Magyar foci - A Fradi ott folytatta, ahol márciusban abbahagyta
A Fradi ott folytatta, ahol márciusban abbahagyta
Fotó: MTI

A Fradi ott folytatta, ahol márciusban abbahagyta

HosszabbitásHosszabbitás
2020/05/23 17:53
A listavezető és címvédő Ferencváros 2-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójából elhalasztott, és szombaton pótolt találkozóján, a magyar futballidény 70 napos, koronavírus miatti kényszerszünetét követő első tétmérkőzésén.

Az eddig megszokott beengedési procedúrával ellentétben a korlátozott létszámú újságírót már a stadionon kívül két helyen is megállították, míg a harmadik változást az jelentette, hogy a létesítmény sajtó számára fenntartott részébe csak a testhőmérséklet ellenőrzését követően lehetett belépni.

A stadion környékén - korábbi zárt kapus eseményekkel ellentétben - nem csoportosultak szurkolók, a lelátó játékoskijáróval szemközti oldalának hosszanti részét pedig szinte teljes egészében fényképes "drukkerek" foglalták el.

A kezdés előtt elmaradt a szokásos bevonulás, és a csapatok sem üdvözölték egymást a hagyományos módon. A mérkőzéshez az első pillanattól a hangszórókból folyamatosan szóló stadionalaphang biztosított némi atmoszférát.

A találkozón a Ferencváros azonnal magához ragadta a kezdeményezést, a visszahúzódó Debrecen sok mozgással szűkítette a területet. Az első nagyobb helyzet mégis a kontrákra építő vendégek előtt adódott - Varga Kevin ziccerét Dibusz szögletre mentette -, majd a 13. percben Bódi Ádám remek átlövésével megszerezte a vezetést a DVSC.

A Ferencváros nem roggyant meg, és a 22. percben egyenlített: Boli keresztlécről visszapattanó fejesét Sigér Dávid 8 méterről vágta a vendégek kapujába. A folytatásban kiegyenlítődött a mezőnyjáték, amely során sokáig egyik kapu előtt sem adódott helyzet. A 41. percben aztán Lovrencsics éles szögből leadott lövését védte Nagy Sándor, egy perccel később viszont Sigér távoli bombája már átszállt a debreceni kapus felett, így a szünetre a hazaiak - debreceni nevelésű középpályásuk duplájával - megfordították az állást.

Visszafogott iramú mezőnyjátékot és sok technikai hibát hozott a második felvonás eleje, a 63. percben aztán Isael villant, de ígéretes helyzetből leadott kapáslövése keresztbe elsuhant a vendégek kapuja előtt. Ezt követően jobbára a hazaiak akarata érvényesült, a vendégek a hajrára vették az irányítást, de egyenlíteni nem tudtak.

A bajnokságban a Ferencváros pályaválasztóként immár ötven találkozó óta nem talált legyőzőre, ebben az időszakban a 39. győzelmét aratta. Az FTC-nek a 2020-as hazai mérkőzéseit illetően viszont megszakadt egy sorozata: öt összecsapást követően először kapott gólt.

MTI

OTP Bank Liga, az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

Ferencvárosi TC-Debreceni VSC 2-1 (2-1)
Groupama Aréna, zárt kapuk mögött, v.: Pintér Cs.
gólszerzők: Sigér (22., 42.), illetve Bódi (13.)
sárga lap: Zubkov (28.), Haratin (36.), Botka (72.), illetve Pávkovics (64.)
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic - Haratin, Sigér (Somália, 88.) - Zubkov (Vécsei, 60.), Isael (Skvarka, 83.), Nguen - Boli (Szihnyevics, 83.)
Debrecen: Nagy S. - Kusnyír, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi - Tőzsér (Milunovic, 77.) - Bódi, Haris (Kundrák, 66.), Varga K. (Csősz, 66.) - Adeniji (Garba, a szünetben), Szécsi
Hozzászólások