Foci - Mit keres egy pesti hentes Diego Maradona és Lionel Messi között?
Mit keres egy pesti hentes Diego Maradona és Lionel Messi között?
Fotó: Europress/AFP

Mit keres egy pesti hentes Diego Maradona és Lionel Messi között?

Németh DánielNémeth Dániel
2018/12/10 15:35

Jonathan Wilson, a világhírű futballszakíró, magyarul "Az argentin foci" címmel, az Akadémiai Kiadó focis sorozatában megjelent kötete látszólag arra az önmagában is meglehetősen ambiciózus feladatra vállalkozik, hogy egyetlen könyvben összefoglalja egy ország végtelenül gazdag futballkultúrájának történetét. Valójában azonban ennél sokkal többet markol és fog is meg, egészen az argentin társadalom legmélyéig szeretne leásni, és ennek az utazásnak a labdarúgás épp annyira az eszköze, mint főszereplője. Argentína megértéséhez ismernünk kell az ország labdarúgáshoz való viszonyát, és ha az ország futballját szeretnénk feltérképezni, tisztában kell lenni a társadalmi, politikai és gazdasági folyamatokkal is.

Aki arra számít, hogy a könyv - hasonlóan a szerző klasszikussá vált, megkerülhetetlen alapművéhez, a Futballforradalmakhoz - szigorúan a labdarúgás taktikai fejlődésére, a régi idők legendás edzőire, játékosaira és mérkőzéseire fókuszál, az alighanem csalódni fog. Szó sincs róla, hogy mindezek nem találhatóak meg Wilson könyvében, ellenkezőleg. A szerző ezeknek a kívánalmaknak maximálisan megfelel, nyomoz szájhagyomány útján legendássá vált, de rég elveszett gólok után, beszélget egykori sztárokkal, megszállottan kutatja a közszájon forgó anekdotákat, és olykor még azt is megvizsgálja, kiállják-e a valóság próbáját a fanatikus rajongók dicső múltba révedő történetei, avagy a nosztalgikus köd jótékony homálya miatt lényegültek-e legendákká.

Nem áll meg, és olvasás közben maga az olvasó is megérti, miért nem állhat meg ezen a ponton a szerző. Ahhoz ugyanis, hogy megérthessük, a számtalan argentin világklasszis közül miért épp azok emelkedtek a legendák közé, akik, meg kell ismernünk Argentína kulturális hátterét, társadalmának legmélyebbről fakadó, legelemibb vágyait, a politikai elit döntéseit, a rezsimek felemelkedés- és bukástörténetét, más szóval Argentína zaklatott és rögös történelmét. Wilson ezeket a háttérinformációkat tűpontosan adagolja, csak az argentin történelem labdarúgáshoz legszorosabban kapcsolódó epizódjaira koncentrál, így sehol nem válik unalmassá, pláne szárazzá ez a minden ízében hiánypótló kötet.

argentinfoci.jpg

"Argentína a kielégítetlen vágyak országa, az utópikus álomé, ami igazán sose valósult meg, miközben az ország egyik elnyomó rezsimtől a másikon át a hiperinflációig, majd a 2002-es összeomlásig tántorgott, amely hatalmas életszínvonal-romláshoz vezetett, és a már addig is rengeteg csalódást egy újabbal szaporította. De ahol a jelen ennyire kiábrándító, még mindig ott van a dicső múlt" - állapítja meg Wilson Az argentin foci első fejezetében, hibátlanul összefoglalva mindazt, amiről Argentína történelme, ezen belül is az argentin labdarúgás története szól. Az egészet áthatja egyfajta nosztalgia egy olyan kor után, ami talán sosem létezett, de ha létezett is, valószínűleg nem pontosan úgy, ahogy végül az emlékezetben megmaradt.

Wilson részletesen bemutatja, hogyan vált a labdarúgás az argentin önmeghatározás legfontosabb eszközévé, a sportágat az országban meghonosító angoloktól való (gazdasági és kulturális értelemben vett) elszakadás jelképévé, és milyen folyamatok vezettek ahhoz, hogy a labdarúgásnak kialakuljon egy sajátos, argentin stílusa. Nem maradnak ki a játékelmélettel, a játékrendszerekkel és úgy általában a játékról alkotott elképzelésről szóló viták sem, és Argentínában, ahol egyszerre él a naiv, a tangóban gyökerező, a futballt az önkifejezés egyik eszközének tekintő, és a pragmatikus, csak a győzelmet szem előtt tartó, időnként brutális játékfelfogás, különösen izgalmas élmény nyomon követni, hogyan ugráltak egyik végletből a másikba.

MAradona.jpg Fotó: Europress/AFP

Annál is inkább, mivel Argentínát mindkét stílus világbajnoki címhez segítette: 1978-ban César Luis Menotti, 1986-ban Carlos Bilardo vezetésével nyerték meg a tornát.

Kettejük közül Menotti volt a "régi vágású romanticizmus filozofikus hercege", aki inkább a kreativitás felől közelített a labdarúgás felé. Argentína első győzelme a preferált edzői felfogás ellenére nem volt különösebben szép, Magyarország és Brazília ellen is a brutalitás határát súroló mérkőzésen nyert, és a gyenge játékvezetés is hozzájárult a sikerhez. Bilardo az argentin anti-fútbol kevésbé brutális, de alapjaiban pragmatikus ágát képviselte, és zseniális, 3-5-2-es játékrendszerével ideális környezetet biztosított legnagyobb sztárjának, Diego Maradonának. A két sikerben közös pont, hogy épp egy politikai válság közepette ért fel a csúcsra az ország: 1978-ban egy katonai puccsot követően, 1986-ban a falklandi háború árnyékában nyert Argentína.

Egy több mint 100 évet feldolgozó könyv esetében furcsának tűnhet, mégsem teljesen értelmetlen, hogy azt mondjuk: Diego Maradona ennek a kötetnek az igazi főhőse. Maradona figuráját már jóval a születése előtt, 1928-ban megrajzolta a legendás újságíró, Borocotó: nem véletlenül nevezi őt Wilson a "legnagyobb és legargentinabb argentin" játékosnak. Maradona az Argentinos Juniorsnál történő berobbanása éppúgy terítékre kerül, mint a Boca Juniorsnál és a Barcelonánál eltöltött kevésbé sikeres évei. Nem maradhat ki történetéből, hogyan építette fel magát újra a Napolinál, mikor és ki által került kapcsolatba a drogokkal, milyen kapcsolat fűzte az olasz maffiához és miért indult hanyatlásnak pályafutása. Később edzői pályafutásáról is kiderülnek érdekes részletek.

Imre_Hirschl.jpg Fotó: Hirschl Imre, Wikipédia

Bár számtalan argentin futballhős, egyszerre dicső és tragikus történetét ki lehetne emelni, személyes kedvencünk az argentin labdarúgás hőskorának egyik meghatározó figurájához, Hirschl Imréhez kapcsolódik. Nevéhez fűződik az argentin labdarúgás taktikai modernizációja, ő vezette be az országba az "M-védelmet". Titokzatos múltjáról keveset lehet tudni, annál is inkább, mivel maga is előszeretettel lódított munkaadóinak korábbi munkáiról. Sokáig úgy hitték Dél-Amerikában, hogy a Ferencvárosban futballozott, azonban a bizonyítékok arra utalnak, hogy a másodosztályú Húsos FC játékosa volt, és hentesként dolgozott. Miután bundagyanúba keveredett és eltiltották az argentin labdarúgástól, Brazíliában és Uruguayban edzősködött. 

A Penarolnál végzett munkájával sokak szerint megalapozta az 1950-es uruguayi vb-győzelmet.

Messi.jpg Fotó: Europress/AFP

Argentína történetéből nem maradhat ki a "második messiás", Lionel Messi felbukkanása sem. A nagy elődökhöz hasonlóan a Barcelona zsenijének történetét is megismerhetjük, köztük régi és jól ismert elemekkel, mint például a katalánoknál kapott hormonkezelése. Ezen kívül előtérbe kerül, hogyan nehezítette meg dolgát visszahúzódó természete, milyen érzelmeket táplál régóta elhagyott hazája iránt, és miért nem került - de leginkább, hogy miért nem kerülhet - Maradonához hasonló státuszba Argentínában. Jonathan Wilson könyve hasznos eszköz lehet annak megértéséhez is, miért nem ért fel sosem a csúcsra az a generáció, melyben Messi mellett olyan zsenik voltak, mint Sergio Agüero, Javier Mascherano vagy épp a nép által imádott Carlos Tévez.

Valójában ezt a könyvet nem egyszerű, és még csak nem is jó érzés olvasni. Még az ország - futball szempontjából dicsőséges - időszakait is beárnyékolják az egymást követő, elnyomó katonai diktatúrák borzalmai, a gazdasági válságok által is megnyomorított embersorsok, az állandó kilátástalanság mindent átható érzése. Kevés olyan mű készült, ami ilyen mély beágyazottságában vizsgálja a labdarúgást, rávilágítva arra, hogy bizonyos helyeken ez bizony több mint egy egyszerű sport. És talán ez mutat rá leginkább az argentin társadalom igazi tragédiájára. Mert ahogy Wilson fogalmaz, igazából ma már "a futball is csak egy szertefoszlott argentin álom." 

Hozzászólások