrukat, akkor korlátozva lennének tevékenységükben, úgy mint utasítások osztása és mimika, gesztusok. Elegendőnek ítéljük meg, ha tartják másoktól a megfelelő távolságot a mérkőzések alatt" - mondta pénteken a DFL igazgatója, Ansgar Schwenken. Hozzátette: a többi stábtagnak a kispadon ugyancsak tartania kell a távolságot, és maszkot is viselnie kell.

A korábbi iránymutatásban még az szerepelt, hogy a trénereknek is el kell takarniuk az arcukat, és csak akkor tehetik szabaddá a szájukat, amikor tanácsot osztanak. A Bild információi szerint a módosításra azért került sor, mert néhány edző panaszt tett.

Valószínűleg köztük volt a Paderbornt irányító Steffen Baumgart is, aki csütörtökön úgy fogalmazott: miután ő 90 percen keresztül beszél a játékosaihoz és fütyül, a maszkra nem sok szüksége lesz, de mindenesetre magánál tartja.

A Bundesliga küzdelmei két hónap szünet után indulnak újra, a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött és szigorú biztonsági intézkedések mellett.

MTI

Hozzászólások