Bajnokok Ligája - Erős Liverpoolra számít Nagelsmann Budapesten
Erős Liverpoolra számít Nagelsmann Budapesten
Fotó: Europress/AFP

Erős Liverpoolra számít Nagelsmann Budapesten

HosszabbitásHosszabbitás
2021/02/15 14:49
 A sorozatban elszenvedett három vereség ellenére egy erős Liverpoolra számít Julian Nagelsmann, az RB Leipzig labdarúgócsapatának vezetőedzője a két együttes Budapesten sorra kerülő keddi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős mérkőzésén.
"A bajnokságban kaptak ki háromszor, nem pedig a BL-ben. Most már inkább erre a sorozatra koncentrálnak, és biztosan megpróbálják maguk mögött hagyni a negatívumokat" - nyilatkozta hétfőn a tréner.

A három magyar válogatott játékost, a kapus Gulácsi Pétert, a védő Willi Orbánt, valamint a sérülése miatt harcképtelen középpályás Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Lepizig a koronavírus-járvány miatt elrendelt németországi beutazási korlátozások miatt nem tudja fogadni Lipcsében angol riválisát, a meccset így a Puskás Arénában játsszák kedden 21 órakor.

leipzig.jpgFotó: Europress/AFP

Nagelsmann azt is közölte, hogy Emil Forsberg nem utazott el Budapestre a csapattal, térdproblémái miatt ugyanis nem tud pályára lépni.

"Még mindig gondjai vannak az irányváltásokkal, ezért nem tartott velünk" - mondta az edző, hozzátéve, hogy Forsberg helyett a német válogatott Benjamin Henrichs került be a Magyarországra utazó meccskeretbe.

A Leipzig-Liverpool összecsapás után, jövő szerdán a Borussia Mönchengladbach-Manchester City BL-nyolcaddöntőt is a Puskás Arénában bonyolítják le. Az Európa-ligában pedig ugyancsak a budapesti létesítmény ad otthont csütörtökön a Wolfsberger AC-Tottenham Hotspur találkozónak.

MTI

Hozzászólások