Nemzetközi foci - Az év meccse Liverpoolban
Az év meccse Liverpoolban
Fotó: Europress/AFP

Az év meccse Liverpoolban


2014/09/26 18:30

Beatles városának két szeme fénye, a Liverpool és az Everton csap össze az Anfield Road-on.

Mindkét csapat nagy reményekkel vágott neki a szezonnak – a célok ugyan mások voltak – azonban a jó kezdés után erős visszaesés mutatkozott a két együttes formájában. A vörösök két meccses vereségsorozatból támolyogva fogadhatják a riválist, némi gyógyír lehet nekik, hogy hét közben a Ligakupában maratoni csatában kiejtették a Middlesbrough-t. Daniel Sturridge továbbra sem bevethető, ami igen komoly fejtörést okoz Rodgersnek, mert egyelőre Mario Balotteli csak a frizurájával tűnik ki elől - a rangadóra ismét újat varázsoltatott magának. Raheem Sterling egyelőre  kevés ahhoz, hogy egyedül eldöntsön egy meccset.

A kékek az előző bajnoki fordulóban hazai pályán kaptak egy pofont a Crystal Palace-tól, majd a kupában szintén egy méreteset a Swansea-tól, mely a búcsút jelentette számukra a sorozattól. Nem csak az ellenfélnél, de náluk is van egy komoly hiányzó, mégpedig Ross Barkley, akire továbbra sem számíthat Roberto Martinez.

Azonban ez az a mérkőzés ahol félre lehet söpörni minden statisztikát és pillanatnyi formát. A tavalyi szezonban a Goodison Parkban egy izgalmas 3-3-as döntetlen lett a találkozó vége, míg Brandon Rodgers fiai 4-0-ával küldték haza Lukakuékat az Anfieldről. Ez lesz a 223. városi derbi, az örökmérleg a vörösök mellett szól 89 győzelemmel, mellette 67 döntetlen és 66 Everton siker született.

Ha már a kékek sikereit említettük, 2010 október 7. óta képtelenek nyerni Gerrard-ék ellen, és ahogy a mondás szól: egyszer minden sorozat megszakad.

Az pedig egyáltalán nem ér minket meglepetésként, hogy ez az a párosítás a Premier League történetében, amely a legtöbb kiállítást eredményezte eddig.

Hosszabítás tipp: 2-1

Várható kezdőcsapatok:

Liverpool: Mignolet – Moreno – Lovren – Skrtel – Manquillo – Leiva – Gerrard – Henderson – Sterling – Borini – Balotelli

Menedzser: Brandon Rodgers

Everton: Howard – Baines – Distin – Jagielka – Stones – Osman – Barry – Mccarthy – Mirallas – Lukaku – Atsu

Menedzser: Roberto Martinez

(Herczeg Zsolt)

Hozzászólások