Foci - Egy suttyó volt a focipályán rengeteg botránnyal, önéletrajzi könyve talán ezért is a műfaj egyik legjobbja
Egy suttyó volt a focipályán rengeteg botránnyal, önéletrajzi könyve talán ezért is a műfaj egyik legjobbja
Fotó: Europress/AFP

Egy suttyó volt a focipályán rengeteg botránnyal, önéletrajzi könyve talán ezért is a műfaj egyik legjobbja

Takács MártonTakács Márton
2019/02/25 12:45

Joey Barton az elmúlt 20 év labdarúgásának egyre kevesebb számú egyéniségeinek egyike, aki profi karrierje alatt főleg botrányos viselkedésével, verekedéseivel, börtönbüntetésével hívta fel magára a figyelmet. A Cser Kiadó jóvoltából magyarul Semmi duma címmel még 2018 elején megjelentetett nagyszerű önéletrajzi kötete alapján viszont egy sokkal árnyaltabb képet kapunk róla. Könyvajánlónk.

Itt egy ember, akinek nagyon zűrös gyerekkora volt, elvált szülőkkel, bandázással, akit 12 évesen már bunyózni tanított az édesapja. És aki később ugyanúgy otthon érezte magát a Premier League-ben, mint a Strangeways börtönben. Nem tipikus felnövéstörténet tehát Joey Bartoné, aki elképesztően plasztikusan, szenzációs mondatokkal, popkulturális utalások özönével meséli el E/1. személyben - Michael Calvin sportújságíró segítségével - saját életét, kendőzetlen őszinteséggel és nyíltsággal, magával ragadó lendülettel, már-már szépirodalmi igénnyel. 

Joey_Barton_Manchester_City.jpg A Manchester City mezébenFotó: Europress/AFP

Az elvakult Everton-drukker Bartont már kilenc esztendősen felvették az Everton akadémiájára, kezdetben futva járt a meccsekre, “az állóképességem volt az egyik titkos fegyverem” - írja. Az 1982-es születésű angolra nagy hatással volt az 1990-es labdarúgó-világbajnokság, ahol lenyűgözte Paul Gascoigne játéka, ahogy a ‘94-es vb is, ahol a román Gheorghe Hagira figyelt fel. Már az angol zsenivel kapcsolatban elhangzik a könyv elején egy olyan szál, amit Barton végigvisz az egész köteten. “A játéknak és a hozzá tartozó fegyelemnek köszönhetően egyre tágult a látóterem, mégis megrekedtem valahol a szorgalom és a nemtörődömség közötti senki földjén. A személyiségem sötét oldala szunnyadt ugyan, mégse volt soha messze a felszíntől. Időről időre felbukkant és veszélybe sodort mindent, ami kedves volt számomra.” 

Ez a két központi motívum Joey Barton életében, a játék mindennél fontosabb szerepe és a fegyelem hiánya. Amíg a foci nélkül nem tud meglenni, nagyon nehezen tudja kordában tartani indulatait, e kettő között lavírozva jutott el a Manchester City, a Newcastle United, az Olympique Marseille, a Queens Park Rangers, a Burnley és a Rangers csapatáig, valamint egy alkalommal az angol válogatott mezét is magára húzhatta. “A játék szeretete segített át a legsötétebb időszakaimon. Ez az, ami túllendít a nehézségeken, amikor úgy érzed, összecsapnak a fejed felett a hullámok, és a világ hidegnek és kegyetlennek látszik.” 

Ez az önanalízis és önkritika vissza-visszatérő elem a könyvben, az utolsó oldalak egyikén tökéletesen megfogalmazott, pontos képet fest magáról: “A legfontosabb képességem a mentális erőm, amit a kőkemény utcai világ alakított. Ha pontosan ugyanekkora tehetséggel egy középosztálybeli családba születek, nem sikerült volna. Sokkal kiegyensúlyozottabb ember lennék, de nem bírtam volna el a Premier League kíméletlen gépezetével. Az agresszió adta meg a szükséges pluszt.”

Hívták a Liverpool akadémiájára, az apja válasza ez volt az ajánlatra: “Nem, nem, nem és nem. Mi evertonosok vagyunk.” Nem sokkal később az Everton akadémiájának vezetője, Neil Dewsnip túl kicsinek tartotta. Más, nagyszerű karriert befutó futballistáknál is olvashattunk ilyen indokról, többek között Jamie Vardy és Antoine Griezmann is írt erről saját könyvében. A Barton által megnevezett edző egyébként Steven Gerrardról is ezt mondta és elküldte Phil Jagielkát is. Egy idő után Bartont is kirúgta, aki átment a Manchester Cityhez. Erősen kritizálja az akadémiai rendszert, szerinte, “ha az akadémiákat irányító emberek állnának a gazdaságunk élén, seperc alatt jönne az államcsőd.”

Joey_Barton_Newcastle.jpg Imádta a Newcastle-tFotó: Europress/AFP

A középpálya közepén érezte magát a legjobban, ez volt a kedvenc posztja, de nem szégyellt senkitől sem tanácsot kérni, a kérdezés fontosságát többször is hangsúlyozza. Korának egyik legjobb kapusa, Peter Schmeichel céltudatossága óriási hatással volt rá. 

Barton sokat ivott, verekedésekbe keveredett a pályán és azon kívül is. Erőszakból fakadó gondokkal küszködött, Thaiföldön egymaga szétkapott egy bárt. Az öccse, Michael bűnrészes volt egy gyilkosságban, amit unokatestvérük, Paul Taylor követett el. AA-gyűlésekre járt éveken át, mert összeroppant. A Manchester Citynél csapattársával, Ousmane Dabóval is összeverekedett, 100 ezer fontra büntették, de csak őt marasztalták el. “Elárultak, és ezt sem megbocsátani, sem elfelejteni nem fogom.” A Dabo-incidens miatt csak feltételesen volt szabadlábon, saját bevallása szerint ezért nem mehetett fél évre kölcsönbe a Juventushoz. 

Elvitte a Newcastle, ahol csapatkapitány is volt, de lábközépcsont-törés miatt hónapokra kiesett. Korábban visszatért a pályára, bokasérülést is szenvedett. Ebben az időszakban "önsajnálaton és gyulladáscsökkentő pirulákon éltem. Már nem tudtam azzal áltatni magam, hogy ura vagyok az alkoholproblémáimnak." Részegen megvert egy éjjel Liverpool belvárosában egy 15 éves srácot, letartóztatták, hat nap után feltételesen helyezték szabadlábra, házi őrizetbe került. Eleinte még futballstadionokba sem mehetett, ki volt tiltva az alkoholokat is árusító helyekről. 

Joey_Barton_QPR_bíró.jpg A QPR színeibenFotó: Europress/AFP

Végül 6 hónapos börtönre ítélték, három hónappal később jó magaviselettel szabadult. Tagja volt a fogvatartottak focicsapatának, plusz az egyik őr tollaslabda-edzőpartnereként tevékenykedett és bukmékernek is állt a börtönben, a lóverseny mellett a 2008-as foci-Eb-re is lehetett nála fogadni. Miközben előfizetett a Times-ra, nem használt illegális mobilt, tudatosan elszigetelte magát. 

A Dabo-ügy miatt 4 hónap felfüggesztett börtönre ítélték, a Strangeways-be vitték, ami "háborús övezet" volt. Élete leghosszabb éjszakájának nevezte az ottani elsőt, félt a cellatársától. "A visszatérésemkor a Newcastle Unitednél tapasztalt káosz a Strangeways rehabilitációs szárnyának sajátosan megnyugtató biztonságához képest olyan volt, mint Hunter S. Thompson valamelyik meszkalinnal felturbózott fantáziája.

Erre a helyzetre jó példa, hogy Barton és Keegan háta mögött a Szarkák megegyeztek a Portsmouthszal az eladásáról, csapattársát, James Milnert a menedzser beleegyezése nélkül adták el. 

Megkapják a magukét edzői is. Ellentmondásos volt a viszonya Kevin Keegannel, akivel a City-nél és a Newcastle-nél is dolgozott együtt. Stuart Pearce játékosként ikon volt a szemében, sokáig jóban voltak, amikor ő lett a menedzsere, de amikor véglegesítették posztján, vége lett a nyugalomnak. Alan Shearerről elmondja, hogy annyira tisztelte őt játékosként, hogy kiskorában vett egy Shearer-feliratú Blackburn-mezt. Azt viszont hibának tartotta, hogy amikor a legendás angol csatár lett a menedzsere, nyolc meccsel a szezon vége előtt napi két edzést iktatott be a programba. Kapcsolatuk elmérgesedett, az öltözőben sértegették egymást egy Liverpool-meccs után, Bartont az idény végéig eltiltották a klubtól. A Newcastle kiesett, Shearer pedig visszament tévés szakkommentátornak, “ahol szó mi szó, kiválóan szerepelt”. A tulajdonossal, Mike Ashley-vel pénzügyi vitába keveredtek a játékosok, az ellenállást Barton vezette. “Lehet, hogy Ashley-é volt a futballklub, de mi nem voltunk az övéi”.

Alen Pardew-ról azt írja, hogy “ő volt az egyik legjobb menedzser, akivel együtt dolgoztam”, bár Barton vezetésével a csapat kezdetben kijelentette, hogy nem tetszik nekik Pardew kinevezése. “Arrogáns, wannabe playboy, ferrari selyemfiú” - írja, majd megjegyzi, “bevallom, túl hamar és felületesen ítéltem meg őt”. Fizetéscsökkentést akartak vele aláíratni új szerződés gyanánt, majd a klub visszavonta a szerződéshosszabbítási ajánlatát is, négy év után. Barton őrjöngött, Pardew-t is elküldte melegebb éghajlatra. Egyedül kellett edzenie, és átadólistára is tették. Nem kímélte később mesterét sem: "A QPR-t erősítő Neil Warnock sokkal alacsonyabb szintet képviselt…, edzőnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetném.”

Joey_Barton_QPR.jpg Fotó: Europress/AFP

Elismeri, hogy csakis a pénz miatt írt alá négy évre a Queens Park Rangershöz, heti 76 ezer fontot keresett ott, ő lett a csapatkapitány. Warnock menesztése után Mark Hughes lett a QPR menedzsere. Barton szerint javult az edzések minősége, de a személyes kapcsolatuk nem volt valami jó. “A fegyelmezés átment személyes szapulásba”. Barton újra inni kezdett, egy Manchester City elleni meccsen Carlos Tévez ütésére egy könyökössel válaszolt. 12 meccsre eltiltották, és 75 ezer fontos bírságot is kellett fizetnie. A QPR a tartalékokhoz küldte és még hat heti fizetésének megfelelő összegre is büntette. Előbb a Fleetwood Townhoz - 2018 óta ennek a klubnak a menedzsere - ment kölcsönbe a Football League-be, aztán Marseille-be igazolt. A Burnley menedzserét, Sean Dyche-t a fent megnevezettekkel ellentétben sokra becsüli, “következetesen intelligens stratégiát követ, mély és összetett karakter”. 

Nagyon szeretett Franciaországban játszani, "az OM tökéletes választás volt", a Newcastle-ra emlékeztette. "A Rennes elleni meccsen a kapu mögött egy hatalmas molinón a két legnagyobb szenvedélyem köszönt vissza: a futball és a The Smiths. A vörös háttér előtt fehér gót betűkkel az alábbi üzenet virított: "Welcome, Sweet and Tender Hooligan!'"

Gyorsan felvette a francia ritmust, és igen élesen fogalmazott a Ligue 1 krőzusáról is: "a PSG a kulturális arroganciát, és a francia főváros gazdasági dominanciáját reprezentálja..., a kispolgárság játékszere, a politikai opportunizmus terméke, a modern labdarúgás gyökértelenségének ékes példája… Egyszer, amikor a marketingérték elkopik, a pénzforrás elapad, a mecénások pedig felszívódnak, nem marad majd más, csak a nagy üresség, aminek a helyét máshol a hagyomány és a közösség tölti ki... Az OM ezzel szemben az emberekről szól."


Aztán megkapta a magáét a PSG két emblematikus igazolása, David Beckham és Zlatan Ibrahimovic is. “Nem volt kérdés, hogy mit várnak tőlem a PSG elleni derbi: hulljon mindenki, aki a rivális mezében jön velem szembe. Beckham megvásárlása egyébként remekül példázza a két klub különbségét. Jómagam sosem vettem be a Beckham-brand makulátlanságát, de az kétségtelen, hogy a munkabírása és a megújulásra való képessége még a visszavonulása után is kivételesnek mondható. A PSG dekadenciájának másik szimbóluma, Zlatan Ibrahimovic alig várta, hogy bemutatkozhasson nekem.” 

Közben a QPR kirúgta Mark Hughes-t, Harry Redknapp lett az utódja. Az OM-mel másodikak lettek a PSG mögött, Barton visszakerült a QPR tarcsiba, majd az első csapatba. A Burnley menedzserét, Sean Dyche-t a fent megnevezettekkel ellentétben sokra becsüli, "következetesen intelligens stratégiát követ, mély és összetett karakter". Miatta igazolt oda 2015 nyarán, “a Burnley jelentette nekem a tökéletes futballélményt”. Onnan a Rangershöz távozott, Bob Dylan Like a Rolling Stone c. dalának sorait tweetelte ki, utalva a váltásra. Még abban az évben, júniusban letette az utolsó vizsgáját az UEFA A licences edzői tanfolyamán, edzőként képzelte el a jövőjét. "Szívesen dolgoznék együtt egy fiatal Joey Bartonnal… és José Mourinhóval is... Játékosként is mindig edzői fejjel gondolkodtam... A világ legjobb edzője vagy menedzsere akarok lenni, de ehhez áldozatokra lesz szükségem."

Mint kiderült, 2004-ben Steven Gerrard kampányolt érte a Liverpoolnál, Gerard Houllier-vel meg is egyezett, de a francia menedzsert kirúgták a nyáron. A helyére érkező Rafa Benítez pedig Xabi Alonsót vette meg helyette. Nem akarnánk megbántani Bartont, de a spanyol világklasszis volt a posztján, ő pedig messze volt ettől a kategóriától. Érdeklődött iránta az Arsenal is, de az egymás elleni meccsük után Arsene Wenger azt mondta, hogy "Joey soha nem fog az ő klubjában szerepelni”.


Az angol futball problémáit is megfogalmazza: “a játékosok nem ismerik egymást, a kluboknak túl nagy a befolyásuk, az FA pedig szakmailag nem hozzáértő. Minek építették újjá a Wembley-t? Amikor a csapat járta az országot, a szurkolók végre valóban magukénak érezték a nemzeti csapatot, nem pedig a londoni M25-ös körgyűrűn belül élők magánügyének." Kemény szavakkal illeti az angol bajnokság szervezőit és az európai topklubokat is. “Az FA már nem érzi a felelősséget, hogy neki kellene megvédenie a játékot. Ma már csak az általuk életre hívott szörnyeteg árnyékában senyvednek. A Premier League külsőre okos, pénzügyileg stabil lábakon álló óriásnak látszik, de ha levesszük a maszkot, csak egy vámpír marad, amely az utolsó cseppig kiszívja a vért az angol labdarúgásból, amíg valaki szíven nem szúrja egy karóval."

Ezekből a sorokból is látszik, hogy hemzseg a könyv a popkulturális utalásoktól, amelyek még élvezhetőbbé teszik az olvasását. Barton megemlíti az Idétlen időkig és a Rocky c. filmeket, a zenekarok közül az Oasist, a The Smiths-t, a Motörheadet, vagy olyan irodalmi klasszikusokat, mint A dzsungel könyve és a Twist OliverEgy idő után elkezdett sokat olvasni, Churchill és Roosevelt ellentétes személyiségét tanulmányozta, de Dzsinkisz kán volt az a történelmi figura, akivel a leginkább rokonszenvezni tudott. “A közösségi média segített abban, hogy ne legyek középszerű, mindenbe beleugató valaki.” Barton idővel nagyon rácuppant a Twitterre, cikkünk írásának pillanatában több mint 3 millió (!) követője van, és az “enjoy the silence”-felirat (Depeche Mode) szerepel a borítóképén, ha már popkulturális utalások.

“Előfordult, hogy túl hamar ítéltem meg valakit, ezek közül kiemelkedik, hogy Neymarról azt találtam mondani, hogy ő a labdarúgás válasza Justin Bieberre.” 

Egyetemi filozófiai kurzusra járt, rendszeresen írt a Big Issue-ba, a világ legnagyobb példányszámban eladott, hajléktalanok által terjesztett lapjába, szerepelt Nagy-Britannia legnépszerűbb politikai show-műsorában, a Question Time-ban. Érdekes volt olvasni a vallással kapcsolatos mondatait: "rendszeresen felkeresem Liverpool anglikán katedrálisát egy kis lelki békéért, miközben megrögzött agnosztikus vagyok". Politikai állásfoglalást is kapunk tőle: "ami a politikát illeti, kilógok a sorból, ugyanis az évek múlásával egyre inkább baloldali gondolkodású lettem." A Brexittel kapcsolatos véleményét is megismerhetjük, az EU-ban maradás mellett volt. Lelkes támogatója a Stonewall nevű esélyegyenlőségi alapítványnak és az ő Rainbow Laces (Szivárványos Cipőfűzők) kampányuknak. "Sosem volt még ekkora szükség rá, hogy felszólaljunk a kirekesztés ellen.” Igen szimpatikussá teszi őt a közügyekben való részvétel, az pedig főleg, hogy kiáll a melegek jogaiért.

Joey_Barton_Rangers.jpg A Rangersnél kevés időt töltöttFotó: Europress/AFP

A Rangersnél mindössze nyolc meccset játszott, kiderült, hogy Glasgow-ba szerződése óta 44 mérkőzésre fogadott, a skótok már novemberben felbontották a szerződését. Visszatért a Burnley-hez, az FA is kivizsgálta a sportfogadási múltját, mint megtudták, 1260 labdarúgó eseményre fogadott 10 év alatt. 2017 áprilisában 30 ezer fontos bírsággal 18 hónapos eltiltással büntették, ami az idő előtti visszavonulását is jelentette. Több mint 15 ezer eseményre fogadott 2004 óta, ennek nagy része persze nem volt kapcsolatos a labdarúgással. Barton szerint a futballt övező kultúra szerves része a szerencsejáték, és elismeri, hogy ő maga is függőséggel küzd. 

Mi a könyv olvasásakor voltunk függők, alig vártuk az újabb epés megjegyzéseket Joey Bartontól. Az egész könyv olyan, mint egy jobb Guy Ritchie-film. Záporoznak az emlékezetes mondatok és a sarkos megfogalmazások a kitűnő fordításnak is köszönhetően, tele van akcióval, bunyókkal és humorral, egy kőkemény élet minden előnyével és hátrányával. Briliáns olvasmány a Semmi duma, ha Barton nem is volt kiemelkedően jó focista, önéletrajzi könyve a műfaj legjobbjainak egyike, méltán van kitüntetett helye a polcon Zlatan Ibrahimovic, Andrés Iniesta és Andrea Pirlo kötetei között. 

A könyvet az angol foci egyik legkiválóbb hazai szakértője, Kele János, a Cold Rainy Nights in Britannia-blog alapító főszerkesztője lektorálta, semmi duma helyett inkább az ő posztjával zárjuk írásunkat.


Hozzászólások