Bajnokok Ligája - Korábbi BL-győztesek csatájával folytatódik szerdán a Bajnokok Ligája
Korábbi BL-győztesek csatájával folytatódik szerdán a Bajnokok Ligája
Fotó: Europress/AFP

Korábbi BL-győztesek csatájával folytatódik szerdán a Bajnokok Ligája

Mátrai MárkMátrai Márk
2019/04/10 16:38
A keddi izgalmak után szerdán folytatódik a Bajnokok Ligája a negyeddöntők további küzdelmeivel. Ezen a napon rendezik az Ajax-Juventus és a Manchester United-Barcelona összecsapásokat.

Négy olyan csapat lép pályára ezen a napon, akik többször is elhódították a BEK/BL győztesének járó serlegét. A párharcok történelmi múltjuk mellett a jelenben is komoly érdeklődést váltanak ki.

Ajax-Juventus

A holland csapat több nagy csapat ellen is kiváló eredményeket ért el az idei Bajnokok Ligája szezonban, hiszen összesen hat mérkőzést vívott a Real Madrid, a Bayern München, és a Benfica ellen, és csupán 1 mérkőzést veszített el (Real ellen), aminek végül a visszavágó eredménye miatt nem volt jelentősége.

Azonban a Juventus egy olyan kihívást jelent az amszterdamiak számára, amilyennel még nem találkoztak az idei szezonban. A Real, a Bayern, a Benfica, és az AEK Athén sem rendelkezik azzal a védelemmel, azzal a kegyetlen mentalitással, azzal a mentális erővel, azzal a taktikai tudással, amivel a Juve rendelkezik. Erik ten Hag kiváló taktikai érzékről tett tanúbizonyságot az idei szezonban, amit az is bizonyít, hogy a csapat 29 meccs után 100-26-os gólaránnyal vezeti a holland bajnokságot.

A Juventusnál Cristiano Ronaldo felépült, ám izomsérülések hatásai hosszabb távon mindig aggasztóak lehetnek, főleg 30 év feletti sportolók esetén. Chiellini, és Ćan el sem utaztak Hollandiába.

Massimiliano Allegri olasz edzőhöz méltóan kiváló taktikus, és remekül tud meccselni a padról. Az Atlético Madrid ellen bizonyította a Juventus, hogy nehéz helyzetből is képes talpra állni, és az amúgy is mentális erős csapathoz csatlakozó Ronaldo komoly többletet ad a torinóiaknak.

A madridi, a müncheni, és a lisszaboni találkozókon is betalált az Ajax, tehát ha le tudják hozni kapott gól nélkül, vagy maximum egy kapott góllal a mérkőzést, nem reménytelen helyzetben fognak utazni a visszavágóra.

A Juventusnak pedig az Atlético elleni odavágó tanulságait kell észben tartania, nem játszhatnak annyira passzívan és támadójátékot elhanyagolva, mint Simeone csapata ellen.

127218.png Fotó: Sharemytactics

Manchester United-Barcelona

A világ három legnépszerűbb csapatából kettő egymás ellen lép pályára az Old Traffordon ma este 21:00-kor. Sir Alex Ferguson visszavonulása óta többek között az ilyen mérkőzések hiányoztak az angol klub számára.

A két csapat 2009-ben és 2011-ben is találkozott a BL-döntőben, mindkét alkalommal katalán győzelemmel zárult a finálé, ám az utolsó két mérkőzéses párharcukat a United nyerte az elődöntőben 2008-ban, ez volt Lionel Messi egyetlen fellépése az „Álmok Színházában”.

A párharc esélyese a Barcelona, amely a hétvégén az Atlético Madrid legyőzésével gyakorlatilag bebiztosította a bajnoki címet, míg a United hétvégi Manchester City elleni városi derbije elmaradt a City FA-Kupa elődöntője miatt, így 7 teljes napjuk volt arra, hogy felkészüljenek erre a találkozóra.

A Unitednél olyan perememberek hiányoznak, mint Sánchez, Valencia és Bailly, ám Matić, Herrera és Rashford játéka is erősen kérdéses míg a Barcelona valószínűleg Rafinha és Vermaelen nélkül lép majd pályára. Dembélé felépült, ám kérdéses, hogy a kezdőcsapatba kerülhet-e.

A United idei hazai BL-teljesítménye igen gyenge, 1-1 győzelem és döntetlen a Young Boys és a Valencia ellen, míg a Juventus és a PSG ellen rúgott gól nélküli vereséggel zártak az angolok.

A Barcelona nyert a Tottenham és a PSV otthonában, míg az Inter ellen döntetlennel zártak, ami viszont aggasztóbb, hogy az elmúlt 7 idegenbeli, egyenes kieséses mérkőzésükből egyszer sem tudtak nyerni, utoljára 2016-ban az Arsenal ellen.

A katalánokat egyfajta sebezhetőség jellemzi az ilyen mérkőzéseken a legutóbbi, 2015-ös BL-győzelem óta. A United idei szezonját, valamint elmúlt éveit tekintve az esélytelenek nyugalmával készülhet, veszíteni való nélkül.

A mérkőzésen kulcsfontosságú lesz, hogy a United túléli-e azokat az időszakokat, amikor nincs náluk a labda, illetve, hogy labdaszerzés esetén a játékosok megfelelő pozíciókban legyenek ahhoz, hogy veszélyes kontrákat tudjanak vezetni. Ki kell használniuk a Barca védelme mögött lévő területeket, amelyek abból fognak adódni, hogy a katalánok feltolják azt a labdatartásra épülő játékuk során.

A Barcelona akkor veszítheti el a meccset, ha Valverde bátortalanul meccsel Solskjaer ellen, illetve ha a United veszélyes kontrákat tud vezetni. Ha a United ugyanúgy nem tudja megoldani a labdakihozatalt, mint a PSG elleni hazai meccsen, nagyon hosszú 90 perc vár a hazaiakra.

 mu-bar.png Fotó: Sharemytactics

Hozzászólások