Foci - 20 évesen a PSG-ben talál magára a Liverpoolban lesajnált csodagyerek
20 évesen a PSG-ben talál magára a Liverpoolban lesajnált csodagyerek
Fotó: Europress/AFP

20 évesen a PSG-ben talál magára a Liverpoolban lesajnált csodagyerek

Nagy BenjáminNagy Benjámin
2020/11/05 13:10
A Juventusban tinédzserként parádézott, a Premier League-ben túl fiatalnak és gyengének tartották, a PSG-nél ismét szárnyalhat. Jelenleg úgy tűnik, nem lesz Mario Balotelli 2.0 Moise Keanből. 

Nem egy tehetség pályafutása kezdődik hasonlóan meseszerűen, mint Moise Keané indult a Juventusnál. A saját nevelésű olasz csatár 2016 novemberében 16 évesen debütált az olasz élvonalban, ezzel egyrészt minden idők legfiatalabb újonca lett a torinóiaknál, másrészt az első olyan játékos a topligák valamelyikében, aki a 2000-es években született. Utóbbi "bravúrt" előbb a Bajnokok Ligájában ismételte meg, majd 2017 májusának végén a Bologna elleni góljával írt rekordot a bajnokságban.

Egy halványabb veronai kölcsönszezon után 2019 első felében remekül tért vissza a Juvéhoz, fontos gólokkal segítette a csapatot (többek között a Milan elleni rangadót is ő döntötte el a kispadról beállva), 17 mérkőzésen szerzett 7 találatával pedig felhívta magára a figyelmet az európai kluboknál - pláne, hogy az olasz válogatottban is bemutatkozott, sőt, a finnek elleni gólt is szerzett. Annak ellenére, hogy 2020. június 30-ig szerződése volt Torinóban, a konkurencia miatt nem marasztalták különösebben, és fejlődését szem előtt tartva ő maga is váltani akart.

Példaképéhez, Obafemi Martinshoz, valamint a sokak által Kean néhány évvel idősebb képmásának tartott Mario Balotellihez hasonlóan Angliába vezetett az útja a Serie A-ból, csak ő nem a Newcastle-nél vagy a Manchester Citynél próbálkozott, hanem az Evertonhoz írt alá. Öt évre, 30 millió euróért cserébe. Egyből érkeztek a kételkedő hangok, hogy milyen helye és szerepe is lesz a stílusban és fizikálisan is teljesen más szintnek számító Premier League-ben, és a kritikusoknak igazuk is lett: szörnyű szezont futott. A beilleszkedést nem segítette sem az, hogy többször elkésett edzésről, sem az, hogy az edzői poszton az elküldött Marco Silva helyére két és fél hétre beugró Duncan Ferguson a Manchester United ellen a 70. percben be-, aztán a 89. percben lecserélte őt, mondván, hogy túl fiatal, túl gyenge még, és fel kell vennie a PL ritmusát.

A szurkolók szemében sem tűnt fel túlságosan pozitívan a karaktere, ám Carlo Ancelotti érkezésével mindenki joggal reménykedhetett abban, hogy változik a helyzet. Nem változott: noha januárban megtörte a gólcsendet, és az esélyt is megkapta (minden sorozatot egybevetve 33 mérkőzésen lépett pályára), a koronavírus-járvány miatt félbevágott szezonban összesen két gólt szerzett. Hiába bevethető több poszton, így centerként és szélsőként is, nem igazán találta a helyét, emellett a karanténszabályok megsértése miatt is címlapokra került, így nyáron a távozásával és a Juventushoz való visszatérésével kapcsolatos hírek is felröppentek. Ennek ellenére egészen október 4-ig maradt kissé lesajnált módon Liverpoolban (sőt, két Ligakupa-meccsen kétszer is betalált), majd kisebb meglepetésre egy évre kölcsönbe a PSG-hez szerződött. 

Az azóta eltelt időszakban pedig szépen lassan kezd kivirágozni. Egyrészt Kylian Mbappé és Neymar hol játszik együtt, hol nem, a támadósorban így az október 16-i, Nimes elleni debütálás óta lényegében egy embernek van fix helye, őt pedig Moise Keannek hívják. A Dijon elleni bajnokin duplázott, a Basaksehirnek a BL-ben szintén kettőt lőtt, míg kedden este az RB Leipzig otthonában elszenvedett 2-1-es vereség alkalmával előbb labdát szerzett és abból remek gólpasszt adott Ángel Di Maríának, majd büntetőt harcolt ki Dayot Upamecano kezezésénél - az már nem rajta múlt, hogy Gulácsi Péter kivédte a tizenegyest.

Mindeközben az Everton-drukkerek azon csodálkoznak, hogy az olasz mennyire más énjét mutatja Párizsban, mint a Goodison Parkban. Ennek egyik oka, hogy a Di María, Mbappé, Neymar hármas jó hatással van rá, pláne középső ékként tudja értékesíteni a helyzeteket. Remekül alkalmazkodik a kontrákhoz, hisz gyors és erőteljes játékos, eddig csak az erényei mutatkoztak meg. Persze adódik a kérdés, mi lesz, ha mindenki egészséges és bevethető lesz (Mauro Icardiról nem is beszélve), de amennyiben továbbra is megkapja a lehetőséget és hasonlóan él a bizalommal, jó ajánlólevelet küldhet magáról bárhova - akár az Evertonhoz is, hisz az már Ancelotti feladata lesz/lenne, hogy Keant Dominic Calvert-Lewinnal és James Rodríguezzel ötvözve félelmetes triót rakjon össze. 

Ő maga tökéletesen elégedett jelenleg, motiváltabb, mint valaha és élvezi a PSG-s légkört. Thomas Tuchel vezetőedző úgy fogalmazott, egyelőre túlteljesíti magát, hisz annak ellenére hozott meglepő intenzitást a csapat játékába, hogy az Evertonnál eltöltött felemás időszakát követően nagyon sokat kell javulnia. A német tréner gondolkodását és Kean harciasságát elnézve még az is előfordulhat, hogy egymás problémáira találnak megoldást a felek: Kean a PSG-ben, míg a PSG Keannel találja meg a számításait hosszabb távon. 

Egy biztos: ha továbbra is hozza és javítja a mutatókat, szebb jövő vár rá, mint Balotellire várt. Jelenleg jó úton jár. 


részben via liverpoolecho.co.uk, Goal

Hozzászólások