Bajnokok Ligája - Szinte biztosan lesz két angol a négy között, a kérdés, kik
Szinte biztosan lesz két angol a négy között, a kérdés, kik
Fotó: Europress/AFP

Szinte biztosan lesz két angol a négy között, a kérdés, kik

Németh DánielNémeth Dániel
2019/04/09 15:26
Egy hosszabb szünet után visszatér a Bajnokok Ligája, méghozzá a negyeddöntős párharcok első felvonásával. Kedden a tavalyi döntős Liverpool találkozik a bosszúra szomjazó Portóval, míg a játéknap - semleges szemmel mindenképpen - jobban várt mérkőzésén a Tottenham Hotspur az új stadionjában fogadja a Manchester Cityt. Beharangozónk.

Utoljára tíz évvel ezelőtt fordult elő olyan, hogy a legjobb nyolc mezőnyének a felét a Premier League-csapatai adták, akkor egyébként hárman tovább is jutottak az elődöntőbe. Erre most kevés esély van, hiszen a Barcelona-Manchester United párharcban inkább a katalánok számítanak favoritnak, mindazonáltal az nagyon is reális, hogy az elődöntős csapatok fele is angol lesz. Amennyiben így történik, minden bizonnyal a keddi játéknapon pályára lépők közül kerülnek ki az angol továbbjutók. 

Kiderül, tanultak-e a tavalyi 5-0-ból

Ha a BL negyeddöntős csapatai saját maguk választhattak volna ellenfelet, legtöbben valószínűleg a Portóra böktek volna. A portugálok minden tekintetben kilógnak a legjobb nyolc mezőnyéből, továbbjutásukat elsősorban a szerencsés sorsolásnak, valamint a - fogalmazzunk úgy: kedvező játékvezetői ítéleteknek köszönhették. Aki esetleg lemaradt volna, Cuneyt Cakir a videóbíró alapján a hosszabbításban megítélt egy büntetőt a Portónak, a túloldalon viszont egy nagyon hasonló szituációban már nem nézte vissza az esetet, mert

úgy érezte, addigra már eléggé sokat videóbíróztak, és szükségtelennek tartotta még tovább elhúzni a találkozót. No comment.

Amennyiben volt csapat, amelyik megérdemelte, hogy legyen egy kis szerencséje a negyedöntős sorsolással, az feltétlenül a Liverpool volt, amely egy rettentő nehéz csoportkörön és a Bayern Münchenen keresztül verekedte el magát a legjobb nyolcig. Mondhatjuk, a sors igazságot szolgáltatott, mert Jürgen Kloppék megkapták a Portót, és ezt talán a portugálok sem bánják. Esélyesnek egyik potenciális ellenfél ellen sem számítottak volna, ellenben lehetőségük nyílt visszavágni a tavalyi megalázó, 5-0-s vereségért.

Egy évvel ezelőtt a nyolcaddöntőben futott össze a két csapat, és már az első mérkőzésen eldöntötte a továbbjutást a Liverpool. Sérgio Conceição talán picikét túlgondolkodta a találkozót, csapata korán kétgólos hátrányba került, épp ezért kénytelen volt több kockázatot vállalni a támadásépítésnél. Egy Klopp-csapatnak ez lényegében a legkellemesebb születésnapi meglepetéssel ér fel, a triplázó Sadio Mané vezetésével szétkontrázták az ellenfelet, és öt gólig meg sem álltak. Conceição most bizonyíthatja, hogy megtanulta a leckét.

Mérget vehetünk rá, hogy a Porto ezúttal pragmatikusabb felfogásban lép pályára, és nem csak a tavalyi mészárlás miatt, de azért is, mert ezúttal az Anfielden rendezik az első mérkőzést. Lényegében egyetlen esélyük van a portugáloknak a továbbjutásra, méghozzá, ha a védekezésük kellően kemény és kompakt lesz, ehhez viszont kénytelenek feladni az alapjátékukat. Otthon a Porto magas letámadással próbálja hibába hajszolni az ellenfeleket, lehetőleg a tizenhatos környékén, hogy aztán kihasználják a védelmek rendezetlenségét.

000_1EB1P1.jpg Fotó: Europress/AFP

Conceição a Bajnokok Ligájában lényegesen reaktívabb játékot alkalmazott, ugyanakkor alig akadt olyan mérkőzés, ahol csapatának alárendelt szerepben kellett játszania. Ennek oka, hogy nevetségesen könnyű csoportba került, majd a problémáktól hemzsegő Roma sem állította megállíthatatlan feladat elé. Várhatóan a Porto ezúttal kevésbé törekszik majd a labda megtartására, ezzel kényszerítve arra a Liverpoolt, hogy folyamatosan felállt védelemmel szemben keresse a megoldást. Bár sokat fejlődött ebben a Liverpool, még mindig ez a Vörösök kriptonitja.

A sérülések és az eltiltások nem sokat segítenek a Portónak. Pepe és Héctor Herrera eltiltott, vagyis a védekezés szempontjából két meghatározó játékosát kénytelen nélkülözni Conceição. A friss Real-igazolás Eder Militão középső védőként kaphat lehetőséget, szélen pedig Maxi Pereira vagy Manafá bevethető. Egyikük sem elég jó Mané levédekezéséhez, vagyis Corona mezőnymunkáján sok múlik majd. Andrew Robertson szintén eltiltott lesz, helyette James Milner játszhat, ami adhat némi reményt a villámgyors Moussa Maregának.

Könnyen lehet, hogy a Liverpool a vártnál keményebb csatára kényszerül majd a Porto ellen, azonban az idei BL-kiírás legnagyobb meglepetése lenne, ha a portugálok kiejtenék a tavalyi döntőst. Már az is egyfajta bravúr lenne, amennyiben az Anfieldről egy szűk vereséggel távoznának, és az egy hét múlva esedékes visszavágónak még lenne tétje. Ez a forgatókönyv viszont megvalósíthatónak tűnik, kellően fegyelmezett védekezéssel és néhány, a Portóra jellemző kontrajátékkal. Egy idegenbeli gól pedig kifejezetten érdekessé tenné a folytatást.

Várható kezdőcsapatok

Liverpool: Alisson; Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Milner; Fabinho, Henderson, Wijnaldum; Salah, Firmino, Mané
Hiányzó: Gomez (láb), Oxlade-Chamberlain (izom), Robertson (eltiltás)
Kérdéses: Lallana (izom), Matip (hát), Van Dijk (zúzódás), Wijnaldum (ház)
Sárga lapos: -

Porto: Casillas; Maxi, Felipe, Militão, Alex Telles; Danilo, Otávio, Corona; Brahimi, Marega, Soares
Hiányzó: Herrera (eltiltás), Pepe (eltiltás)
Kérdéses: Alex Telles (csípő)
Sárga lapos: Danilo, Militão, Otávio

Az egyetlen hely Londonban, ahol BL-meccset láthat

5 dolog, amit nem tudtál a Tottenham új stadionjáról | Hosszabbítás

Hosszú várakozás után költözhet az új otthonába a Tottenham, amely április harmadikán a Crystal Palace-t fogadva veheti végre hivatalosan is birtokába a 62 ezeres befogadóképességű Tottenham Hotspur Stadiont. A csapat az építkezés folyamatos csúszásai miatt csaknem két évig volt kénytelen a Wembleyben játszani, de a klub edzője, Mauricio Pochettino szerint megérte ennyit várni az új létesítményre, amely nemcsak ultramodern lesz, de igazi építészei mestermunka is egyben .

"Az egyetlen hely Londonban, ahol Bajnokok Ligája mérkőzést láthat" - ezzel a szlogennel hirdette a Tottenham Hotspur a BL-csoportkör előtt a hazai jegyeit. Egy bökkenő volt: az új stadion nem készült el időre, így Harry Kane-ék az idény nagy részében a Wembley-ben fogadták az ellenfeleket. Sokat kellett rá várni, de megérte, az új stadion fantasztikus lett, erről bővebben itt és itt írtunk. Hosszú várakozást követően a BL-ben is felavatják a Tottenham új otthonát, méghozzá stílszerűen egy angol rangadóval.

És, hogy milyenek az előjelek? Nem túl jók. A Spurs február vége óta hétből kettő mérkőzést tudott megnyerni - egyet a BL-ben a Dortmund ellen - ennek következtében alaposan visszacsúszott a bajnokságban. Most már nem csak az a tét, dobogón zár-e Mauricio Pochettino csapata, de még a BL-indulás is veszélyben van. Mivel a többi kupasorozatból már rég kiesett a Tottenham, ismét az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a klub trófea nélkül zárja a szezont. Egy lehetőség maradt, épp a Bajnokok Ligája, ahol elsőként a Manchester Cityt kellene legyűrni.

Megnyitott a Tottenham Hotspur új stadionja, ami felülmúlja a korábbi várakozásokat | Hosszabbítás

Március 24-én végre visszatért otthonába a Tottenham Hotspur. Az új stadion építése 1 milliárd fontba került, 2015-ben kezdett épülni, és körülbelül 7 hónapossal csúszással nyitott meg vasárnap a Tottenham-Southampton 3-1-el végződő U-18-as bajnoki mérkőzésen. A stadion első gólját J'Neil Bennett szerezte.

Pochettino problémái elsősorban a keret mélységéből fakadnak. Mivel a stadionprojekt miatt erősen spórolós üzemmódra kapcsolt a Spurs, nyáron egyetlen játékos sem érkezett, miközben például a középpálya egykori motorja, Mousa Dembélé télen bagóért mehetett el Kínába. Néhány kulcsember a világbajnokság miatt eleve kifacsart állapotban kezdte meg a szezont, talán ennek köszönhető, hogy a sérülések sem kímélték a Tottenhamet, Harry Kane-t és Dele Allit is hónapokon át kénytelen volt nélkülözni Pochettino.

Néhány dolog Pep Guardiolának is okozhat fejtörést, ám a keret mélysége pont nem tartozik ide. Beszédes, hogy Kevin de Bruyne szinte az egész évet kihagyta különböző sérülések miatt, a ManCity teljesítménye mégis legalább olyan jó, mint egy évvel ezelőtt, sőt, ellentétben a tavalyi idénnyel, április közepén még minden sorozatban van esélye a győzelemre. Picit mintha az égiek is segítenének ebben Guardiolának, legalábbis az FA-kupában és a Ligakupában meglehetősen baráti sorsolása volt a Citynek, és nincs ez másképp a BL-ben sem.

Túlzás lenne azt mondani, hogy nehéz csoportba kerültek Sergio Agüeróék, és a német bajnokságban kiesés ellen menekülő Schalke sem tartozott a BL esélyesei közé. Guardiola csapata a negyeddöntőben kapott először igazán komoly ellenfelet, ugyanakkor a Spurs csapnivaló formájára való tekintettel, ehhez az összecsapáshoz sem találhatnánk ennél kellemesebb pillanatot City-szempontból. Nyugodtan kijelenthető tehát, hogy az angol bajnokság címvédője nyeregben van, mindössze pár dolog szólhat a továbbjutása ellen.

000_1AF45Y.jpg Fotó: Europress/AFP

Mindenekelőtt az, hogy a ManCity minden sorozatban érdekelt még, ez pedig azt jelenti, hogy szinte egész évben kénytelen heti két mérkőzést játszani. Erre a mérkőzésre például úgy érkeznek a csapatok, hogy a Tottenham öt napot, míg az FA-kupa elődöntőben érdekelt City csak két napot pihenhetett. Tekintettel a két csapat közötti minőségbeli és formabeli különbségre, a Spurs legjobb esélye egy intenzív iramú találkozó lehetne, amit azt dönt el, melyik csapat viselkedik jobban labdavesztés és labdaszerzés esetén.

Ehhez persze a Tottenhamnek kordában kellene tartania a manchesteriek labdabirtoklásra épülő játékát, ami az előző két szezon során egyszer sem sikerült. Tavaly Pochettino magas védelmi vonallal és letámadással próbálkozott, melynek hét bekapott gól és nulla megszerzett pont volt a jutalma. Novemberben már egy meglehetősen konzervatív, 4-4-1-1-es formációval lépett pályára a Tottenham (ami még fontosabb: a letámadást teljesen elengedve), azonban ezzel a felfogással sem tudta kontrollálni a találkozót.

Idegenben Guardiola viszonylag gyenge eredményekkel rendelkezik a Bajnokok Ligájában, ritkán kerül előnybe aktuális csapatával, ez adhat még némi reményt az utolsó szalmaszálba kapaszkodó Spursnek. Külön érdekesség ebben a párharcban, hogy a két csapat rövid időn belül háromszor is találkozik, hiszen a két BL-mérkőzés mellett lesz még egy meccs a bajnokságban, ami arra sarkallhatja az edzőket, hogy ne fedjenek fel minden lapot az első találkozón. Egy döntetlen egyik csapatnak sem lenne rossz eredmény, ne csodálkozzunk, ha kiegyeznek benne.

Várható kezdőcsapatok

Tottenham: Lloris; Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose; Sissoko, Alli; Eriksen, Son, Winks; Kane
Hiányzó: Dier (lágyék), Lamela (combhajlító)
Kérdéses: Aurier (combhajlító), Llorente (agyrázkódás)
Sárga lapos: Alderweireld, Lamela, Son

Manchester City: Ederson; Danilo, Laporte, Otamendi, Mendy; De Bruyne, Fernandinho, Gündoğan; Bernardo Silva, Jesus, Sterling
Hiányzó: Bravo (achilles), Zinchenko (comb)
Kérdéses: Agüero (izom), Delph (-), Mendy (térd), Walker (combhajlító)
Sárga lapos: Agüero, Otamendi 
Hozzászólások