Magyar foci - Pontosan
Pontosan
Fotó: mti

Pontosan


2014/10/11 20:20

Furcsa érzés kavargott az emberben egy hónappal ezelőtt, az északírek elleni találkozót megelőzően. Rengeteg ismerőssel beszélgetve kiderült, sokan várták sohasem érzett közönnyel az Európa-bajnoki selejtezők kezdetét. Eddig minden sorozat előtt lehetett számolni a napokat, matekozni, hogy ha itt és ott ennyi pontot szerzünk, elcsípünk egy döntetlent, akkor talán... Most viszont, amikor a létszámnövelésnek és a sorsolásnak köszönhetően valóban komolyan megnőttek az esélyeink, úrrá lett a szurkolókon – legalábbis egy részükön –, hogy nem is olyan nagy baj, ha kezdésként kikapunk, legalább közelebb kerülünk ahhoz, hogy letérjünk a Pintér Attila-féle útról.

Kikaptunk, ami rövidtávon szörnyű, ugyanakkor jobban előre tekintve egyáltalán nem volt az. Pintér ment, Dárdai Pál érkezett. Vele pedig egy teljesen új lendület, egy teljesen más szint. A magabiztossága átragadt a szurkolókra, újságírókra is. Még a hazai edzők is kezdtek azon gondolkodni, mi lesz akkor, ha az új éra valami olyasmit produkál, amit az elmúlt évtizedekben egyszer sem sikerült összehozni: elkerülni a vereséget. A nagy megmondók persze nem a Herthától átmenetileg hazatért Dárdai érdemeit hangsúlyozták ki, hanem az ellenfelet kritizálták, mondván ilyen gyenge román válogatottat gyakorlatilag még az életben nem láttak. Mosakodtak előre, mondván mi lesz, ha ez a 38 éves fiatalember valamilyen komolyabb eredményt is elér a gárdával, noha eddig csak az utánpótlásban tevékenykedett?!

És igen, ismét kezdtünk vágni a centit, nézni, kik is játszanak a románoknál, hogyan állhatnak ki a mieink... Persze ebben az ellenfél személye is komoly tényező volt, de nem az egyedüli.

A lendület a kezdőcsapatban is érződött: csupán hárman maradtak az egy hónappal ezelőtti tizenegyből. Gera Zoltán egy sorral a szokásosnál hátrébb, amolyan Khediraként kapott szerepet, így Lovrencsics, Dzsudzsák és Stieber egyszerre léphetett pályára.

Sajnos ezúttal az elmélet és a realitás nem ugyanazt hozta, hiszen hiába volt sok támadó szellemű labdarúgó a pályán, ugyanúgy beszorultunk a kapunk elé, mint a korábbiakban bukaresti túrák során. Ezúttal azonban nem kaptunk gólt az elején, ami figyelembe véve, hogy a folyamatos füttyszót és petárdarobbanásokat hallva az embernek még Budapesten is összerezzent a gyomra, egyáltalán nem kis bravúr. (Itt jegyeznénk meg, hogy a hírek szerint mintegy háromezer magyar is alaposan kitett magáért, amikor a válogatottat biztatta.)

Ugyan keveset volt nálunk a labda, amikor néha sikerült eljutnunk a románok kapuja elé, az ígért, bátrabb mentalitás érződött: a szögletnél, szabadrúgásoknál is nagy számban húzódtak előre a mieink, és Szalainak köszönhetően szereztek is egy gólt, más kérdés, hogy a játékvezető les miatt nem adta meg. Tévesen. Balszerencse, hogy egy olyan szituáció volt, amit követően az ellenőr rá sem írja a bíróra és asszisztensére a hibát, mert szabad szemmel lehetetlenség volt megmondani. Sajnos néhány perccel később a másik oldalon egy hasonlóan szoros szituációt a másik „partjelző” elengedett, a hazaiak pedig meg is szerezték belőle a vezetést.

A szünet után a románok visszaálltak, amit a Dárdai-csapat meg is próbált kihasználni, jóval többet birtokolta a labdát. Az egy hónapja még jogosan kritizált Nikolics remekül szállt be, Dzsudzsáknak pedig nagyon jót tett, hogy a kapitány nyilvánosan dicsérte, talán ez is kellett ahhoz, hogy az egyetlen normális szögből járó szabadrúgásunkat betekerte. A hajrában Nikolics a győzelmet is megszerezhette volna, ez most nem sikerült, de ahhoz képest, hogy napra pontosan egy éve az amszterdami 1-8, bő egy évvel ezelőtt a bukaresti kínosan sima vereséget követően fogadta meg a fél ország, hogy soha többé nem ül le a tévé elé megnézni a nemzeti csapat meccsét, most elismerően bólinthat.

Tegyük hozzá, ez a román válogatott tényleg nem egy világverő gárda. De ha így van, akkor csak megköszönhetjük neki, hogy Athénból mindhárom pontot elvitte.

A kilencven perc alapján igazságos a döntetlen. Ha picit szerencsésebbek vagyunk, három pont is lehetett volna belőle. Ha nem öt napja van Dárdai Pálnak...

De inkább nézzünk előre. Mert ez csak az első lépés volt, hogy visszaszerezzük az esélyt arra, amit egy hónapja az északírek ellen szörnyen messze dobtunk magunktól.

Nyilatkozatok

Nagyot játszottak a srácok. A betervezett cserék bejöttek, Gera Zoli nagyot játszott, tudtuk, hogy ennyit bír. A szurkolók nagyon boldogok, én is az vagyok, üdvözlöm a feleségemet és édesapámat. A szünetben mondtam a srácoknak, hogy megkaptuk a gólt, nyugodjanak meg. Itt volt egy blokk, amit egyszerűen nem tudtunk feltörni. Nem tudom, hogy mit tudok még csinálni, rosszul kezdtünk megint az első öt-nyolc percben.

Volt sansz a győzelemre, de nem lehetünk telhetetlenek. Most jön a nehezebb feladat, a következő két mérkőzés. Most ki kell pihenni magunkat, nagyon rövid az idő, a játékos nem tudja kipihenni magát, úgyhogy az erőnléti edzőknek, mindannyiunknak nagy kihívás lesz a következő néhány nap. Fontos volt ez a pont Magyarországnak. Az első mondatom az lesz a csapatnak, hogy pihenje ki magát.” – fogalmazott az MTVA adásában Dárdai Pál, aki nagyon jó barátjának is boldog születésnapot kívánt.

Abszolút megérdemelt a döntetlen, az utolsó percben még ajtó-ablak helyeztünk is volt, pár centin múlt, hogy még nagyobb bravúrt érjünk el, de nem lehetünk elégedetlenek.

A második félidőben úgy játszottunk, ahogy kell. Csak köszönettel tartozom mindazoknak, akik ezt a túrát megtették. Az első félidőben a románok – hazai csapat lévén – szerették volna feltörni a védelmünket, sajnos egyszer hibáztunk, azt kihasználták. Nem igazán mertünk támadni, könnyen eladtuk a labdákat. A másodikban semmi extra nem történt, mindenki nyugodt volt, látta, hogy nem jobbak ők ezen a mérkőzésen. Hinnünk kellett abban, hogy mi is jó játékosok vagyunk, erről volt szó az egész héten. Kezdésként a legnagyobb rivális otthonában az egy ponttal nem kell szégyenkeznünk, remélem, ezzel kijavítottuk a tavalyi hibát.” értékelt az MTVA-nak Dzsudzsák Balázs csapatkapitány.

Hozzászólások