Foci - Juve-Napoli: két holtfáradt, fogásba menekülő bokszoló
Juve-Napoli: két holtfáradt, fogásba menekülő bokszoló
Fotó: Corriere.it

Juve-Napoli: két holtfáradt, fogásba menekülő bokszoló

Mártha BenceMártha Bence
2018/05/01 13:11

A legtöbb topliga már réges régen eldőlt, hosszú ideje biztosak lehetünk benne, hogy a Barca, a ManCity, a Bayern és a PSG szerzi meg a bajnoki címet. A Serie A azonban hihetetlenül szorosan ment be a hajrába, de ennek egyrészt megvoltak a maga áldozatai, másrészt nem arról van szó, hogy két büszke paripa vágtat a cél felé fej-fej mellett. 

Amikor öt fordulóval a vége előtt a Napoli Torinóban győzte le a Juventust, hiába maradt egypontos előnyben a Juventus, sokan már a nápolyiakat látták esélyesebbnek. A Juventusnak ekkor még hátra volt/van a Bajnokok Ligájáért küzdő Inter-Roma páros elleni idegenbeli meccse, a Napolinak pedig jobbára nyerhető meccsei vannak/voltak hátra. Hosszú idő után kézzelfogható közelségbe került a scudetto a Juventust üldözőinek, főleg egy olyannak, amely lassan három évtizede nem volt bajnok. 

Ez a küzdelem azonban több olyan tényezőnek tudható be, amelyek egy csapásra elhallgattatják a hangoskodó olaszokat, akik szerint az övék a legjobb bajnokság, hiszen valószínűleg az utolsó fordulóig nyílt marad a bajnoki címért folyó harc. 

Helyezzük kontextusba 

Három fordulóval a vége előtt a Juventusnak 88, a Napolinak 84 pontja van. Tudnunk kell, hogy mindkét csapat pontszáma brutálisan magasnak számít: ennyi ponttal normál esetben simán bajnokságot lehet nyerni. Ez egyrészt azt mutatja, hogy a két csapat valóban kiemelkedik a mezőnyből, másrészt az, hogy ez a mezőny bizony igencsak gyengécske. Túl azon, hogy a 13. helyen álló Sassuolo sincs még biztonságban a kieséstől, érdemes megnézni, milyen játékerőt képviselnek az alattuk helyezkedő csapatok - azaz a Serie A kvázi harmada. 

Csak Olaszországban első osztályúakCsak Olaszországban első osztályúak Fotó: Eredmenyek.com

Ezek a csapatok az összes topligából csont nélkül kiestek volna, és nem csak az átszállójegyet szerző kiscsapatok, mint a SPAL és a Benevento. Nem véletlen, hogy évek óta szó van a Serie A létszámának csökkentéséről, hiszen bizonyos csapatok nevetséges nézőszámokat, és még annál is satnyább futball produkálnak, ami nagyon rosszat tesz az olasz bajnokság eladhatóságának. 

A nagyoknak persze nem jön rosszul, hogy miszlikbe lehet aprítani a kicsiket (mondjuk a Milan összesen 1 pontot tudott megkaparintani a Beneventótól, de az övék elég speciális eset), és ez egyúttal magyarázat arra is, hogy szerezhetett ilyen teljesítménnyel ennyi pontot a Juve-Napoli kettős. 

Hikomat-verseny a scudettóért 

A szoros befutó Olaszországban tény, de közelebb vagyunk az igazsághoz, ha a két egymással vetekedő felet nem két Forma1-es versenyautóként képzeljük el, hanem két bokszolóként, akik a 12. menetben egymásnak dőlve sarabolják a levegőt, és mindkettő a gongot várja. A Juventus és a Napoli közel azonos mennyiségű meccset vívott idén (a Juve két fordulóval tovább ment a kupában, viszont a Napoli selejtezőt játszott a BL-ért), mégis a torinóiaknak van jobb magyarázatuk a rettenetes fásultságra: ők a Real Madrid ellen mindent beleadtak a BL-ben, míg a Napoli egy fordulóval korábban - már a bajnoki hajrát szem előtt tartva - okosan lerakta az EL-kötelezettséget magáról. 

TusakodásTusakodás Fotó: Virgiglio.it

Ennek ellenére a nápolyiak talán a torinóiaknál is rosszabb állapotban vannak. Nem feltétlenül fizikailag (ezt mutatja, hogy több meccset is a hajrában fordítottak saját javukra), hanem inkább mentálisan van teljesen paffon a csapat, amely már télen búcsút intett a többek között Pep Guardiola által is méltatott játékának. Nincs már csillogó támadófoci, meg agresszív letámadás, helyette védők fejelik a góljaikat a meccsek hajrájában, és szinte mindenki betalál ellenük. 

Na persze a Juvénál sem lehetnek büszkék: az erőtlen, fantáziátlan és sokszor jóllakottnak is tűnő játéknak köszönhető egyáltalán az is, hogy szoros lett a vége. A két kiesőjelölt, a SPAL és a Crotone otthonában 2-2 pontot hagyott ott a Juve, amely aztán a Napoli elleni rangadón annyira nem akart semmit, hogy végül pont a nagy semmi lett a jutalma: egy védő (!) fejesgóljával nyert az önmagához képest kifejezetten gyengén játszó Napoli. 

Mindenki elszámolta magát

A rangadó utáni egypontos Juve-előny azóta már újra négyre hízott, bár a torinóiak nem lehetnek büszkék az Inter elleni idegenbeli meccsre. A Juve megszerezte a vezetést, és emberelőnybe is került, de a botrányosan gyenge játékot az Inter azzal honorálta, hogy 10 emberrel megfordította a meccset, és Allegriék csak egy káprázatos hajrával tudták megnyerni a rangadót, ahol a játékvezető is alaposan megtámogatta őket. 

A négypontos előnyhöz viszont az is kellett, hogy a Napolit laposra verje a Fiorentina. A nápolyiak gyorsan emberhátrányba kerültek, és gyakorlatilag esélyük sem volt az alaposan feltüzelt Viola otthonában. A négy pont most már nagyon soknak számít, hiszen a Juve hiába megy még Rómába, fogadja a vérgyenge Bolognát, illetve a szinte már kiesőnek tekinthető Hellas Veronát. 

Hét éve verhetetlenHét éve verhetetlenFotó: Europress/AFP

A Napoli tehát hiába adott bele mindent, és hiába rendelt alá mindent a bajnokságnak, nagyon úgy néz ki, hogy Sarri rosszul sáfárkodott a keretével, és pont a legfontosabb pillanatokban nem tudta hozni magát. Hiába van még a Juventusnak egy kupadöntője is az AS Roma elleni meccs előtt, a nápolyiaknak is van még rázós idegenbeli találkozójuk (a Samp otthonában). 

Arról külön könyvet lehetne írni, a Juventusszal mi történt idén, és miért nem lehet büszke az idei évére az a torinói csapat, amely könnyen lehet, hogy megszerezi sorozatban hetedik bajnoki címét, zsinórban harmadik Olasz Kupáját, és ahogy négy éve mindig, idén is ott volt a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között. Ide most elég annyi: a Juve öreg csapat, és ebben a szezonban a zseniális Allegrinek sem úgy jöttek be a húzásai, ahogy korábban. 

Hozzászólások