Foci - Infantino lepaktált a Manchester Cityvel és a PSG-vel
Infantino lepaktált a Manchester Cityvel és a PSG-vel
Fotó: Europress/AFP

Infantino lepaktált a Manchester Cityvel és a PSG-vel

Mátrai MárkMátrai Márk
2018/11/02 21:10

A Football Leaks és a Der Spiegel szerint a Manchester Cityt és a Paris Saint-Germaint kizárták volna a Bajnokok Ligájából, ha Gianni Infantino akkori UEFA-főtitkár, mai FIFA-elnök, nem lép közbe, és összeférhetetlenséget előidéző tevékenységével nem árulja el saját munkaadóját. A Der Spiegel olyan dokumentumokhoz jutott, amelyek óriási botrányt kavarnak, és komoly problémát okozhatnak a FIFA elnökének.

2013-2014 volt az első szezon, amely során a kluboknak meg kellett felelniük a Pénzügyi Fair Play szabályainak, amit Michel Platini (akkori) UEFA-elnök vezetett be. A szabályok alapján egy klub deficitje 2011 és 2013 között nem haladhatta meg a 45 millió eurót, és az azt követő három szezonban sem lehet több 30 millió eurónál. Továbbá bizonyítaniuk kellett, hogy a szponzori szerződések a piaci értéknek megfelelnek, és nem túlértékeltek. Értelemszerűen szponzori szerződések mesterségesen generált értékei lehetőséget nyújtanak a klubnak, hogy növeljék a kiadásaikat.

Az UEFA hónapokon át vizsgálta a PSG-t és a Manchester Cityt, de végül mindkét csapat egy 20 millió eurós pénzbüntetéssel megúszta a kizárást a BL-ből. A történet kulcsfigurája az a Gianni Infantino, aki UEFA főtitkár volt akkoriban. Folyamatosan egyeztetett az UEFA háta mögött a két klubbal, és belső információkat szivárogtatott ki a számukra. Az ellenérték kiléte ismeretlen, de valószínűleg nem a szegény afrikai gyerekek sorsa vezérelte Infantinót…

A pénzügyi fair play esetében két szervezetet kell figyelembe venni. Az egyik a „Vizsgálati Kamara”, a másik pedig a „Bírói Kamara”, amely a végső büntetésről dönt, miközben a Vizsgálati Kamara meg is egyezhet a klubokkal, valamint büntetést javasolhat. Fontos, hogy az ezt a két bizottságot egybefogó Klub Pénzügyi Ellenőrzési Testület független maradjon az UEFA-tól, és az érintett kluboktól. Ezt a határt lépte át Gianni Infantino 2014-ben.

2012-ben a Paris Saint-Germain kötött egy szponzori szerződést a Katari Turisztikai Hatósággal, amely egy 5 éves, évi 215 millió eurós bevételt generált a francia csapatnak. Nevetséges összegről beszélünk, hiszen akkoriban a Telekom évi 29 milliót fizetett a Bayern Münchennek, tehát nem beszélhetünk piaci értékről. Egyértelműen az volt a célja Katarnak, hogy szabadon öntse a pénzt a csapatba, ami szabálytalan, hiszen egy állami szervről beszélünk, amelynek érintettje az adott klub tulajdonosa is egyben.  A szerződés semmire sem kötelezte a francia klubot, ami ismét egyoldalúságra utal.

A Vizsgáló Kamara a Deloitte-tól küldött könyvvizsgálókat Párizsba, és az eredmény borzasztó volt. Megállapították, hogy a Katari Turisztikai Hatóság és a Paris Saint-Germain kapcsolt szervezetek, vagyis rejtett tőkét tartalmazott a megállapodás, a klub lényegében bármennyi összeget elkölthetett, felborítva ezzel a versenyegyensúlyt és a pénzügyi egyensúlyt. Öt független könyvvizsgáló is megállapította, hogy a megállapodás piaci értéke évi 2,78 millió euró lenne, ami nyolcvanad része csak a valós megállapodásnak!

A keletkezett 215 millió eurós mínusz hatalmas büntetést vonhatott volna maga után, hiszen a deficit maximum 45 millió lehetett volna a szabályok szerint. Mégsem került a Bírói Kamara elé az ügy, ugyanis magas beosztású UEFA-személyek fontos dokumentumokat tartottak vissza Nyonban. Ennek oka ismeretlen, de ekkor Infantino már kapcsolatba lépett a PSG-vel.

Február 27-én volt egy titkos nyoni találkozó Infantino, Platini, Nasser Al-Khelaifi PSG-elnök, és PSG általános igazgatója, Jean-Claude Blanc részvételével. A találkozón a PSG nagyon agresszív stílust vett fel, és fenyegette az UEFA-t. Későbbi tárgyalások során egy UEFA-ügyvéd dokumentumokat szivárogtatott ki a Vizsgálati Kamarától a PSG-nek.

Az elkövetkező hetekben Blanc és Infantino rendszeresen találkoztak, hogy megegyezésre jussanak. Infantino azt javasolta, hogy a szerződés értékét vigyék le 100 millió euróra (ami így is nevetségesen nagy a piaci mértékhez képest). A PSG-Lyon Francia Ligakupa-döntő napján megegyeztek, hogy a maradék 115 millió eurót kipótolják egyéb katari illetőségű szponzori szerződésekkel, viszont ez nem került be a megállapodásba.

Nem ez volt az egyetlen eset, ahol Infantino illegális manővereket hajtott végre az UEFA kárára.

A Manchester City 2009 és 2011 között 451 millió eurós deficitet hozott össze, ami több, mint a 100-szorosa a megengedett összegnek. 

„Szabályt sértünk így is, úgy is, csak enyhítő körülmények segíthetnek a túlélésben.” –írta Andrew Widdowson pénzügyi igazgató egy e-mailben. Az UEFA a Price Waterhouse Cooperstől küldött könyvvizsgálókat a Man City-hez. Az eredmény lesújtó volt: 84%-a az „egyéb kereskedelmi bevételeknek” abu dhabi illetőségű szponzoroktól származott. A klub 35 millió eurót rejtett el az UEFA elől az éves könyvvizsgálói jelentése során.

A City támadásba lendült, és követelte, hogy a PWC töröljön bizonyos részeket a jelentésükből, amit a PWC megtagadott. Márciusban Ferran Soriano tárgyalásokat folytatott Infantinóval, és azzal fenyegetőzött, hogy az Európai Bíróságára viszi az pénzügyi fair play szabályait. Egy belső levelezés szerint a klub támadást intéz az UEFA ellen, ha nem születik kedvező előjelű megállapodás a felek között.

Az Octagon marketing cég jelezte, hogy a négy Abu Dhabiból érkező szponzori megállapodás közül három jelentősen túlértékelt, összesen 80%-kal! Ugyanúgy megállapították a kapcsolt felek viszonyát, mint a PSG-nél. Ekkor már Infantino összehozott egy találkozót a City és az UEFA ügyvédje között, akik megegyeztek, hogy a klub előhozakodhat egy megfelelő megoldási javaslattal. Mintha a bankrabló diktálna az ügyészségnek a bíróságon…

De a City még a hónap végén is elégedetlen volt a tárgyalásokkal, amit Ferran Soriano klubigazgató e-mailje is jelez: „Khaldoon Mubarak (City tulaja) inkább elkölt 30 millió eurót a legjobb ügyvédekre, hogy 10 éven át perelje az UEFA-át.”

A City és a PSG is megkapták a végső ítéletet, ami aláíratlanul érkezett meg, mivel a Vizsgáló Kamara elnöke, Brian Quinn lemondott, ugyanis túlságosan enyhének tartotta a büntetést. Utódja, az olasz Umberto Lago aláírta a papírokat. A PSG is aláírta a papírokat, azonban a Citynél bonyolultabb volt a helyzet. A klub deficitje 188 millió euró volt, és májusig meg kellett egyezni, különben a Bírói Kamarához irányította volna az ügyet Lago.

Simon Clifft, a City legfőbb jogi képviselőjét annyira zavarta a dolog, hogy bíróság elé akarta állítani Platinit és Infantinót összeférhetetlenség és hivatali visszaélés kapcsán. Végül május 20-án Soriano aláírta a papírokat, és a City is megmenekült. 

Azóta több, mint 1 milliárd eurót költött a két klub új játékosokra...

Hozzászólások