Nemzetközi - Az eladott mezek tényleg fedezik Ibra fizetését?
Az eladott mezek tényleg fedezik Ibra fizetését?
Fotó: Europress/Getty

Az eladott mezek tényleg fedezik Ibra fizetését?

Németh DánielNémeth Dániel
2016/08/28 18:42

Akad néhány széles körben elterjed mítosz arról, hogyan is működik a futball-gépezet, különösen, ami a financiális dolgokat illeti. Ez nagyban köszönhető az átláthatóság hiányának - különösen az átigazolási összegek és fizetések tekintetében - amiben egyébként éles kontraszt figyelhető meg az NBA vagy az NFL szabályzataival, ahol a játékosok árát nyilvánosságra kell hozni és minden üzletet az határoz meg, hogyan hat a fizetési sapkára. Azzal, hogy a labdarúgó csapatok többnyire magánkézben vannak és a legtöbb nyilvános bejelentési kötelezettségre nem kötelezhetők, a rajongók többnyire a médián keresztül értesülnek a számokról.

De miért is fontos ennyire a pénz?

Nem azért érdekes ez a kérdés, mert az emberek pénze építi fel a rendszert, már amennyiben eltekintünk attól, hogy a Premier League TV-s bevételeinek jelentős részét a Sky és a BT brit előfizetőinek díjaiból állják. Elsősorban azért fontos, mert az UEFA szigorúan figyeli a csapatok költekezését, szabályokkal tiltják, hogy több legyen a kiadásuk, mint amennyi a bevételük. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy minden csapatnak egyéni fizetési, illetve költségvetési sapkája van. Ha megértjük hogyan is értékelik a klubcsapatok a játékosok árát, segíthet abban, hogy lássuk valójában mennyit is érnek a futballisták ki számít értékes és ki számít értéktelen játékosnak.

Ahogyan azt már említettük, a labdarúgásban az összegeket nehezen lehet átlátni, mivel az amerikai rendszerrel ellentétben nem törekednek a nyilvánosságra. Így hagyományosan ezeket a médiából ismeri meg a világ, ez pedig nagyfokú bizonytalanságot szül. A pénzügyi jelentésekhez az újságírónak először is szüksége van egy forrásra, aki érintett volt az adott üzletben. Ez azt jelenti, hogy a futballról író újságírók 99%-a sötétben tapogatózik. A kevés jó forrással rendelkező újságíró által nyilvánosságra hozott összeg pedig gyakran azon múlik, hogy melyik oldalról kapta a fülest.

Ez módosíthatja az eredményt, mivel ha a vásárló oldaláról szerez forrásokat az újságíró, akkor többnyire azt az összeget hallja, amit mindenképpen, első körben ki fognak fizetni a játékosért. Az eladók részéről viszont valószínűbb, hogy azt az összeget fogják mondani, ami a különféle teljesítmény-alapú bónuszokkal kialakulhat. Hasonló a helyzet a játékosok fizetésénél is, ahol a klub az alap fizetést szereti hangsúlyozni, míg ha az ügynök nyilatkozik, akkor a teljesítményért járó extra pénzeket is a jövedelemhez számítják.

A számok tehát leginkább azon múlnak, hogy az információ honnan származik, az újságíró azt tudja lejelenteni, amit neki elmondtak. Ezért is látunk nagyon sok sajtóhírnél ellentmondást, különösen, amikor egy másik európai ligából igazol valaki mondjuk a Premier League-be. Nem nehéz belátni, hogy miért alakul ez így. Ha valaki mondjuk Angliában újságíró, akkor értelemszerűen több forrása van a szigetországban, vagyis angol ügynökökkel, Premier League csapatokkal áll kapcsolatban, ez pedig eltérésekhez vezethet a másik országban lehozott számokhoz, vagy a klubok hivatalos jelentéseihez képest.

Ezen a területen a média még így is egészen jó munkát végez, azonban van egy sor másik téma, ahol teljes sötétségben tartják az olvasókat. Ahogyan az lenni szokott, ezek köré a rajongók mítoszokat építettek, így számos téveszme alakult ki a futballipar működésével kapcsolatban. A továbbiakban ezeket a mítoszokat igyekszünk lebontani.

A mezeladások soha nem fedezik a szupersztárok átigazolási díját

A történelem során még soha, egyetlen klub sem fedezte játékosának átigazolási díját a mezek eladásán keresztül. Az Adidas, Nike, Puma és a többi sportszergyártó ugyanis a mezekből befolyó összeg 85-90%-át megtartja, és a szektoron belül ez általánosnak számít.

Vannak persze kivételek - mint például a Bayern München, ami részben az Adidas tulajdonában áll és kedvezőbb bevételi aránnyal számolhat -, de ezek az esetek elütnek az általánostól.

Például a Manchester United 10 éves, 750 millió fontos szerződést kötött az Adidasszal. Ez a világ egyik legnagyobb megállapodása, és egyértelműen legnagyobb az angol bajnokságban. A gyártó azonban nem azért fizet évente 75 millió fontot, hogy a pici MU logót rávarrhassák a mezeikre és ezt marketingcélokra használják. Természetesen egyezségre jutni a világ legnagyobb klubcsapataival segíti őket a piaci részesedés növelésében és erősíti a már meglévő pozícióikat is. Szállítóként azonban a licensz szerződések értékesek az Adidasnak.

A futballklubok természetüknél fogva futballklubok. Ez annyit tesz, hogy ők elsősorban a futballal foglalkoznak. Nincs meg az infrastruktúrájuk ahhoz, hogy saját maguk gyártsák le és terjesszék a mezeket. Sokan még arra sem képesek, hogy az online boltjukat saját maguk intézzék, így ezt is kiszervezik más vállalatoknak.

Érdemes megnézni hogyan jelentette be az Adidas és a United a szerződést 2014 júliusában, ahol a megállapodást egy "licenszcsomagként" jellemezték. Az Adidas vezérigazgatója, Herbert Hainer egyenesen mérföldkőnek nevezte az üzletet, óriási merchandising lehetőségekkel. Akkor összességében 1,5 milliárd fontos bevétellel számoltak a különböző termékeladásokból.

Az olyan nonszensz hírek, miszerint Zlatan Ibrahimovic mezeladásai máris 50 millió fontot generáltak az MU-nak - ami ugyebár messze fedezné a fizetését - egészen egyszerűen nem igazak. A valóságban a United még a 10-15%-os részesedést sem kapja meg automatikusan, mivel hatalmas, 75 millió fontos összeget kapnak évente. Csak akkor kapják meg ezt a járadékot, amennyiben egy előre meghatározott számú mezt sikerül eladni.

Előző évben kicsivel kevesebb, mint három millió Manchester United mezt adtak el. Tegyük fel, hogy Ibrahimovic érkezése segít további 300 ezer mez eladásában. A 10%-os növekedés egy nagyon optimista változat, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy Ibrahimovic egyébként egy Nike sportoló, és az Adidas promócióiban saját jogán nem vehet részt. A Uniteddel kötött szerződése ugyanakkor mégis lehetővé teszi, hogy az Adidas promóciós tevékenységeiben szerepet vállaljon, amennyiben rajta kívül még két másik MU játékos is feltűnik a hirdetésben.

Induljunk ki abból, hogy a United képes eladni három millió mezt, amiből a csapat majd 15%-os részesedést kap. A jelenlegi 70 fontos árral számolva a 300 ezer Ibrahimovic mez plusz 21 millió fontos bevételt jelent. A Manchester United része ebből csupán 3 millió font. Habár az nem állítható, hogy ez jelentéktelen összeg, de Ibra teljes árának (fizetés, ügynöki díjak, aláírási bónusz, névhasználat jog) csak kevesebb, mint 20%-át teszi ki.

A faxgép nem tart vissza átigazolásokat

Minden csapat alkalmaz egy úgynevezett "TMS menedzsert", (TMS=Transfer Matching System, nagyjából Átigazolás Egyeztetési Rendszer - a szerk.) akinek az a feladata, hogy az átigazolásokat a szabályoknak megfelelően dolgozzák fel. A képzésük irányítása elsősorban a nemzeti futballszövetségek feladata, a gyakorlatban azonban sokszor fordul elő, hogy a csapatok is kiképeznek embereket, így több TMS menedzserként dolgozó alkalmazottjuk is van.

A Fifa elismeri, hogy ezeknek a szakembereknek a képzése országonként és csapatonként is eltérő lehet. Így amikor egy klub rossz embert nevez ki menedzsernek vagy hiba csúszik a képzésbe, akkor problémák fordulhatnak elő, ami valószínűleg a Manchester United kapusának, De Geának a Realba igazolását is meghiúsította tavaly nyáron.

Az elköltött nettó összeg nem annyira fontos, mint azt állítják

Az általában hangoztatottakkal ellentétben a "nettó költés" teljesen irreleváns amikor a csapatok üzletelnek és a játékosok árát próbálják megbecsülni. Nézzük a következőket. A Manchester United leigazolta Henrikh Mkhitaryant a Borussia Dortmundtól 35 millió fontért. Mkhitaryan a négy éves szerződése alatt várhatóan heti 180 ezer fontot fog keresni.

Egy Manchester Unitedhez hasonló csapatnál, ahol a pénzmozgás soha nem jelentett különösebb problémát, gyakran történik meg, hogy a teljes transzferdíjat kifizetik, vagy ha részletet kérnek, az is 12 hónapnál rövidebb idő alatt megérkezik. Ez valamennyire csökkenti a transzfer teljes díját és a legtöbb csapat is jobban szereti azonnal látni a teljes pénzt, mint két-három évig várni a részletekre.

Azonban a könyvelésben - és valójában így számolják a klubok a játékosok árát - azt fogják megjeleníteni, hogy az átigazolási díj 8,75 millió font az elkövetkezendő négy évben és nem 35 millió azonnal. Ez egy széles körben bevett gyakorlat, amit neveznek játékos törlesztésnek is. Ahelyett, hogy a teljes átigazolási díjat rögzítenék, a klub szétosztja a játékos szerződésének idejére.

Természetesen ehhez tartozik a játékosok fizetése is. Optimális esetben az ügynöki díjak és a névhasználatért fizetett összegeket is tartalmaznia kell, de az egyszerűség kedvéért maradjunk a két legnagyobb kiadásnál: a törlesztésnél és a fizetésnél. Mkhitaryan a törlesztés tekintetében évi 8,75 millió fontba kerül, ehhez jön a 9,36 millió fontos fizetése, így összességében 18,1 millió fontba kerül a csapatának évente. Ez a díj az, amit a csapatok elsődlegesen a játékos értékének tekintenek, nem a befolyó és kimenő transzferdíjakat.

Hasonlítsuk össze a Mkhitaryan üzletet egy másik Bundesliga igazolással, az Arsenal 30 millió fontos vételével, Granit Xhakával, aki a Mönchengladbachtól érkezett. Xhaka ötéves szerződést írt alá, körülbelül 125 ezer fontot fog hetente keresni az Ágyúsoknál. Az átigazolási díj szétosztva az évekre 6 millió font, így a fizetésével együtt évente 12 millió fontba kerül az Arsenalnak.

Láthatjuk tehát, hogy amíg Mkhitaryan és Xhaka átigazolási díja nagyon hasonló, az örmény 50%-kal többe kerül a Manchester Unitednek.

Talán még jobban szemlélteti, hogy az átigazolási díj miért nem mond el mindent a klubok üzleti szokásairól, ha Zlatan Ibrahimovicot vesszük górcső alá. A svéd játékos ingyen érkezett a csapathoz, így a nettó elköltött összeg pontosan nulla, ugyanakkor a fizetésével évente 10 millió fonttal terheli meg a csapat költségvetését.

Ha a két csapatnak csak ezek a tételek lennének a kiadásai, akkor az Arsenal 30 millió fontos átigazolási díjához képest 35 milliót költött volna az MU, ami nagyjából hasonló. Azonban az üzleti oldalát is figyelembe véve az Arsenal csak 12 millió fontot fizet a játékosért ebben a szezonban, ezzel szemben a Manchester United már 28-at. Ahhoz képest, hogy a hivatalosan elköltött pénzek között csak 20%-os a különbség (a nettó költést figyelembe véve), a valóságban ez már 200%.

A kluboknak nincs transzfer büdzséje

Ha valaki azt próbálja elmagyarázni, hogy X nagy klub Y elkölthető pénzmennyiséggel rendelkezik, elég valószínű, hogy értelmetlenséget zagyvál. Elég megkérni őket, hogy magyarázzák el, hogyan jutottak ezekre a számokra.

Ahogyan már eddig is tárgyaltuk, a játékosok ára több tényezőből áll össze és nemcsak átigazolási díjból. Hacsak a becsült összegben nincsenek benne a fizetések (ami a képletnek majdnem a felét teszi ki) és ideális esetben az ügynöki pénzekre és névhasználati jogért utalt pénzek, akkor nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni ezeket a számokat, mert nem fognak összhangban állni a keret megerősítésére szánt forrásokkal.

Ügynököket nemcsak a játékosok használnak

A klubok gyakran bérelnek fel ügynököket, hogy segítsenek vevőket találni és lehetőleg a legnagyobb összegért adhassák el a kijelölt játékosokat. A Kia Joorabchian és Giuliano Bertolucci tandem például tökéletes példája annak, amikor ügynökök csapattal dolgoznak. Ők segítettek a Chelsea-nek és a Tottenhamnek eladni Ramirest és Paulinhót kínai kluboknak az előző idényben. A Manchester United szintén ügynökökön keresztül tudta eladni Robin van Persie-t és Nani a Fenerbahcénak.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy Joorabchian és Bertolucci egyébként Ramirest és Paulinhót is képviselték egyben, ahogyan az MU is Van Persie ügynökét kérte fel.

Abban az esetben, amikor a klub segítséget kér az ügynöktől, a feleknek meg kell érteniük az érdekek között húzódó természetes konfliktust, és gyakran javasolják a játékosoknak, hogy független emberektől kérjenek tanácsot, egyúttal a képviselt futballista írásos jóváhagyása is szükséges. Amikor a játékos ügynöke a klub nevében dolgozik, az azt is jelenti, hogy a szolgálataiért a csapatnak és nem a játékosnak kell fizetni.

A névhasználati jog többet ér, mint gondolnád

Az átigazolási díjaknál és fizetéseknél viszonylag ritkán említik meg (nem számítva azokat az eseteket, amikor a játékos régi klubja birtokolja ezt a jogot, vagy a világ legjobb játékosai adócsalási botrányba keverednek). A szerződést a játékos nevét birtokló vállalat és az új klubja köti meg, melynek része, hogy jókora része a játékos fizetésének és a klub által összességében kifizetett összegnek.

Ezek a szerződések rettentően bonyolultak is lehetnek, megint csak függ attól, hogy melyik oldalról hallotta az újságíró a hírt, például elképzelhető, hogy szóba sem kerül, amikor a játékos fizetéséről beszélnek. Pedig ezek egyáltalán nem csekély összegek, ha mondjuk heti 85 ezer fontos fizetéssel számolunk, akkor a valóságban kézhez kapott összeg akár 100 ezer font is lehet a jogdíjakkal együtt.

Ehhez jönnek még hozzá a csapat és egyéni teljesítményekért járó bónuszok, valamint az ügynöki díjak, amik szintén számottevően terhelik a klub költségvetését, ha szeretnék a csapathoz kötni valamelyik játékost.

A cikk Jake Cohen Transfer window: exposing the widely held myths about how clubs sign players című írása alapján készült. 
Hozzászólások