Foci - Úgy masíroztunk fel a cardiffi vágóhídra, mintha nem lett volna az elmúlt másfél év
Úgy masíroztunk fel a cardiffi vágóhídra, mintha nem lett volna az elmúlt másfél év
Fotó: MTI

Úgy masíroztunk fel a cardiffi vágóhídra, mintha nem lett volna az elmúlt másfél év

Mártha BenceMártha Bence
2019/11/20 12:03
Igazán jó egyéni teljesítmény nélkül, csapatként is gyengén muzsikálva zártuk az egyébként egészen kiválóra sikerült Eb-selejtezősorozatot Walesben. A cardiffi vergődésben benne van Marco Rossi is, de csak annyira, hogy egy percig sem élt a remény, máskülönben sima ügy volt. 

Nem fogalmaztunk meg túl nagy elvárásokat a cardiffi meccs előtt, mindössze élvezni akartuk a pillanatot, és örülni neki, hogy a Marco Rossi keze alatt szépen fejlődő válogatott ilyen kiélezett tétmeccset játszhat egy selejtezősorozat utolsó fordulójában. Én annyira azért felbátorodtam a meccs előtt, hogy két elvárást is megfogalmaztam: rúgjunk egy gólt, és ne dőljön el gyorsan, legyen miért izgulni legalább egy darabig.

Nagyjából semmi nem szól mellettünk Walesben, de a vak remény is jobb az önámításnál | Hosszabbítás

Még a legerősebb összeállításában pályára lépő magyar válogatottnak sem lenne sok esélye, hogy legyőzze Walest Cardiffban, ami persze nem zárja ki, hogy Marco Rossi szedett-vedett csapata megteszi, de önámítás helyett érdemes inkább a selejtezősorozat pozitívumaira koncentrálni. És élvezni, hogy ma ilyen helyzetben léphetünk pályára.

Bár egyik sem teljesült, az első félidőben még itt-ott emlékeztettünk egy olyan csapatra, amely győzelmi szándékkal érkezett Cardiffba, főleg a gyorsan bekapott gól után, amikor már Wales sem játszott olyan feszesen. A második félidő azonban, főleg Ramsey második gólja után, durván visszarángatott minket a helyünkre: a csoport negyedik helyére.

“Túl sokan játszottak a saját szintjük alatt”

Ezt mondta Marco Rossi a lefújás után, és bár ez a kijelentés önmagában is elég szomorú, tegyük hozzá, hogy sokaknak még a “saját szintjük” sem lenne elég ahhoz, hogy mondjuk Wales válogatottjába beférjenek. Ha pedig egy magyar játékosról azt mondjuk, a saját szintjét sem érte el, azzal azt is elmondtuk, hogy nemzetközi szinten értékelhetetlen teljesítményt nyújtott.

Szoboszlainak voltak villanásaiSzoboszlainak voltak villanásai Fotó: MTI

És itt most nem a bekapott gólokról van szó, még csak nem is a védekezésről, mert például a legerősebb felállásában játszó magyar válogatott is ugyanúgy elcsúszott volna a walesiek vezető gólja előtt. Hanem az összeteljesítményről, más szóval olyan dolgokról, amiket szenvtelenül, számokkal le lehet írni: futómennyiség, sebesség, párharcok, passzpontosság. Ezekben múlták sokan alul saját szintjüket.

Egy-egy játékos teljesítményét mindig a rendszerben betöltött szerepét értelmezve kell megítélni, ezért először érdemes rápillantani, milyen haditervvel érkeztünk Walesbe.

Nem készültünk semmi meglepetéssel

Marco Rossi feltette azt a csapatát, amivel kb ugyanazt tudja játszani, mint a legerősebbel. Szó sem volt meglepő taktikai húzásról, vagy akár az ellenfélhez való alkalmazkodásról, felálltunk ugyanúgy, ahogy Azerbajdzsán ellen.

Dzsudzsák kezdetését érteni véljük, hiszen a sokszor a 10-es posztra bemozgó kapitánytól vártuk a gólpasszokat, illetve a védekezésből támadásba való zökkenőmentes átmenetelt, bár annyiból meglepő a döntés, hogy Rossinak is pontosan tudnia kellett, hogy ezzel a 60. perc környékén ellő egy cserét. Végül a 72. percben hozta le Dzsudzsákot, de a teljesítménye alapján lehozhatta volna akár a szünetben is.

Csak küzdelemre futottaCsak küzdelemre futotta Fotó: MLSZ

Rossi a pálya széthúzásával, illetve a szélső védők feltolásával akarta segíteni a passzjátékunkat, de már az első percekben feltűnő volt, hogy túlságosan hosszú a magyar csapat. A 10 méternél hosszabb passzok nem a barátaink, maga Rossi utalt (többek között) erre azzal, hogy “képességbeli hiányosságaink vannak”, így még kevésbé érthető a gyakran 50 méteresre szakadó csapatunk felállása, aminek az lett a következménye, hogy saját magunkat zártuk ki a játékból.

Így kevés esély volt a kis játékokra Sallai és Szoboszlai között, a szabadon mozgó Dzsudzsák pedig sem középről, sem Lovrencsics mellé kitolódva nem tudott meghatározó szereplővé előlépni. Számszerűen a magyar csapat sokat (470) és nem nagyon rosszul (83%) passzolt, de ez félrevezető, hiszen a legtöbbször a két középhátvédünk ért a labdába, miközben tanácstalanul tologatták egymás között a labdát.

Gyorsan kiderült, hogy a kapitány elképzeléseiből nem sok valósul meg, de a gól után kicsit aktívabbnak mutatkozó csapat annyit elért az első félidőben, hogy csalfa reményt keltve el-eljutott a walesi kapuig. A gond az, hogy - leszámítva az egész mérkőzés egyetlen formás támadását, aminek a végén kétszer is ziccerből tüzelhettünk - a helyzetek, vagy nevezzük inkább lehetőségeknek, egy-egy egyéni megmozdulásból születtek, nem abból, amit Marco Rossi eltervezett.

Ez volt Rossi terve, nem a szükség szülte

Abból, hogy Vida Máté végigjátszotta a stadionavatót, lehetett tudni, hogy nem, vagy csak csereként kap szerepet Walesben. Ezzel az is eldőlt, hogy Rossi nem tesz fel három szűrő középpályást a pálya közepére, holott ez nem tűnt volna rossz elgondolásnak elnézve, milyen simán jöttek át rajtunk a walesiek.

Egyenlőtlen küzdelemEgyenlőtlen küzdelem Fotó: MTI

A magasan, de legalábbis magasabban megszerzett labdákból lehetett volna esélyünk gyors támadásokat indítani, vagy legalább bejátszani a megnyíló területeket. És utólag azt is leszögezhetjük, hogy a fenti 4-3-2-1-es rendszerből kieső Sallai sem hiányzott volna annyira. Ha ebben a rendszerben Szoboszlai, Dzsudzsák és/vagy Kovács játszott volna a három szűrő előtt, valószínűleg többre jutunk, ha másért nem, hát azért, mert Wales nem viszi lövésig minden egyes labdavesztésünket.

Persze Kleinheisler és Kalmár hiánya is közrejátszott abban, hogy a kapitány nem nyúlt bele a középpályájába, de az, hogy semmiféle kockázatot nem vállaltunk, és meg sem próbáltuk meglepni az ellenfelet, Rossi sara is. Előfordulhat, hogy az Uruguay ellen látott 4-1-4-1 lett volna a haditerv Walesben is, csakhogy ez Kalmár bokatörésével ment a levesbe, így lett ebből az a nagy semmi, ami kijött a csapatból Cardiffban.

Öt kapura lövéssel nem nagyon nyersz meccset, főleg, ha abból csak kettő találja el a kaput. Az a bizonyos kettő pedig három másodpercen belül. Ezen nincs mit magyarázni, és nagyon boldog vagyok, hogy egyelőre sehonnan nem jöttek elő a román bírót kritizáló hangok, mert bár a Lovrencsics beadása utáni kezezést azért megnéztem volna még egyszer, Szoboszlai esése nem ért 11-est Cardiffban. Talán még Budapesten sem ért volna.

Nincs itt semmi látnivaló?

A negyedik kalapból indultunk, és a negyedik helyen is zártuk a sorozatot, azaz nem történt semmi meglepő. De közben mégis történt, hiszen Marco Rossi irányítása alatt megkaptuk, amit az olasz kapitánytól a kinevezésekor vártunk: tudatosabb, összeszedettebb és sokkal kiegyensúlyozottabb játék, azon kívül erőn felüli teljesítmények, sőt komoly, fajsúlyos bravúrok is beestek.

Ez egy jó sorozat voltEz egy jó sorozat volt Fotó: MTI

Nem néz ki jól a negyedik hely, és nem is mutatja, hogy csaknem sikerült borítanunk a papírformát a csoportban. A helyezés azonban csak a vb-selejtezők beosztása miatt fontos, egyébként sokkal lényegesebb, hogy a csapatunk sokat lépett előre, és lesz olyan párosítás az NL-pótselejtezőben, amiben nem leszünk esélytelenek.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni: csak akkor tudunk reálisan értékelni, ha reális képünk van a magyar válogatott nemzetközi mezőnyben elfoglalt helyéről, a játékosaink futballtudásáról, és úgy általában a képességeinkről. A fentiek alapján már az siker, hogy végig versenyben maradtunk a továbbjutásért, és ezt még egy olyan lehangoló meccs másnapján sem szabad elfelejteni, mint amilyen a cardiffi volt.  

Hozzászólások