Bajnokok Ligája - Vezéráldozattal járt a Tottenham győzelme a Manchester City ellen, Kane nélkül bajban lehet a Spurs
Vezéráldozattal járt a Tottenham győzelme a Manchester City ellen, Kane nélkül bajban lehet a Spurs
Fotó: Europress/AFP

Vezéráldozattal járt a Tottenham győzelme a Manchester City ellen, Kane nélkül bajban lehet a Spurs

Takács MártonTakács Márton
2019/04/10 10:46
A Tottenham Hotspur két mérkőzést játszott eddig az új stadionjában, eddig a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában is jó szerencsét hozott a pazar létesítmény, a Crystal Palace után ugyanis a Manchester Cityt is legyőzte a Spurs a héten.

Sem Kevin De Bruyne, sem Leroy Sané - sem a sérült Bernando Silva - nem volt ott a Manchester City kezdőjében, ők ketten csak a 88. (!) percben álltak be csereként a Premier League címvédőjéhez. Ami mondjuk 3-0-s előnyüknél érthető döntés lett volna, csak hogy a City épp 0-1-es vesztésre állt. Se ez, sem az nem jött be Pep Guardiolának, hogy Riyad Mahrez játszott az elejétől fogva, ahogy Fabian Delph balhátvédként való szerepeltetése is befuccsolt. A Spurs úgy nyert 1-0-ra, hogy a City büntetőt is rúghatott, Harry Kane pedig bokasérülés miatt már az 58. percben kiszállt a meccsből, valószínűleg a párharcból is, és az is lehet, hogy oda az idénye is.

Sokba került a Citynek Agüero kihagyott büntetője, előnyben a Tottenham és a Liverpool | Hosszabbítás

Kisebb meglepetésre a Tottenham Hotspur várhatja kedvezőbb helyzetből a labdarúgó Bajnokok Ligája angol negyeddöntőjének visszavágóját, miután 1-0-ra legyőzte a vendég Manchester Cityt. A másik keddi mérkőzésen a Liverpool 2-0-ra verte a vendég FC Portót. Londonban, a Tottenham új stadionjában a manchesteriek kezdtek aktívabban, letámadással nehezítették a hazaiak labdakihozatalait, s ezzel többször kellemetlen helyzetbe hozták a Tottenham játékosait.


Már a 10. percben használni kellett a VAR-t, amikor Danny Rose blokkolta könyökkel Raheem Sterling lövését. Björn Kuipers játékvezető az eset visszanézése után jogosan ítélt büntetőt a City javára. A továbbra is Simon Phoenix frizurájára hajazó Sergio Agüero gyenge próbálkozását viszont Hugo Lloris kivédte. Ez volt a világbajnok kapus harmadik idei hárított büntetője, három kísérletből, szép teljesítmény. A Spurs erőteljes letámadással próbálkozott, miközben a jobb oldalukat, Kieran Trippiert ezúttal nem használták ki olyan fokkal, ahogy szokták. Az első félidőben sok hibát láttunk mindkét oldalon, rossz passzok tömkelegét produkálta a két fél. 

Harry Kane-t terrorizálták rendesen a City játékosai, Fernandinho egy alkalommal földre vitte, majd még az angol csatár tarkójának teherbíró képességét is tesztelte, az alattomos eljárása még csak sárga lapot sem ért Kuipersnél. Rengeteget futottak Delle Aliék, többnyire le tudták zárni a területet az ezúttal kevésbé kreatív City-középpályások elől, nagyon hiányzott De Bruyne és Sané lendülete. A Tottenhamben az egyik legjobb meccsét játszó Moussa Sissoko pedig levette a pályáról a manchesteriek varázslóját, David Silvát. A francia úgy tapadt a spanyolra, mint Post-it az íróasztalra. 

Sissoko.jpg Fotó: Europress/AFP

A londoniak jól bírták az erős fizikai küzdelmet, nem törtek meg nyomás alatt sem, pedig Fernandinho mellett Nicolas Otamendi is aprította rendesen Kane-t. Aztán csak sikerült Kane-t kiiktatni a játékból, a támadó nem ismert elveszett labdát, az 58. percben az oldalvonalnál futott együtt Delph oldalán, összeütköztek, Kane bokája aláfordult, rögtön cipelték be az öltözőbe, Lucas Moura állt be a helyére. Pochettino össze is szólalkozott az angol védővel, ez a feszültség az egész mérkőzésre rátelepedett. A Spurs nem állt meg így sem, sőt, Christian Eriksen zseniális passza után, Son nagyszerű egyéni akciójának köszönhetően a vezetést is megszerezte a 78. percben, pedig a City védői masszív túlerőben voltak vele szemben, mégsem léptek ki rá - az élen az idegen testként mutatkozó Delph-fel -, az alapvonalon megmentett labdát a koreai zavartalanul lőhette ballal a jobb oldalról Ederson kapujába. Többször is ámulhattunk Eriksen meglátásain, varázslatos keresztpasszain, ívelgetésein, miközben az elején még ő is sokat hibázott. A nagyszerű angol szakíró, az Erbstein Ernő, az elfeledett futballhős c. könyv szerzője, Dominic Bliss Cesc Fabregaséhoz hasonlította a dán passzjátékát, teljesen jogosan.


A Spurs nagyszerű estét produkált, Pochettino ezúttal felülmúlta Guardiola elképzeléseit, a londoni játékosok jelesre vizsgáztak minden szinten, a csodálatos hangulatú stadiont pedig rengetegen megszerethették már most. Így tett Gary Lineker is, a Leicester, a Barcelona és a Spurs egykori kiváló támadója azt írta a Twitteren, hogy "biztonsággal kijelenthetem, hogy ez a legnagyszerűbb focipálya, ahol valaha voltam."

Rejtély, hogy Guardiola miért várt olyan sokat a cserékkel, Gabriel Jesus a 71. percben váltotta a teljesen súlytalan és veszélytelen Agüerót, a fentebb már említett másik két klasszis csak a meccs végén kapott szerepet, Pep mintha elszámította volna magát. Bernardo Silva eleve nem volt bevethető állapotban, hiányzott a kellő dinamika és kreativitás a City középpályájáról, amin mindenképpen változtatniuk kell a visszavágóra, amelyet egygólos hátrányból várhatnak. A kezdőcsapatot támadóbb felfogásban küldheti majd pályára Pep, és talán az a Delph sem lesz ott a kezdőben, akinek a keddi parti mindössze a harmadik (!) olyan meccse volt 2019-ben, amikor kezdett. Pochettino a meccs után elmondta, Kane bokasérülése olyan súlyosnak tűnik, hogy valószínűleg vége az idényének. Ha Guardiola beismeri a hibáit és kijavítja azokat a párharc második felvonására, ez és Kane hiánya eldöntheti a City javára a továbbjutást. 


Hozzászólások