Nemzetközi - A Juve és a többiek
A Juve és a többiek
Fotó: Europress/AFP

A Juve és a többiek

Bodnár GergőBodnár Gergő
2014/08/29 20:22

Szombat este a Chievo-Juventus találkozóval megkezdődik a Serie A 2014-2015-ös idénye. Körbenéztünk a bajnokesélyeseknél, és megpróbáltuk röviden összefoglalni a legfontosabb tudnivalókat.

  • JUVENTUS (2013-2014: 1.hely)

juve

A Conte-korszak véget ért, a Juventus új edzővel vág neki a szezonnak. Egyes vélemények szerint, pont ez lehet az egyik gyenge pontja a csapatnak. Allegri nem kapott könnyű feladatot, egy olyan klubhoz érkezett amely az előző 3 idényben viszonylag simán lett bajnok. Evra érkezése a védelmen lendíthet nagyot, ami amúgy az előző évadban sem volt rossz. A Juve 38 meccsen kapott 23 gólja, egészen kiváló. Kérdés, hogy tudja elviselni az együttes Pirlo hiányát, aki sérülés miatt az első 6 fordulóban nem játszhat.

  • AS ROMA (2013-2014. 2. hely)

roma

A fővárosiak már tavaly is a Juve legnagyobb ellenfelének számítottak, most azonban tovább erősödött a keret. Iturbe a támadósor, Manolas és Cole a védelem fontos tagja lehet. Ez a trió kiválóan illeszkedik a Rudy Garcia által alkalmazott 4-3-3-as hadrendbe. Bár Benatia távozott, az érte kapott pénz (26 millió euró) a jövőben még jól jöhet. A kapitány Francesco Totti a 23. idényét kezdi a klubnál, és még mindig alapember. Amit nem tudunk, hogy bírja majd az együttes a Bajnokok Ligája okozta kettős terhelést. Mert a Romának tavaly, csak a bajnokságra kellett koncentrálnia.

  • NAPOLI (2013-2014: 3.hely)

napoli

A Bilbao ellen látott játék kicsit aggasztó volt, de ettől függetlenül ez a keret nem gyenge. Benítez 4-2-3-1-ben gondolkodik, és erre tökéletesen alkalmas a csapata. A támadónégyessel nincs gond, hátrébb már lehetnek problémák. Egy jó Hamsikra nagy szüksége lenne a Napolinak, amely ősszel az Európa Liga csoportkörében játszhat. A szurkolók elvárták volna egy igazán nagy név érkezését, de ez úgy tűnik ez most elmaradt. Higuaintól megint erős (15-20 gólos) idény kell, hogy a csapat versenyben legyen a legjobbakkal.

  • INTER (2013-2014: 5.hely)

inter

Újabb év Mazzarrival, akit a szakma Olaszország legjobb edzői között tart számon. A védelem Vidic leigazolásának köszönhetően stabilabb lett, de Medel és a volt római Dodó sem tűnik rossz vételnek. Egy igazi befejező csatár talán hiányzik, a Palacio-Icardi kettősben azonban benne lehet egy újabb 25 gól feletti szezon. Legutóbb az Inter 62 góljából, 26-ot ez a kettős szerzett. És még egy tényező, ami fontos lehet: ha Kovacic végre a tudásához mérten teljesít, az Inter bejöhet a dobogóra.

  • MILAN (2013-2014: 8.hely)

Grafika: La Gazzetta dello Sport

Van hova fejlődni, hisz a milánói csapat az előző évadban 45 ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a bajnok Juventus. Az edző Filippo Inzaghi abszolút újonc a Serie A-ban, de ez akár jól is elsülhet. Balotelli távozott, mégsem értékelhetjük óriási veszteségként az elengedését. Ellenben Alex és Diego Lopez érkezése, sokat dobhat a védelmen. El Shaarawy tavaly szinte nem is játszott (6 meccs jutott neki), most rá és Ménezre épülhet a Milan - várhatóan gyors ellenakciókra alapozó - játéka. Érdekes kérdés, hogy Torres megszerzése esetén, Inzaghi mennyit változtatna a nyáron gyakorolt alaptaktikán...

Az első forduló programja. (Domani-holnap., domenica-vasárnap)

 

Hozzászólások