Foci - Felrobbant az agyunk a legszemetebb futballkihívás teljesítése közben
Felrobbant az agyunk a legszemetebb futballkihívás teljesítése közben
Fotó: Europress/AFP

Felrobbant az agyunk a legszemetebb futballkihívás teljesítése közben

Néhány hete óriási sláger volt a focirajongók körében a Carragher-challenge. A névadó Jamie Carragher tette ismertté a játékot a Twitteren, melynek lényege, hogy három egyszerű szabály betartásával hozzuk létre kezdő 11-ünket. A már első ránézésre sem túl egyszerű feladatra szerkesztőségünk hét tagja vállalkozott, a csapatok mellé pedig némi magyarázat is társul.

Ahogy a bevezetőben írtuk: a szabályok egyszerűek, csak betartani nehéz őket. Elsőként minden "edző" csak olyan kezdő 11-et nevezhet meg, amelynek tagjait látta játszani, azaz az ő életében futballozott, vagy jelenleg is aktív. Emellett az összeállításnál két dolgot kell figyelembe venni: nem lehet két játékos sem egy válogatottból, és ami még nehezebb, egy klubcsapatból sem. Merthogy nem az egy időben csapattársak számítanak, hanem ha van a csapatban valaki, aki legalább egy meccset játszott egy klubban, akkor a másik 10 közül senki nem játszhatott a szóban forgó klubban. Úgyhogy vándormadarakból elég kevés került a csapatainkba.

Balázs Boldizsár (a szerkesztőségen belüli ötletgazda):

Guillermo Ochoa - Fabio Grosso, Willi Orbán, José María Giménez, Trent Alexander-Arnold - Andrés Iniesta, Theodoros Zagorakis, Luka Modrić - Rui Costa, Dušan Tadić - Hakan Şükür

Tőlem az illem úgy kívánja, hogy olyan felállásban fussunk ki, ami Don Carlo Ancelotti kacér bal szemöldökétől pár centire befelé született meg. Hogy nem a gyémánt, hanem a karácsonyfa lett végül, annak egyszerű oka van: így több a középpályás, és mégiscsak a passz a játék lényege, az ellenkező, gólra vonatkozó híresztelésekkel szemben. A másik szervezőelv már rögtön az elejétől, hogy nem olyan csapatot rakok össze, akik megmentik a Földet egy mindent eldöntő meccsen az idegenek ellen - arra küldjük egy olyan emberét, aki írhatja a Fradiból Albertet, vagy egy brazilt (Pelét! Zicót! Sócratest!) anélkül, hogy fél Európát kilőné -, hanem ami tükrözni igyekszik ennek a játéknak, meg annak a foci nevűnek az értelmét, vagy legalábbis a varázsát.

Innen rögtön meg is van az első név, Modrić, aki többet is tükröz, az értelmet magát. Még úgyis, hogy ezzel rögtön kiesik Zidane, az elképzelhető legfedereribb jelenség egy focipályán; Raúl és a leheletfinom átemelést követő gyűrűcsók; vagy Ramos, a védő, aki úgy van ott a legnagyobbak között, hogy nem heted- hanem másodmagával védekezett nagyjából egész karrierjében, és figyelembe véve az álomcsapatok általános egyensúlyát, ez nem érdektelen. A könnyed eleganciát hozza Rui Costa: az irányváltás közben csapzottan lobogó hajáról nem lehet lemondani, és gyorsan biztosítani kell, hogy a tornák tornája, az EURO 2000 méltán képviseltessen. (További keresztnevei: Manuel és César, ki lehet délcegebb nála?)

ModrićModrić Fotó: Europress/AFP

Lassan kéne valaki hátra is, tehát egy olasz. Ha Grosso mellett semmi más nem szólna, mint a tekerés az elődöntőben, az öröm, majd pár napra rá a tizenegyes a pipába, amivel világbajnok lett Pirlo, Totti, Del Piero, Buffon, akkor is helye lenne itt. Mondjuk tényleg nem is szól, de ez elegendő. Kapusra csak nem pazarolunk nagy klubot, és egy mexikóival szívderítőbb akármilyen csapat. Feltéve, hogy repült érte reménytelenül, nem gond, ha kapunk egy dugót; a 4-1 például szebb eredmény, mint a 4-0. (Már ha nem A Coruñában van a visszavágó.) Olasz már van, hátra egy uruguayi is kelleni fog. José María Giménez (még) nem kötelességből vagy megszokásból, hanem a saját örömére támasztja meg a csatárt a felugrás pillanatában, és szépen tud sírni akár sorfalban is! Párja a szintúgy színizom Willi, aki mindig ledöbbent azzal, hogy emberhez szabadít fel. Egy szöglet is elég a tagsághoz, ha olyan, mint Trent Alexander-Arnoldé. Tudhatnám, hogy amúgy is jó a gyerek, ha nem csak akkor néznék angolokat focizni, amikor elkerülhetetlen.

José María GiménezJosé María Giménez Fotó: Europress/AFP

Iniesta nem csak játszott Ronaldinhóval és Messivel anélkül, hogy képzetlenebbnek tűnt volna, hanem Busquets, Xavi, Piqué valamint Suárez, Neymar, Alves továbbá van Bommel, Alba, Vidal oldalán is - anélkül, hogy nemtelennek. Ezek mellett az, hogy megnyerte a vb-döntőt is az aranygenerációjának, szinte fel se tűnik, amíg meg nem nézzük kiknek nem sikerült ugyanez: Puskás, Cruyff, Modrić. Az erre érzékeny éveim azzal teltek, hogy vkp nélkül nincs csapat. Essien féltucat évvel és nagyjából ugyanennyi kilóval később megérkezett Madridba, ezzel komoly gondot okoz a poszton, de minden dogmát megsértve egy fehér fickót, Zagorakist még be lehet állítani. Három 1-0-val csapatkapitányként EB-t nyer, és még a fejére sem emlékszem pontosan - lehet ennél jobb szűrőt, ún. szürke eminenciást találni? Rui Costa párja az-egyetlen-férfi-akiért-Maradona-hajlandó-fizetni-hogy-lássa Aimar a Benfica miatt nem lehet, de ha mindenkit a legjobb formájában képzelünk el, Tadić tiszta választás lesz. Ahogy a Zidane-csel után, a gólpassz előtt simogatja a labdát a lábával élete meccsén, felejthetetlen. A hadrend megkövetel egy igazi kilencest előre, elkerülendő a spanyolok ‘12, Kijev óta bemutatott impotenciáját. Egy kilencesnek márpedig két dolga van: igazságszolgáltatás és mások babérjainak learatása. Hakan Şükür 11 másodperc alatt elintézte, hogy Dél-Korea a világ örökös megvetéséért cserébe még egy vb-bronzot se kaparinthasson meg, és a hangsor (Hakan Şükür, mondogassuk!), amivel csapatot lezárni érdemes, poétikus szülei remekműve.

(Kiigazítás: a játék kegyetlen annyira, hogy két mellékes interes szezon, Şükür árva ötgólosa és Grosso vb-n megcsípettje nem férnek meg. A megoldás egy szerb-olasz kettős csere: Kolarov váltja Grossót, Del Piero pedig Tadićot. Noha ez páronként erősödés, mostmár a szűrőposzt mellett egy olaszhiányos védelem is sérti a magas szempontokat - dehát az ilyesmi a szabály betűjét sosem érdekli.)


Farkasvölgyi Gábor

Igor Akinfeev - David Alaba, Vincent Kompany, Dunga, Ian Harte - Freddie Ljungberg, Francesco Totti, Steven Gerrard, Cristiano Ronaldo - Marco van Basten, Diego Maradona

A futball alaptörvénye sokak szerint úgy kezdődik, hogy: Végy egy jó kapust! Nálam ez nem így nézett ki, mert úgy gondoltam, hogy ezt a posztot beáldozom a csapatösszeállításkor. Nem mintha szegény Akinfeev annyira rossz kapus lenne, de az álomcsapatomban sokkal inkább szerepelt volna Bodo Illgner vagy Walter Zenga vagy Hans van Breukelen. Igen, a névsorból kiderül, hogy az első igazán maradandó futballélményt az 1990-es olaszországi világbajnokság jelentette számomra. A csapatom összeállítása során egy dologban biztos voltam, Matthäus, Maradona, van Basten és Cristiano Ronaldo szerepelni fog, ha törik, ha szakad. Mindez persze komoly kötöttséget jelentett a folytatásban, hiszen így kiesett Németország, Portugália, Hollandia és Argentina, klubcsapatok esetében pedig többek között a Bayern München, az Inter, a Barcelona, a Napoli, az AC Milan, a Real Madrid, a Sporting, a Manchester United és a Juventus. Az elvek és a rajongás ugyanakkor nálam makacs dolgok, ez volt az alaphelyzet, ebből nem engedtem, ők négyen benne kell, hogy legyenek a kezdőmben. Gondoltam, csak nem lesz annyira nehéz dolgom. Aztán rádöbbentem. 

A foci iránti rajongásom origója Lothar Matthäus. Miatta lettem kölyökként egy életre Bayern München szurkoló. Maradona szerintem a valaha volt legnagyobb, van Bastent pedig, ha nincs a pályafutását meghatározó makacs sérülése, akkor a GOAT vitában bőven a top háromban kellene jegyezni, Ronaldo pedig szintén egyike a legnagyobbaknak. 

Lothar MatthäusLothar MatthäusFotó: Europress/AFP

Szóval ők négyen alappillérei voltak a csapatnak. Egészen addig, amíg bajba nem kerültem. Mert a védelem összeállítása során komoly dilemmába kerültem. Ian Harte volt a következő, akinek beállításában biztos voltam. Ő volt az egyik legfontosabb tagja a mára legendássá váló 2001-es Leeds Unitednek, amely a PL-ben 5. lett, a BL-ben pedig elődöntőt játszott abban az évben, amikor a döntőben az Effenberg vezette Bayern büntetőkkel legyőzte a csodálatos Gaizka Mendieta fémjelezte Valenciát. Vincent Kompany beállítását sem kell túlmagyarázni, ahogy Carlos Dungának is bérelt helye volt a védelem közepén. A jobbhátvéd személye azonban komoly gondot okozott. Dani Alves és Lilian Thuram voltak a legesélyesebbek arra, hogy bekerüljenek a csapatomba, ám a Juventusos szerepvállalásuk miatt kiestek. Ronaldo ugyanis mozdíthatatlan volt a szélső helyéről. Hosszas gondolkodás és tépelődés után úgy döntöttem, hogy legyen David Alaba a jobb oldalon. Nincs sem hely, sem idő arra, hogy hosszasan elmagyarázzam, hogy miért döntöttem végül mellette. Lehetett volna akár Bixente Lizarazu vagy Willy Sagnol is, ám akkor még úgy gondoltam, hogy Zinedine Zidane ott lesz a középpályán (megint a Juventus és a Real Madrid meg Liza esetében a Bordeaux húzta keresztül a számításomat), így Franciaország (is) kiesett. Ekkor jött a mentőötlet, Alaba és Ausztria, viszont a Bayernes kötődés miatt így Matthäustól kellett búcsúznom. Ha egy világ nem is dőlt össze bennem, de azért nagyon sajnáltam. A középpályás sor azért így sem lett gyenge, Steven Gerrard és Francesco Totti személyében két legenda, két olyan játékos kapott helyet a csapatban, akik a zsenialitásuk mellett a klubhűség mintapéldányai. Gerrard esetében ráadásul egy védekezni is tudó és hajlandó játékost is nyertem. A szélen maradt Ronaldo és Freddie Ljungberg. Utóbbi bekerülése szintén személyes érintettség, a svéd zseni ugyanis nemcsak játékstílusával volt nagy hatással rám, hanem a frizuráival is, különböző hajszíneit anno szinte kivétel nélkül kipróbáltam szüleim nagy örömére.

Freddie LjungbergFreddie Ljungberg Fotó: Europress/AFP

Elérkeztünk a csatársorhoz, ami viszont már az elején adott volt. A Maradona - Marco van Basten kettősnél jobbat nem nagyon lehet találni, de ami ennél jóval fontosabb számomra, hogy mindketten megannyi csodálatos élménnyel ajándékoztak meg fiatal futballrajongóként. Ez tehát az én álomcsapatom, amely leginkább a fiatalkori élményekre épült és bár komoly kompromisszumok mentén alakult ki, azért együtt tudok élni vele. 

Mártha Bence

Peter Schmeichel - Philipp Lahm, Thiago Silva, Kalidou Koulibaly, Eric Abidal - Steven Gerrard, Luka Modrić, Pavel Nedvěd - Francesco Totti, Dennis Bergkamp - Didier Drogba

Most mondom, hogy csak akkor fogj bele komolyan ebbe a kihívásba, ha rohadt sok időd van, és készen állsz kitépni a saját szívedet. Én ugyanis nem akartam olyan csapatot csinálni, amiben olyan játékosok szerepelnek, akik jó futballisták, de nem kedvelem őket, ezért úgy kezdtem, hogy felraktam az all-time kedvenc csapatomat kiindulásnak. Íme: 

Buffon - Cafú, Nesta, Chiellini, Zambrotta - Seedorf, Zidane, Nedvěd - Baggio, Del Piero - Ibrahimovic

Ez azért volt rossz út, mert itt alig néhány, a játék szabályaival kompatibilis név maradt, így biztos volt, hogy keserű krokodilkönnyeket hullajtva ki kell nyírbálnom a társaság nagy részét. Sőt, ebből a csapatból végül egyetlen név maradt meg: Pavel Nedvědé, aki ugyebár egymaga kinyírta az összes Juve-játékost, plusz bónuszként még Nestát is a Lazio miatt. (Hogy akkor miért ő maradt? Azért, mert nála egyetlen jobb, komplettebb középpályást láttam játszani: Clarence Seedorfot, aki viszont a valaha volt egyik legjobb védőt, Thiago Silvát csinálta volna ki a csapatból - a teljes Real Madriddal együtt.)

Jó tanácsom a csapat összeállításához - amit én magam nem fogadtam meg, talán emiatt is tartott három és fél óriáig -, hogy először olyan minőségi arcokat tegyünk be, akik nem játszottak sok csapatban. Nyilván sokan Messivel nyitnak, de Gerrard, Totti, Del Piero és még talán Zidane is joggal követel helyet. A talán annak szól, hogy ő azért ellövi a Realt és a Juvét is egyszemélyben, de ilyen áldozatokat, sőt ennél sokkal nagyobbakat is meg kell hozni. 

Egyébként büszke vagyok a csapatomra, mert játékerejét tekintve elég bitang lett, habár nem makulátlan, hiszen Koulibaly Franciaország szülötte, de futballistaként (válogatottként) szenegálinak számít. A zsűrire bízom, elfogadja-e megoldásként. Érdekes, hogy rengeteg variálás után végül nincs spanyol a csapatomban (a folyamat bizonyos pontjain Xavi, illetve Sergio Ramos is a kezdőmben pulzált), és argentin sincs. Utóbbit nem is Messi, hanem Javier Zanetti miatt sajnálom igazán (őt végül a rövid, de annál sikertelenebb milánói időszakával Bergkamp űzte ki a csapatból), a spanyolokkal meg az van, hogy általában vagy Real, vagy Barca, tehát viszik a helyet rendesen, míg Mendieta a Lazio miatt ment a levesbe, Valerónt pedig csak én imádtam nagyon, a csapatból talán kilógott volna a sok sérülése miatt.

Dennis BergkampDennis Bergkamp Fotó: Europress/AFP


Németh Dániel

Jan Oblak; Trent Alexander-Arnold, Alessandro Nesta, Nemanja Vidić, Alex Sandro; Luka Modrić, Santi Cazorla, Kevin De Bruyne; Thomas Müller, Lionel Messi, Kylian Mbappé

Oblak ebben a játékban egyértelmű választás volt, hiszen amellett, hogy a világ egyik legjobb kapusa, Szlovéniából kevés játékos férne be egy világválogatottba, talán csak poszttársa, Samir Handanović. Valamit tudnak a szlovénok, ha kapusnevelésről van szó. Kell is a bravúrokat üzembiztosan szállító kapus, mert a védelem mindkét szélére olyan játékos került, aki talán egy sorral feljebb is megállná a helyét, és nem kimondottan a védekezéséről ismert. Alexander-Arnold kapcsán visszatérő beszédtéma, hogy vajon mikor lesz belőle középpályás (bár amíg ilyen ütemben termeli a gólpasszokat, miért mozgatná bárhova is Klopp?), Alex Sandro pedig annak ellenére nagyon jó kis játékos, hogy a harmadik-negyedik számú brazil balhátvédként viszonylag kevés figyelem irányult rá az elmúlt években. Hogy nem a Cafú-Maldini kettősből került ki valamelyik szélsőhátvéd, az elsősorban Nestának köszönhető, aki a legjobb belső védő azok közül, akiket láttam is játszani, és egyetlen másodpercig sem volt kérdéses, hogy őt választom. Vidić hasonló társa lehet középen, mint egykoron Stam volt: erős, kőkemény, megbízható. Nem szívesen játszanék egy ilyen duó ellen.

Ha mélységi irányító, akkor Andrea Pirlo vagy Xabi Alonso, őket azonban már sikerült többszörösen is kizárni, ezért Pjanić (ezen a ponton Sandro még nem volt a csapatban) és Modrić maradt a listámon. Közülük utóbbira esett a választásom, és utólag már nem is értem, miért volt ez egyáltalán dilemma, miközben a horvát eredményességben és tudásban is előrébb tart a bosnyák válogatottnál, és ha csak a pragmatikus szempontokat vizsgáljuk is hasznosabb, mivel tud védekezni. Ez pedig azon a középpályán, ami magába foglalja De Bruynét és Cazorlát is, nem utolsó szempont. A belga válogatott játékmestert jelenleg a posztja legjobbjának tartom, és még azt sem éreztem nagy árnak, hogy a rendszer egyensúlyának fenntartására kiszemelt Kantét ejtenem kellett miatta. Utóbbit már csak azért sem bánom, mert így legalább bekerülhetett Mbappé, aki hasonlóan eredményes (vagy eredményesebb) társa lehet Messinek, mint amilyen Neymar volt. Az argentin számára fontos, hogy a körülötte lévő játékosok gondolkozásban is felvegyék vele a ritmust, ezzel biztosan nem lesz gond, legfeljebb az öltözői egyensúly miatt lehetne aggódni, de az egók menedzselése legyen inkább az edző problémája. Hogy ez ne legyen megoldhatatlan a feladat, a támadósor harmadik elemeként Lewandowski helyett azt a Müllert választottam, aki könnyebben be tud állni az argentin zseni mögé, és a két világklasszis támadó mellett azt is élvezné, hogy rá kevesebb figyelem jut.

Thomas MüllerThomas Müller Fotó: Europress/AFP


Rév Dániel

Hugo Lloris - Javier Zanetti, Matthijs De Ligt, Paolo Maldini, Philipp Lahm - Steven Gerrard, Kevin De Bruyne, Andrés Iniesta - Freddie Ljungberg, Ryan Giggs - Edinson Cavani

Csapatom kapujában a legutóbbi világbajnokság győztes válogatottjának csapatkapitánya, Hugo Lloris áll, aki ugyan követ el hibákat, mégis megfelelően irányítaná a védelmet. Ennek két szélén két cserélgethető játékos van, hiszen mind Javier Zanetti, mind Philipp Lahm játszott mindkét szélsővédő-pozícióban pályafutása során. Azért utóbbi került a bal oldalra, mert talán pályafutása legemlékezetesebb gólját onnan lőtte a 2006-os vb nyitómeccsén. A védelem közepén generációk figyelnek együtt az ellenfél csatáraira, Paolo Maldininek Matthijs De Ligt nyugodtan a fia lehetne. A középpályát érzem a csapat legerősebb részének, főleg, ha a két szélsőt is ide veszem. Steven Gerrard elsősorban a védekezésre fog koncentrálni, míg Kevin De Bruyne lesz a szaladgálós, box-to-box középpályásom. Az ész természetesen Andrés Iniesta, a két szélen pedig két olyan játékos, aki meghatározó szereplője volt kora legjobb angol klubcsapatának: a bal oldalon Ryan Giggs, a jobbon pedig Freddie Ljungberg segíti a támadásokat. A középcsatár egy klasszikus kilencesnél talán sokoldalúbb játékos, az új Puskás Aréna első gólját szerző Edinson Cavani lesz.

A kezdő tizenegy kialakításánál a középpályáról indultam, hiszen két kedvenc csapatomból a két kedvenc játékosomat, Andrés Iniestát és Steven Gerrardot raktam le, mint a csapat alapköveit. Ők ráadásul az egyébként elég nehéz feladat szempontjából ideálisak, hiszen mindketten csak két csapatban játszottak pályafutásuk során. Harmadikként került be Kevin De Bruyne, akinek három bajnokija volt a Chelsea-ben, ami az első nehezítés volt a csapat összeállításánál. A szélső védőkön nagyon sokat gondolkodtam, Maldinit először baloldali védőként vettem számításba, aztán amikor azon gondolkodtam, hogy milyen jó szélső védők voltak az elmúlt 20 évben, akik nem nagyon váltogattak csapatokat, akkor lyukadtam ki először Lahmhoz (ő ráadásul azon ritka játékosok közé tartozik, akik a Bayern/német vonalról szimpatikusak voltak), majd később Zanettihez. Az Inter egyébként elég gonosz módon rengeteg jó játékost húzott le a listámról, Roberto Carlos, Diego Godín, Lúcio csak a védelemből, illetve utolsó áldozatként Dennis Bergkamp is kimaradt az Interes évei miatt. Bergkamp kimaradásával viszont jöhetett Ljungberg a jobbszélre, és az ifjú De Ligt a védelem közepére. Csatárposztra dél-amerikai játékosban gondolkodtam, Cavani szerintem elég sok gólt lőne egy ilyen középpálya mellett. Utolsó alkotóelemként választottam Llorist, és itt tulajdonképpen el lehetne gondolkodni, hogy nem erősebb-e a csapat, ha Mbappé kerül csatár posztra, és teszem azt, Oblak vagy akár Gulácsi Péter megy a kapuba, de Cavani klasszikusabb csatár a franciánál, úgyhogy végül ennél maradtam.

Edinson CavaniEdinson Cavani Fotó: Europress/AFP

A csapat erőssége egyben a gyenge pontja is: szinte minden játékos volt csapatkapitány klubjában, és vezéregyéniségnek számított csapatában, lehet, hogy túl sok lenne a dudás a csárdában, de ezt a kockázatot szívesen vállalnám. Ami talán meglepő: sem brazil válogatott, sem Real és Atletico Madrid játékos nincs a 11-ben. Meg Messi és Ronaldo sincs - kíváncsi lennék, hogy a keretek hány százalékánál van ez így.


Szabó Gábor

Michel Preud’homme - Philipp Lahm, Morten Olsen, Paolo Maldini - Steven Gerrard, Zinedine Zidane, Törőcsik András (félidőben Détári Lajos) - Ryan Giggs, Lionel Messi (félidőben Diego Maradona), Dennis Bergkamp, Didier Drogba

A csapat összeállításán jól érződik, hogy a szakvezetés már nem igazán tartja rajta a kezét a XXI. század labdarúgásának ütőerén. Ennek ellenére, az idejétmúltnak mondható, 3-3-4-es játékrendnek nem ez az oka, hanem az az alapvetés, hogy aki képes lenne átrágni magát a Lahm, Morten Olsen, Maldini hármason, az úgyis ebben a csapatban játszik. Némi meglepetésre a kapuban Preud’homme bizonyíthatja, hogy rosszindulatúak voltak azok a megjegyzések, hogy csak azért ő véd mert nem volt más. Pedig de. A középpályán Törőcsik életében először hozzá hasonló kvalitású játszótársat kaphat, Gerrard pedig várhatóan majd becsúszik helyette is. Elöl Drogba az utolsó pillanatban került a csapatba, miután kiderült, hogy a szakvezetés hosszú ideig Carragher-vakságban szenvedett és Preben Elkr Larsent tartotta a csapatban centernek. Aztán az utolsó pillanatban kiderült, hogy ő pályafutása elején játszott a Kölnben - ahogyan Morten Olsen is. 

Aki egyébként honfitársa:)

Egy dolog volt biztos, hogy Zidane játszani fog. Rögtön utána hosszas gondolkodás következett, mivel a téren én mindig Törőcsik voltam, ám Détári játékára azért jobban emlékszem. Ezt a problémát végül úgy oldottam fel, hogy mindketten kapnak egy félidőt. Utána jött az egész csapat legnagyobb dilemmája: Van Basten vagy Maldini kerüljön be a Milanból? Végül az döntött, hogy Paolo végig csak a Milanban játszott, így nagyobb maradt a játéktér a továbbiakban. Érdekes, de egy spanyol, brazil és portugál sincs a csapatban, ennek legfőképpen az az oka, hogy kevés olyan értelmezhető spanyol játékos van, aki nem fordult meg sem a Realban sem a Barcelonában. Közülük Arconada egy darabig versenyben volt a kapusposztért, de végül a kispadra szorult. Ami a brazilokat, portugálokat illeti: itt akik érzelmi alapon szóba jöhettek volna (Ronaldinho, Roberto Carlos, Chalana) azok sajnos rossz csapatokat választottak karrierjük során. Még Juninho volt a legközelebb a csapatba kerüléshez, de ebben a csapatban azért akadnak néhányan, akik el tudják rúgni a szabadot rajta kívül is. Szép edzői feladat lesz megoldani, hogy lejöjjön Messi a pályáról a félidőben, de még mindig egyszerűbb, mint leültetni őt a kispadra. Ezért kezd ő, nem pedig Maradona.

MessiMessi Fotó: Europress/AFP

Takács Márton

Jan Oblak - Darijo Srna, Alessandro Nesta, Vincent Kompany, Andy Robertson - Paul Scholes, Philipp Lahm, Zinedine Zidane, Andrés Iniesta - Dennis Bergkamp, Didier Drogba

Zidane és Iniesta szerepeltetése volt az alap, a két kiindulópont. Velük sikerült a két all time kedvencemet betenni a csapatba, innentől okés a dolog. Hinné az ember. És igazából az első hét-nyolc ember megtalálásáig simán ment minden. A kapus, a jobbhátvéd, az egyik középső hátvéd, és a balhátvéd ideális emberének kijelölése okozott gondot.

A középpálya állt össze leghamarabb, ahol Pep Guardiola ötletét kölcsönvéve minden idők legszimpatikusabb német labdarúgója, - nincs belőlük sok - Lahm védekezik, és három zseni, Scholes, Zidane és Iniesta támad. Zizou úgyis Scholesy-t tartotta generációja legjobb középpályásának, most együtt varázsolhatnak. Ha nem kötnének a challenge szabályai, akkor Fernando Redondo és Clarence Seedorf is szerepelne a csapatban, ne kérdezze senki, kik helyett.

Bergkamp volt a harmadik alapember, mindenki más csak utánuk következett. Gondolkoztam Cafú és Javier Zanetti szerepeltetésén jobbhátvédként, de akkor nem kerülhetett volna be Nesta, a legcsodálatosabb középhátvéd, akit életemben láttam, illetve Zanetti Bergkamp interes ballépése miatt nem fért be. Megnéztem volna a Nesta-Van Dijk bekkpárost is, de az isteni Dennis miatt honfitársának esélye sem volt. Srna minden idők egyik legalulértékeltebb jobbhátvédje, akit azzal az elismeréssel engesztelnék ki, hogy bekerült a csapatomba. És Robertson személyében egy Duracell nyuszival képviselteti magát a mai szuper Liverpool is.

Drogba az egyetlen ebben a tizenegyben, akit nem különösebben kedveltem - kivéve Marseille-ben -, de maximálisan elismerem, milyen pazar csatár volt. A még aktívak közül Lionel Messi és Kevin De Bruyne kaphattak volna még esélyt, de most ez jött ki. Két nappal később valszeg egy másik.

Didier DrogbaDidier Drogba Fotó: Europress/AFP

Hozzászólások