Magyar foci - Grund FC-ből a vb közelébe – mit adott az idei ősz a magyar válogatottnak?
Grund FC-ből a vb közelébe – mit adott az idei ősz a magyar válogatottnak?
Fotó: Europress/AFP

Grund FC-ből a vb közelébe – mit adott az idei ősz a magyar válogatottnak?

Sergő Z. AndrásSergő Z. András
2020/11/19 18:15
Csütörtöki, törökök elleni győzelmével a magyar válogatott megnyerte csoportját a Nemzetek Ligája B-divíziójában, ezzel Marco Rossi 2,5 éves kapitánysága legnagyobb sikerét érte el. Hogy jutottunk el idáig? Erre keressük a választ.

2018 júniusában úgy vette át a magyar válogatott kapitányi szerepét Marco Rossi, hogy elődje, George Leekens négy barátságos meccsen három sima hazai vereség mellett egy döntetlent tudott elérni Belaruszban. A helyét átvevő olasz szakembernek tehát az ősszel kezdődő új sorozat, a Nemzetek Ligája C csoportjában rögtön tétmeccsen kellett bemutatkoznia. Sőt mi több, barátságos találkozó egy éven keresztül nem volt. Nem csoda tehát, hogy az új sorozat, aminek hasznát akkor, két évvel ezelőtt még nem is nagyon ismertük pontosan, inkább amolyan összerázó szerepet töltött be, ami alatt a kapitány kialakította szabályait, és megtalálta a hozzá szükséges embereket.

Fent is, lent is

A 2018 őszi válogatott minden volt, csak nem csapat. Olyan, ma már alapembernek számító játékosok hiányoztak akkor még, mint Willi Orbán, Holender Filip, Szoboszlai Dominik vagy a tegnap gólt szerző Sigér Dávid (aki pedig már akkor 27 éves volt). Gulácsi már ott volt a kapuban a visszavonuló Király Gábor után, de a mai csapat hosszanti tengelyét meghatározó új játékosok beépítése előtt álltunk még. A sorozatban Finnország, Görögország és Észtország várt ránk, idegenben pedig két vereség mellett csak az észtek elleni, acélos védekezésnek nem nevezhető 3-3-as döntetlent tudtuk felmutatni. A csapatépítés ezen időszakában épült a csapatba Orbán és Holender, de a szintén ekkor debütáló Baráth Botond ugyanúgy eltűnt, ahogy a 2018 tavaszán honosított, és Leekens által kétszer pályára küldött nigériai belső védő, Otigba Kenneth is. Mindezen csiszolódások mellett annak is lett végül haszna, hogy az itt elért eredmény alapján jutottunk a Bulgária és Izland elleni pótselejtezőre. Erről később.

A tavasszal induló Eb-selejtezőbe azonban továbbra is a negyedik kalapból sorsoltak minket, Horvátország, Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán csapataival összekerülve a valóságban is a negyedik hely tűnt reálisnak, távol állt tehát a következő kontinenstorna. Mindezt megerősítette az első meccs. A szlovákiai 2:0-ra elvesztett találkozón az első félidő végén bekapott gól után mentálisan sem állt talpra az egyébként játékban is alulmaradt csapat.

A debütáló Szoboszlai és a kapitány Szalai nyilatkozata a szokásos magyar búskomor hangulatot árasztották.

Az ezt követő három siker azonban már a változás jelét, Rossi kéznyomát mutatta. Ebben az időben egy azerbajdzsáni túra sem volt nevezhető kötelező győzelemnek, az ott elért 3:1-nél csak a két budapesti siker volt nagyobb. A horvátok elleni meccs után még mondhattuk, hogy a friss vb-döntős csapat kirakta a cipőket száradni a pályára, Wales azonban valóban a három pontért jött. Bale-ék intenzíven támadták a magyar kaput, de némi szerencsével a 80. percben szerzett Pátkai-góllal mégis mi nyertük a meccset. Reális esélyünk volt a negyedik kalapból közvetlenül kijutni.

patkai-mate-walesPátkai Máté és a walesiekFotó: Europress/AFP

A folytatás azonban megint csak nem úgy telt, 2019 őszén ismét a régi válogatottat láthattuk. Egymást követték a sajtóban csak sorsdöntőnek nevezett találkozók, amelyeken talán itthon, a Szlovákia elleni összecsapás tűnt nagy lelki tehernek. A fiatal vátesz-kapitány, Dárdai Pál is megmondta: ha megverjük északi szomszédunkat, kijutunk az Eb-re, ha nem, nem. Végül szerencsére nem lett igaza, hiszen az itthoni meccsen ismét ritkán vették a mieink tüdőn keresztül a levegőt, a hazai 1:2 után keserű volt a pirula, hogy a szlovákok oda-vissza vernek minket, ráadásul a szintbeli különbség bőven látható.

Úgy általában az egész ősz rosszul telt: a négy selejtező mellett két barátságos mérkőzésen összesen egy hazai 1:0 volt felmutatható Azerbajdzsán ellen egy meg nem adott érvényes vendég góllal. Mellette öt vereség.

Erre a két hónapra valóban kijött az osztálykülönbség Horvátország és Wales, illetve Magyarország között. Nincs itt semmi látnivaló - írta tavaly őszi összefoglaló cikkében Mártha Bence kollégánk -, és való igaz: a negyedik kalapból a negyedik helyen végeztünk. Mégis volt egy olyan általános érzés, hogy klasszikusokat idéztünk: az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. De volt még hová fejlődni.

Van vírus, ami jókor jön?

Hogy mi végül mégis pótselejtezőt játszhattunk, annak azonban semmi köze a felemás 2019-es évhez, sokkal inkább még a 2018 őszén lezajlott Nemzetek Ligája-csoportmeccsekhez. Azon a napon ugyanis, amikor az utolsó körben mi a két Ádám (Szalai és Nagy) góljával megvertük itthon Finnországot, az addig lesajnált észtek nyerni tudtak Görögországban, előrébb sorolva ezzel minket az összesített listán, még éppen beférve a pótselejtezős helyre.

Mint arról az elmúlt napokban több helyen is volt szó, a magyar válogatottnak jól jött, hogy a koronavírus-járvány miatt márciusról őszre kellett halasztani az egy, adott esetben két pótselejtezőt. A kora tavasszal sérült Willi Orbán mellett Gulácsi is komoly tapasztalatokat szerzett a jól sikerült BL-szezonban, de további kulcsjátékosaink is megerősödtek, nem is beszélve a Ferencváros idei BL-csoportköréről, ami az onnan behívottakra is pozitív hatással volt.

Rossi emberei - avagy hol tartanak a kapitány által először behívott válogatottak? | Eurosport

Marco Rossi közel 2,5 éves munkája alatt 14 játékos debütált a válogatottban, akik összesen 82-szer léptek pályára. Vagyis egy átlagos bemutatkozó hatszor húzta magára a nemzeti mezt a kapitány 21 találkozóján. Hogy ez sok vagy kevés egy új csapat építéséhez? Megvizsgáltuk. Minden kapitánynak van egy embere.

Ősszel ugyan visszatért Orbán, Marco Rossi mégis ekkor állt át a három védős védelmi rendszerre, valószínűleg 'a kevesebb több' elvét követve. Vagyis inkább legyen kevés, de biztos lábú, meghatározó ember a védelemben, mint szabad szemmel látható lukak. Itt érdemes megjegyezni az MLSZ sportdiplomáciai sikerét. A menetközben UEFA alelnökké avanzsált Csányi Sándornak valószínűleg nem kevés szerepe van a honosítási szabályok némiképp való átalakításában, ami megkönnyítette az egyébként régóta itthon játszó, kiváló hátvéd, Loic Nego (Hajdú B. István szerint egyszerűen csak Lajos) meghívását.

C2-ből lóugrással A4-re

Az idén ősszel megsűrűsödött menetrendben tehát a két pótselejtezőn túl hat újabb Nemzetek Ligája-mérkőzés volt, ami talán minden eddiginél sűrűbb őszt jelzett előre, legalábbis az elmúlt évtizedekben biztosan. Ráadásul amíg az előző kiírásban a C-liga legmagasabban rangsorolt csapata voltunk, addig – noha nem nyertük meg a csoportot – a lebonyolítás átalakítása, finomhangolása miatt mégis a B-ben, annak leggyengébb kalapjában folytattuk. Amikor az első fordulóban a csapat nyert Törökországban, a csoportellenfelek meg is jegyezték, hogy az egyébként a papíron leggyengébb Magyarországtól nem ezt várták.

De az a helyzet, hogy mi sem. A B-divíziót az esélytelenek nyugalmával kezdtük, és ez a nyugalom jelent meg a törökországi sikerben is. A Nemzetek Ligája-mérkőzések kimondottan az ősz két legfontosabb meccsére, az Eb- pótselejtezőre való felkészülést szolgálták. Ráadásul a második meccsen, az oroszok elleni hazai találkozón kapott három gól - ami egyben az eddigi utolsó vereség volt -, megmutatta, mikor mennyire szabad nekiugrani az oroszlánnak. Ezek a tapasztalatok is jól jöttek a most már tényleg sorsdöntő bolgár és izlandi meccsek előtt. Önmagukban az NL-találkozók talán az oroszországi 0:0-s döntetlen után voltak értékesek. Itt lehetett már azt látni, hogy egy esetleges jó szereplés a következő két világversenyre való kijutás szempontjából is meghatározó lehet.

Az elmúlt három meccs két győzelem és egy döntetlenje rég nem látott sikert hozott tehát. A zsinórban most már második Eb-re való kijutás mellett nem kellett megosztani a figyelmet a Nemzetek Ligája-találkozókkal sem, pedig ilyenkor gyakran tartalékosabban álltunk fel, mert a külföldi nagyobb csapatok a járvány miatt csak a legfontosabb meccsekre engedték el játékosaikat. (Ez mondjuk a legtöbb csapatra igaz.) Mindeközben azonban – amellett, hogy az utolsó fordulóban némi szerencse segítségével is – sikerült megnyerni a csoportot, a válogatott egy kalappal feljebb ugrott, a két évvel ezelőtti válogatott átlagéletkora is fiatalodott, a kapitány több mint egy tucat új játékost küldött be a pályára, akiknek nagyjából a fele meghatározóvá is tudott válni.

A csoportgyőzelem azonban nemcsak önigazolás. Az így véget ért sorozatban ugyanis sorbarendezik a csoportgyőzteseket A-tól D divízióig, és azon csoportgyőztesek, akik a tavasszal induló vb-selejtezőn nem végeznek az első két hely valamelyikén, ebből a sorrendből – egész pontosan az első kettő – kerülhet be a 10 vb-selejtezős csoportmásodikkal együtt a 2022-es világbajnokság pótelejtezőjébe.

Erre pedig szükség lehet, hiszen a válogatott a december 7-ei sorsoláson a harmadik kalapból indul, tehát két erősebb ellenfél biztosan lesz.

A pótselejtezőre váró NL-csoportelsők sorában a nyolcadikak vagyunk (az A-divíziós csapatok alapértelmezetten, ráadásul minden B-divíziós csoportelsőnek több pontja lett nálunk), a legjobb kettő azonban mégsem lehetetlen. Hogy Olaszország, Belgium, Franciaország és Spanyolország selejtező-csoportja első két helyén végez, elég valószínű, ahogy a B-liga győztesei közül Ausztria és Wales is a második kalapból várja a folytatást, így akár az is elvárható, hogy ott is végez. A papírforma szerint tehát Csehország és Magyarország lehet az utolsó két befutó a vb-pótselejtezőre.

Persze addig – ahogy eddig is – még sok általánosnak hitt futballszabály felborulhat.

Hozzászólások