Bajnokok Ligája - Egy öngóllal tudott nyerni a Barca, Belgiumban rúgott négy gólt a címvédő Liverpool
Egy öngóllal tudott nyerni a Barca, Belgiumban rúgott négy gólt a címvédő Liverpool
Fotó: Europress/AFP

Egy öngóllal tudott nyerni a Barca, Belgiumban rúgott négy gólt a címvédő Liverpool

HosszabbitásHosszabbitás
2019/10/23 23:11
Az FC Barcelona nehezen, 2-1-re nyert a Slavia Praha vendégeként a labdarúgó Bajnokok ligája harmadik fordulójában.

A csapatkapitány Lionel Messi már a harmadik percben vezetést szerzett a katalánoknak, amivel ő lett a BL történetének első játékosa, aki sorozatban 15 idényben betalált. 


Ugyanakkor az előny birtokában sem nyugodhatott meg a Barcelona, mivel többször veszélyeztetett a cseh csapat, amelyet csak Marc-André ter Stegen bravúrjai akadályoztak meg az egyenlítésben. A második félidőben azonban már a német kapus sem tudott segíteni


de egy öngólnak köszönhetően végül mégis a spanyoloké lett a három pont. A Slavia az utolsó percekben alaposan beszorította a Barcelonát, amelynek ezzel együtt is akadtak helyzetei.


A csoport rangadóján az Internazionale kétgólos győzelmet aratott a vendég Borussia Dortmund felett, így az olaszok pontszámban utolérték a németeket.

A Salzburg - ezúttal Szoboszlai Dominik nélkül - kétszer is egyenlített hazai pályán a Napoli ellen, az olaszok harmadik találatára viszont már nem tudott válaszolni. Ebben a négyesben a címvédő Liverpool 4-1-re diadalmaskodott a Genk otthonában.

MTI

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:

E csoport:
Salzburg (osztrák)-SSC Napoli (olasz) 2-3 (1-1)
gól: Haaland (40., 72., előbbit 11-esből), illetve Mertens (17., 64.), Insigne (73.)

Genk (belga)-FC Liverpool (angol) 1-4 (0-1)
gól: Odey (88.), illetve Oxlade-Chamberlain (2., 57.), Mané (77.), Szalah (87.)

F csoport:
Internazionale (olasz)-Borussia Dortmund (német) 2-0 (1-0)
gól: Martinez (22.), Candreva (89.)

Slavia Praha (cseh)-FC Barcelona (spanyol) 1-2 (0-1)
gól: Boril (50.), illetve Messi (3.), Olayinka (57., öngól)

G csoport:
Benfica (portugál)-Olympique Lyon (francia) 2-1 (1-0)
gól: Silva (4.), Pizzi (86.), illetve Depay (70.)

H csoport:
Lille (francia)-Valencia (spanyol) 1-1 (0-0)
gól: Ikone (95.), illetve Cserisev (63.)
piros lap: Diakhaby (84., Valencia)
Hozzászólások